ÍGY ÉLEK A HALÁL UTÁN

Katona Béla György képe



Régen azt mondtam: az ellenség tönkretesz, ha mellém áll,
mert akkor már nincs értelmem, mint küzdőnek.
Lehet, hogy már mint élőnek sem -

Na de akkor sem mozdulok ki én e bordák közül,
e furcsa testből - mert miután meghaltam, ide jöttem...-
Meglátogattam a templomot , hol nyugszom,
belestem a kulcslyukon, s ott táncolt egy leány,
ám amikor az ajtót felnyitottam
csak koporsót láttam.

Aztán most valahogy, valamilyen falkákba keveredem,
de béke van.
Mióta levettem a falról a tükröt és másikat tettem fel...
Már nem azt látom benne, aki voltam....

A régi naplóm a múltkor megtaláltam
sokat szövegeltem benne a tükör másik oldaláról.

Nem tudtam, hogy a tükrön átjönnöm a halál lesz.
De át kellett jönnöm, mert üldöztek.
Lám ,leírtam mindent:
Láttam a testemet heverni a másik oldalon.

Végülis nem kaptam semmi rosszat a sorstól;
hiányoznak a régi könyveim a fákkal és a kék madarakkal,
kár, hogy nem hozhattam át.
Itt dolgoznom kell - napjaim nagyrészére rab és szolga lettem.
Na de így jár, kit édenéből kiűznek.

Lehetne rettenet is nekem egy ily test,
melyben most élek - bár csak néha érzem börtönnek,
legtöbbször azért meleg tenyérnek érzem
az engem körülvevő bordákat.
Megvagyunk békében, csak éppen
nem tudom mindig irányítani ezt a testet,
vagy kicsit féltem én is, hogy baja lesz,
ha megtudják ki lakik benne.

Végülis egy anya jót akar, s nekem van anyaösztönöm.
Én soha nem hagytam a gyermekemet.
Őt se szeretném.
Például most örülök, hogy annyira nem fél és tudok hatni rá,
így szavaim eljutnak mindenkihez.
Mert a test félelmei egyszer már kishíjján megöltek engem.
Talán leírom minden titkos vágyamat,
ha lesz erőm. S az idő múlásával egyre hangosabban beszélek,
hogy ő megértse: írni kell ,
mert én csak így tudok életben maradni.
 
Hát , kedves naplóm! Ezt most beírom.
Örülök, hogy itt nincsenek nagy vadászkopók,
csak aranyos kis mopszok, akik időnként megnyalogatnak -
meg vannak kedves helyeim, ahová járok.
Végülis sokat ér nekem a szabadság,
de a szabadság mindig kötődik. - Én most ide.
Lebegni a semmiben ugyanolyan rabság,
mint bezárva lenni. Ezért úgy mondom: semmibe zárva lenni se jó.
Tehát, mint szabadnak is kötődnöm kell;
és mindenféle emberi dolgot magamra venni,
mely most létemmel kapcsolatos.
Ezt már megtanultam:
Más arccal mást kapni a világtól....
Ezzel így lenne bárki. Nincs is mit csodálkozni ezen.
Hisz elég akár egy napnyi változás
az öregség kezdetéhez. Akkorhát a halál utáni lét
mégnagyobb misztérium.
Megpróbálom szeretni,
s tán szerethető lesz.
Tavasz , nyár, ősz és tél -
S ez is!

janos képe
janos
Offline
Csatlakozott: 2009/01/24

Helló !

Van vagy 8 sor amit értek....de gondolom az a lényeg !

' Akiknek az antennáit leerodálta már az idő, ők most itt miért nyerők ?

Üdv.

János

Katona Béla György képe
Katona Béla György
Offline
Csatlakozott: 2009/12/12

Egy boldog ember vagy, kedves János! Tiéd a mennyek országa! TE KIS GONOSZ MANÓ!

