Új regisztráció esetén igazold magad itt ahhoz, hogy jelentkezésed elfogadhassuk: bartalovicszoltan@gmail.com
vagy ezen a telefonon:
+36205155301
EKF riport Mészáros András úrral
EKF RIPORT MÉSZÁROS ANDRÁS ÚRRAL
Az EKF projekt hol tart és a látható felületeket hol találjuk?
Úgy érzem, mióta átvettem a kultúra irányítását, azóta mérhető változás állt be a EKF előrehaladásában. Több felületen látható a projekt jelenlegi állása, pl. a Csészényi térben a makettek, szóróanyagok találhatók meg, valamint a weblapon folyamatos frissítés mellett mindenki nyomon követheti.
Mikorra tervez nyilvános szerepléseket?
Mire gondol ezzel a kérdéssel?
Arra, hogy a CINKE programban résztvevő, valamint a városban élő amatőr, illetve profi művészeknek milyen szerepet szán az EKF és személy szerint Ön, számol e velük hosszú távon? Hol vannak azok a kapcsolódási felületek, ahol csatlakozhatnánk az EKF projektjeihez pl. az Origó-Ház infrastruktúrájával, hiszen több konferenciateremmel is rendelkezünk?
Terveinkben szerepel a városban élő művészeket bevonni a programokba. nagyon örülök a Pécs-Baranyai Origó-Ház Egyesület által elindított kezdeményezésnek, a CINKE programnak, hiszen színvonalas programsorozat összehozását szervezték meg minimális anyagiakból, mert az akarat, az elképzelés és annak megvalósítása a fontos. Szívesen vesszük az Origó-Ház Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekthez történő csatlakozási javaslatát, de erről le kell ülni és személyesen tárgyalni arról, hogy mik a lehetőségek.
Milyen lehetőségeket terveznek bekapcsolni a város többi pontján?
Programokat tervezünk a város különböző pontjain, a városrészekben meghirdetünk találkozókat, amikor várjuk a csatlakozókat. Ahogy a keleti városrésznek, úgy a többinek is adott a lehetőség a csatlakozásra, örülnénk is ennek, ahogy a CINKE Program gyümölcsöző kapcsolatának is. A civilek is bekapcsolódnak és önkénteseket is szervezünk.
Véleménye szerint megkapja –e az EKF projekt a várostól és a kormánytól a kellő támogatást?
Igen, úgy vélem minden támogatást megkapunk úgy a kormánytól, mint a várostól is. Érezhető változások mennek végbe, amelyből profitál majd hosszú távon a város is.
Véleménye szerint megfogalmazódtak -e azok az előnyök, amelyeknek e projekt eredményeként a városban tükröződnie kellene?
Ahogy már az imént is említettem, mindenképpen azt mondanám, hogy a város profitált az EKF-ből. E nélkül a projekt nélkül soha nem épült volna meg az új autópálya és még sorolhatnám mennyi előnye származik a városnak. Folynak a beruházások, melyek szintén Pécs lakosságának megelégedésére fognak szolgálni és a várost ténylegesen is Európa Kulturális Fővárosává teszik.
Számolnak -e a keleti városrésszel az EKF projekt kapcsán?
Feltétlenül. Amennyiben az Origó-Házban olyan programokon gondolkodnak, ami belefér az EKF 2010 projekt struktúrájába, akkor állunk elébe a kihívásnak. Karácsonyi vásár, kultúrprogramok, ezek mind olyan felvetések, amelyek kapcsán partnerséget vállalunk és kapcsolódunk a keleti városrész rendezvényeihez.
Mik a tervei a továbbiakban a CINKE Civilek Nevezetes Kulturális eseményeivel, a pécsi amatőr illetve profi irodalmárokkal, zenészekkel, művészetekkel?
