Az elesett férfi

toni képe

Az elesett férfi

A mai nő sűrűn csak a testi bájaival beszél
férfiak hallgatják tágra nyílt szemekkel,
rájuk az úgy hat mint egy szoros feszély
most a megállóhoz értek a józan eszükkel.

Egy nő ma legyen szebb, inkább mint okos
a forma többet ér mint százezer idegen szó,
férfiak esze béna az nem működik most
ha az a csipkés blúz, egy kicsit is átlátszó.

Ilyenkor egy férfi, a szemével gondolkodik
számára eddig csak az az egy nő létezett,
a csábító vágy rajta úgy elhatalmasodik
a megígért hűségről is megfeledkezett.

Az esze most neki szabadságot kapott
a két szeme éget mint egy ömlő láva,
úgy néz ki ő most, mint egy élőhalott
ás akkor a küszöbön megbotlik a lába.

Benn a szobában hosszan hasra esik
az esze a helyére rögtön vissza csúszik,
az észnek a gazdája nagy kétségbe esik
és a tervezett édes álma a vízen elúszik.

Az esze most egyszerre tisztán gondolkodik
hogy is tudott az előbb úgy egyszerre leállni,
az elvesztett szép álmán kicsit szomorkodik
mit tudjon egy gyenge férfi ilyenkor csinálni.

Össze szedi lassan szétszórt sátorfáját
szégyenli, hogy ő most duplán hasra esett,
zavartan fogdossa a megdagadt bokáját,
most kapott valamit amit sohasem keresett.

Mucsi Antal-Toni    2009 Május 26
 

Legújabb irodalmak

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Záporoznak könnyeim... siktár éva 8 2012/08/21 - 12:05 2012/08/22 - 08:39
Irodalom Záporoznak könnyeim... siktár éva 17 2013/05/02 - 07:18 2013/05/04 - 19:47
Irodalom Záporeső szucs istvan 16 2011/07/14 - 06:55 2011/07/20 - 07:15
Irodalom Zápor zenebona taktus santiago 9 2010/06/22 - 20:35 2010/06/27 - 19:57
Irodalom Zápor anyatka 16 2011/02/05 - 19:35 2011/02/12 - 14:58
Irodalom Zaklatott álom tamiska 1 2019/02/04 - 10:38 2019/02/24 - 20:09
Irodalom zakkanások se 8 2009/10/12 - 01:39 2009/10/13 - 00:42
Irodalom Zabagép MmeDegard 10 2009/01/18 - 20:42 2009/01/20 - 14:59
Irodalom Yin Góth László 10 2012/10/06 - 16:29 2012/10/10 - 02:50
Irodalom Yeats, William Butler: Ha vén vagy, ősz,... mandolinos 9 2012/10/21 - 02:38 2012/10/28 - 00:06
Irodalom Yang Góth László 5 2012/10/05 - 01:04 2012/10/11 - 22:18
Irodalom Y O D A Gemini 1 2014/08/03 - 11:15 2014/08/03 - 14:22
Irodalom X az ennediken Dombyné Szántó ... 11 2013/03/05 - 01:22 2013/03/12 - 23:02
Irodalom X az ennediken Dombyné Szántó ... 10 2012/08/16 - 01:34 2012/08/19 - 12:42
Irodalom X az ennediken Dombyné Szántó ... 2 2012/04/03 - 23:37 2012/04/15 - 22:43

Legújabb hangzóanyagok

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Vivien & skorpio - Párbeszéd Veled skorpio 6 2013/01/30 - 16:08 2013/03/03 - 15:52
Audió Vitéz Háry János hőstettei (ajánló) ambrusa 2 2013/02/22 - 16:17 2013/02/22 - 22:51
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54
Audió Virág Zsófia - Fény festmények között zsuska 9 2011/11/12 - 21:41 2011/11/15 - 01:29
Audió Vinklmann Attila /maturad/ - Andante anyatka 6 2012/02/13 - 08:34 2012/02/19 - 03:32

Legújabb fórumtémák

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Szeretlek... Taygeta 8 2012/10/27 - 18:44 2012/11/13 - 20:32
Fórumtéma Szeretet.... Taygeta 6 2013/12/22 - 12:04 2014/01/22 - 21:18
Fórumtéma Szeretet.... Taygeta 6 2010/12/19 - 13:48 2010/12/22 - 01:51
Fórumtéma Szeretet... és Gyűlölet .... két versem Taygeta 4 2011/10/26 - 20:20 2012/02/04 - 01:35
Fórumtéma Szerelem... Taygeta 8 2013/01/17 - 19:15 2013/04/09 - 21:21
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Szem-száj ingere... blue 24 2009/04/16 - 11:42 2009/05/04 - 20:19
Fórumtéma Székely Imre (Ecset Úr) a CINKE nagykövete prayer 2 2013/11/22 - 22:48 2014/01/22 - 21:21
Fórumtéma Szász János András - Egy ember belső pillanatai Taygeta 4 2012/01/29 - 17:55 2012/02/01 - 09:41
Fórumtéma Sóhaj Taygeta 8 2011/01/21 - 20:27 2011/02/04 - 15:20

Legújabb rendezvények

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Tánczos András: Iskolája az emberi szívnek Judit 2015/06/25 - 10:02 2015/06/25 - 10:02
Rendezvény tamiska - Fecskék a nyárból prayer 2013/10/08 - 07:37 2013/10/08 - 07:37
Rendezvény Találkozás...Klapek Gabriella és Bartalovics Zoltán capek 2018/02/12 - 15:00 2018/02/12 - 10:17
Rendezvény Takácsné Varga Júlia Judit 2015/06/25 - 10:01 2015/06/25 - 10:01