Új regisztráció esetén igazold magad itt ahhoz, hogy jelentkezésed elfogadhassuk: bartalovicszoltan@gmail.com
vagy ezen a telefonon:
+36205155301
Emlékeztető: Kiállítás, Zene, Irodalom

EMLÉKEZTETŐ
Ugró Ildikó festő kiállítás megnyitó
Író-olvasó találkozó 2008.11.13.
Készült: Pécs-Baranya Origó-Ház Egyesület hivatalos helyiségében.
Kis Varga István - mint a Pécs-Baranyai Origó-Ház Egyesület elnöke - köszönti a megjelent művészeket, alkotókat és a hallgatókat, majd ünnepélyesen a média jelenlétében megnyitja a kiállítást.
Bartalovics Zoltán a CINKE Program társadalmi vezetője köszönti a 2010Pécs Európa Kulturális Fővárosa projektben nagy sikert aratott Ugró Ildikó festőművész kiállításának ünnepségét
megnyitja és köszönti a körünkben vendégeskedő REGE együttes-t.
Ez alkalomból Lénárd József külön versével ajándékozza meg a művésznőt: Az álom csillagkapuja címmel.
Fuchs Izabella szintén megajándékozza a festőnőt saját ez alkalomra írt versével: Egy kiállítás megnyitója címmel.
Rege Együttes :
Fratanoló Anita, az együttes énekese elmondja, hogy mintegy két hónapja zenélnek ebben a felállásban, Cserdiben egy hídavatóra álltak össze. Azóta együtt „örömzenélnek”. Bemutatja az együttes tagjait, majd elmondja, hogy egyikük más elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni.
Fratanolo Anita ének
Raszika mrdanga (indiai dob)
Kebuszek Zsolt dobok
Vukman Szabolcs basszus
Fratanolo János gitár
Magyar népdal feldolgozások:
Indulj el egy úton
Madárka madárka
Csillagok csillagok
Hej Dunáról fúj a szél
Esti dal
Tavaszi szél vizet áraszt
Úgy elmegyek
Megzenésített vers:
József Attila: Gyöngy (Sebő együttes nyomán)
Indiai dalok:
Govinda jaya
Hej Govinda
Om Namo
Cigány folk:
Cigány himnusz
Mori Shei
REGE együttes: Zene
Papp Judit: Ahogy a madár énekel címmel saját verseit adta ki egy kötetben, melynek bevezetőjét Tüskés Tibor írta. Ezt olvasta most fel.
Fuchs Izabella : Az élet dala címmel egy mai alkotását osztotta meg velünk.
Geiger Erzsébet : Belefontalak
Rege: Zene.
Markovics Anita Csapó Melinda: Hontalan című versével kezdi a felolvasást.
Standovár Ágota a Svédületekből ad elő, mely felnőtt világot mutatja be gyerek szemmel láttatva. Versének címe: Vendégek
Széll Zsófia: Általában mindig
Lénárd József: Egy kis bohóka címmel egy kis filozófiai történetet mesél el Nagy Lajos Gimnázium korabeli élményeiből.
Rege: Zene
Molnár Ákos : Határnap.
Bartalovics Zoltán egy CINKÉ-s alkotó, Desert Rose: Hitem című versét szavalta.
Papp Judit: Magamról
Fuchs Izabella: Nincs kit öleljek
Geigert Erzsébet: Én nem tudom mi ez
Rege: Zene
Markovics Anita: Röntgenkép
Standovár Ágota Nő a lámpák mögül kötetéből egy rövid bejegyzést és egy verset ad elő, mely műfajilag próza, verses napló. Marci Ha engedném
Széll Zsófia szabad verset ad elő: Csínyek címmel.
Lénárd József: Didereg a nyár
Molnár Ákos Kemény Istvántól ad elő Élő beszéd címmel.
Rege: Zene
Bartalovics Zoltán ismét CINKÉ-s alkotást ad elő, Czinege László: Emlék-köd című versét.