Igen, a CINKÉ-vel abszolút terveink vannak, mert nagyon jó programot hoztak a városba, értékes emberekkel, alkotókkal, művészekkel. Rajtunk nem fog múlni a további kapcsolattartás. Nyitottak vagyunk minden, a város kulturális életét elősegítő kezdeményezés iránt. A helyi művészekkel kapcsolatban is vannak tervek. Nemsokára megjelenik egy pályázat, mely azon művészeket segíti, akik megfelelnek a Kulturális Bizottság elvárásainak, s akiket a Művészeti Tanács arra méltónak talál.
Végezetül megkérdezném, hogy az Origó-Ház Népfőiskolában az Origó-Ház Rádió felvételével, mely kb. 5000 helyi lakos számára elérhető az FM87,8 frekvencián, ha felkérnénk eljönne –e, és az EKF kapcsán 1-2 órás előadást tartana –e?
Igen, nagyon szívesen tájékoztatom a helyi lakosságot a program állásáról, időpontot kell előzetesen egyeztetni, különben semmi akadályát nem látom. Örömmel elfogadom a felkérést.
Köszönöm!
Pécs, 2008-09-12.
Csengeri Emilné
Pécs-Baranyai Origó-Ház Egyesület
CINKE Program
kulturális szakreferens
Legújabb irodalmak
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Irodalom | Gottfried Keller: Im Schnee / A hóban | toni | 2024/02/14 - 09:08 | 2024/02/14 - 09:08 | |
Irodalom | Tibor Rigo: Körforgok / Ich drehe mich im Kreiss | toni | 2024/02/13 - 10:43 | 2024/02/13 - 10:43 | |
Irodalom | Rigó Tibor: Tavasz / Frühling | toni | 2024/02/12 - 09:57 | 2024/02/12 - 09:57 | |
Irodalom | Gottfried Keller: Abendlied / Esti dal | toni | 2024/02/11 - 09:08 | 2024/02/11 - 09:08 | |
Irodalom | Reményik Sándor: Hópelyhek / Schneeflocken | toni | 2024/02/10 - 08:48 | 2024/02/10 - 08:48 | |
Irodalom | Egy őszülő gavallér | toni | 2024/02/09 - 09:41 | 2024/02/09 - 09:41 | |
Irodalom | Bartók Lajos: Harangszó / Glockenklang | toni | 2024/02/08 - 08:51 | 2024/02/08 - 08:51 | |
Irodalom | Hugo von Hofmannsthal Schneeglöckchen / Hóvirág | toni | 2024/02/07 - 07:58 | 2024/02/07 - 07:58 | |
Irodalom | Rigó Tibor: A Hold / der Mond | toni | 2024/02/06 - 11:02 | 2024/02/06 - 11:02 | |
Irodalom | Versek a gyerekkoromról 92 Az én magyar napom III. | toni | 2024/02/05 - 12:26 | 2024/02/05 - 12:26 | |
Irodalom | Versek a gyerekkoromról 91 Az én magyar napom II. | toni | 2024/02/04 - 08:57 | 2024/02/04 - 08:57 | |
Irodalom | Ez vagyok én | toni | 2024/02/03 - 09:36 | 2024/02/03 - 09:36 | |
Irodalom | Versek a gyerekkoromról 89 Álmomban álmodtam | toni | 2024/02/01 - 18:16 | 2024/02/01 - 18:16 | |
Irodalom | Barátok !!!??? | toni | 2024/01/31 - 09:33 | 2024/01/31 - 09:33 | |
Irodalom | Karl Marx: Darum lasst uns / Azért engedj minket | toni | 2024/01/30 - 09:59 | 2024/01/30 - 09:59 |
Legújabb hangzóanyagok
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Audió | Asimov, Isaac: Az üzenet | ambrusa | 2018/09/06 - 22:20 | 2018/09/06 - 22:20 | |