Csak a szél rezgette meg a függönyt

 

Legújabb irodalmak

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom NAGY VENDEL, MEGSZOLALOK MAGAZIN, RÁDIO RIPORT, SÍDNEY MOZAIK, AUSZTRÁLIA Nagy Vendel 2018/01/31 - 18:51 2018/01/31 - 18:51
Irodalom Ruhe sanft -- Nugodj békében toni 4 2015/03/07 - 10:58 2015/03/15 - 09:41
Irodalom ÜNNEPI KÖSZÖNTŐ, ÁLDOTT KARÁCSONYT.. Nagy Vendel 2017/12/21 - 13:38 2017/12/21 - 13:38
Irodalom (De szabadíts meg minket a gonosztól) Gara Kis Gellért 12 2014/02/10 - 22:03 2014/02/16 - 11:13
Irodalom A MEGSZÓLALOK 610. száma archív Nagy Vendel 2017/10/01 - 12:28 2017/10/01 - 12:28
Irodalom A BALOGH JÖN ÉS LEADJA A MŰSORT! Katona Béla György 4 2013/07/15 - 23:22 2013/07/17 - 11:43
Irodalom A föld ruhája Lénárd József 14 2010/09/11 - 09:36 2010/09/23 - 22:04
Irodalom A HOLLÓ / Edgar Alen Poe verse után röviden, szabadon/ genálpiroska 9 2013/08/14 - 21:59 2013/08/28 - 20:12
Irodalom A régi romantika Lénárd József 9 2010/11/19 - 00:37 2010/11/21 - 07:34
Irodalom A remény Anylla 13 2012/10/01 - 19:40 2012/10/05 - 18:38
Irodalom A vén diófa beszél rózsa 6 2009/08/27 - 12:46 2009/08/30 - 09:45
Irodalom Ajándék! Zsigai Klára 4 2008/09/03 - 12:02 2008/09/13 - 08:38
Irodalom Álmodtam... toni 13 2011/09/07 - 19:29 2011/09/19 - 22:19
Irodalom álom peremén Aylon 2 2009/03/09 - 09:57 2009/06/26 - 18:51
Irodalom Angyal szárnyakon... Aylon 2010/10/30 - 14:19 2010/10/30 - 14:19

Legújabb hangzóanyagok

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Góth László Cserépdarabok Judit 4 2013/05/27 - 21:08 2013/05/28 - 12:48
Audió Góth László Generációk Judit 6 2014/08/02 - 16:24 2014/09/04 - 14:38
Audió Góth László Hazudj Judit 2 2014/06/07 - 20:03 2014/06/21 - 09:31
Audió Góth László Jóslat Judit 6 2013/03/10 - 20:35 2013/03/17 - 23:12
Audió Góth László Körvasút Judit 2014/07/15 - 21:39 2014/07/15 - 21:39

Legújabb fórumtémák

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma ANTOLÓGIA szerzői lemondó nyilatkozatok Anonymous 35 2008/10/27 - 13:12 2008/11/15 - 18:56
Fórumtéma Az ébredő tavasz... Taygeta 4 2012/03/03 - 15:37 2012/03/31 - 15:12
Fórumtéma Az Élet Rózsái c. kötet versei, meghívó bemutató estre Farkas Diána 2015/03/07 - 19:53 2015/03/07 - 19:53
Fórumtéma Az én imám... Taygeta 6 2013/10/22 - 20:04 2013/12/22 - 11:59
Fórumtéma Barátság... Taygeta 14 2011/03/01 - 21:54 2011/03/15 - 15:17
Fórumtéma Belle - Vágy (műfordítás) skorpio 9 2013/01/26 - 14:33 2013/01/30 - 20:34
Fórumtéma Casanova őszintesége skorpio 2013/02/24 - 22:16 2013/02/24 - 22:16
Fórumtéma Cikkek beküldése prayer 3 2009/02/19 - 19:23 2009/07/19 - 09:52
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma CINKE portál felhasználói szabályzat prayer 2010/02/23 - 22:55 2010/02/23 - 22:55

Legújabb rendezvények

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény 2010-es évi CINKE Civilek Nevezetes Kulturális Eseményei Program és CINKE „fészEKFesztivál” június - július - augusztus. prayer 2010/04/18 - 21:57 2010/04/18 - 21:57
Rendezvény 2010. 07. 07. Szabolcsi Hobbi Varró Klub kiállítás és Kováts Péter irodalmi est. prayer 2010/07/01 - 14:33 2010/07/01 - 14:33
Rendezvény 2011. 02. 08. Író-olvasó találkozó a Kasi Band Pécs zenekarral prayer 2011/01/31 - 08:52 2011/01/31 - 08:52
Rendezvény 2012 első Irodalmi est prayer 2012/01/12 - 08:14 2012/01/12 - 08:14
Rendezvény 2014. év első CINKE programja prayer 2014/01/05 - 22:44 2014/01/05 - 22:44