Audió | Schmöltz Margit: Sem törökül, sem magyarul | ambrusa | 2018/09/04 - 22:55 | 2018/09/04 - 22:55 | |
Audió | Asimov, Isaac: Hideg vagy meleg | ambrusa | 2018/09/04 - 22:50 | 2018/09/04 - 22:50 | |
Audió | Asimov, Isaac: Így történt | ambrusa | 2018/09/04 - 22:47 | 2018/09/04 - 22:47 | |
Audió | Várkonyi Judit - Góth László Hajnali vers | Judit | 2018/07/09 - 05:53 | 2018/07/09 - 05:53 |
Legújabb fórumtémák
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Fórumtéma | George Thumpeck Dobpergés | skorpio | 2 | 2013/02/09 - 13:01 | 2013/02/09 - 22:47 |
Fórumtéma | Karinthy Frigyes Előszó | skorpio | 2 | 2013/02/07 - 12:50 | 2013/02/08 - 08:18 |
Fórumtéma | Vivien Fister Világi buddhista Kováts Péter_skorpio Om mani padme hum | skorpio | 1 | 2013/02/05 - 18:01 | 2013/02/05 - 18:02 |
Fórumtéma | Vers és prózaverseny 2013.01.21. - 2013.02.03. | prayer | 69 | 2013/01/20 - 21:47 | 2013/02/03 - 19:23 |
Fórumtéma | Ady Endre Elbocsátó szép üzenet | skorpio | 1 | 2013/02/03 - 00:08 | 2013/02/03 - 00:14 |
Fórumtéma | Kováts Péter_skorpio Mikor már | skorpio | 3 | 2013/02/02 - 00:30 | 2013/02/02 - 12:09 |
Fórumtéma | Belle - Vágy (műfordítás) | skorpio | 9 | 2013/01/26 - 14:33 | 2013/01/30 - 20:34 |
Fórumtéma | Ady Endre Vallomás | skorpio | 2 | 2013/01/29 - 18:52 | 2013/01/29 - 19:07 |
Fórumtéma | Ady Endre Párizsba járt az ősz | skorpio | 4 | 2013/01/28 - 12:32 | 2013/01/29 - 18:48 |
Fórumtéma | Hallgasd mit mond a szél... | Taygeta | 6 | 2013/01/13 - 14:34 | 2013/01/22 - 22:18 |
Friss blogbejegyzések
- Kreativitás,- és inspirációfokozó zene íróknak
- MikRobi - Gyerekdal | Zene Gyerekeknek
- Egy szerelmes „versezés” margójára
- Piñata - kötetbemutató
- Irodalmi pályázat: Meseszövő pályázat (Határidő:2018. november 1-től 30-ig)
- Tehetséggondozó alkotótábor: Szöveggyár Mexikóban! (Jelentkezés: 2018. október 5-ig)
- Irodalmi pályázat: Aposztróf novella pályázat (Határidő: 2018. október 8.)
- Irodalmi pályázat: Science fiction novella (Határidő: 2018. október 17.)
- Irodalmi pályázat: Szépírói pályázat 2018 (Határidő: 2018. október 31.)
- Irodalmi pályázat:Szárnypróbálgatók 2019 (Határidő: 2018. szeptember 16.)
Legújabb rendezvények
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Rendezvény | Laki Erzsébet kiállítása | capek | 2016/07/01 - 16:00 | 2017/03/05 - 13:39 | |
Rendezvény | Pécsi papírdosszié - Regényi Ildikó | capek | 2016/03/18 - 16:00 | 2017/03/05 - 13:28 | |
Rendezvény | Farsangi CINKE Klub | capek | 2016/02/12 - 16:00 | 2017/03/05 - 13:24 | |
Rendezvény | Tavaszköszöntő | capek | 2017/03/03 - 16:00 | 2017/03/03 - 15:22 | |
Rendezvény | CINKE Advent a Széchenyi téren | capek | 2016/12/17 - 17:00 | 2016/12/16 - 15:18 |
Friss hozzászólások
1 év 15 hét
1 év 42 hét
1 év 51 hét
2 év 11 hét
2 év 25 hét
2 év 25 hét
2 év 27 hét
3 év 13 hét
3 év 17 hét
3 év 39 hét