Papp Judit: Köszönet címmel a CINKÉ-hez írt versét adja elő, melyet hálából írt, amiért egy ilyen - általa színvonalasnak ítélt – kulturális csoport tagjai közé fogadta.
Fuchs Izabella: Bölcsesség bölcsessége
Geiger Erzsébet: Mondd, ki vagy?
Markovics Anita: Tekercsek
Rege: Zene
Standovár Ágota: Jelmeztelen címmel ismét a Nő a lámpák mögül-ből ad elő egy részletet.
Széll Zsófia: Most is
Lénárd József a 4. verses kötetéből Keresem a szavakat címmel ad elő egy verset, melyet Józsa Judit: Szobor birodalma kiállítás megnyitójára írt. Ezt a verset válaszversül szánja Széll Zsófiának.
Molnár Ákos : Kemény István : A bújócska című írását olvassa fel.
Bartalovics Zoltán Horváth Géza prózáját adja elő Szabadnak született címmel, aki a CINKEfészek Antológia szerkesztői munkálatait is ellátta, melyért ezúton is köszönetet mond.
Rege: Zene
Papp Judit: Kérdőjel
Fuchs Izabella: Egy nap
Geiger Erzsébet: Ma megint
Markovics Anita: Át a parkon 13.
Standovár Ágota: Hagymáz
Széll Zsófia egy prózaversét adja elő Közelégtelenség címmel.
Rege: Zene
Lénárd József: Egy valóságos mese
Molnár Ákos: Egy nap élet című Kemény István írást olvassa fel.
Bartalovics Zoltán: Ringató című saját versével zárja az estet egyben felkérve a REGE Együttest egy búcsúdal eljátszására.
Rege: Zene
Lénárd József búcsúzóul dedikált verseskötetével ajándékozza meg UGRÓ ILDIKÓ festőművésznőt.
UGRÓ ILDIKÓ festőművésznő rövid önéletrajza
Üdvözlök minden kedves látogatót! 1968-ban születtem Pécsett. A színek és a rajzolás engem is érdekelt, mint minden korombeli gyermeket, a későbbiekben kicsit jobban, mint a többieket. Én itt tudtam kikapcsolódni és azt rajzoltam, amit akartam és nem azt ami kötelező. Gyermekként láttam Leonardo da Vinci életéről szóló filmet, ami nagyon megérintett és inspirált, hogy ha lehet a festészet birodalmába lépjek. Ettől kezdve ő lett a példaképem, mély tiszteletet érzek iránta élete munkái gazdagították az emberiség kincstárát. Pályaválasztásomkor szerettem volna a Képzőművészeti Szakközépiskolába jelentkezni, de álmom egy része sajnos nem valósult meg. Mivel mindenképp festészettel szerettem volna foglalkozni, így jelentkeztem porcelánfestőnek, ami sikerült és elvégeztem az iskolát. Szép szakma, de ötleteim megvalósítását itt nem tudtam véghezvinni, így autodidaktaként az olaj festészetben találtam meg, amit mindig is kerestem. Az első képemet 1991-ben készítettem és azóta is festek, ahogy időm és kedvem engedi. Családom és barátaim bíztattak abban, hogy mutassam meg másoknak is a festményeimet. 2003-ban a Caffé Zaccban volt az első kiállításom, ahol megmutatkozhattam mások előtt is. Kellemes időtöltést kívánok mindenkinek!
Ugró Ildikó
Legújabb irodalmak
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Irodalom | Szulik József: Népdal / Volkslied | toni | 2025/03/17 - 08:53 | 2025/03/17 - 08:53 | |
Irodalom | Kétértelmű, két értelmű | toni | 2025/03/16 - 13:07 | 2025/03/16 - 13:07 | |
Irodalom | Gergely Boriska Mindennapunk / Unser Alltag | toni | 2025/03/16 - 08:45 | 2025/03/16 - 08:45 | |
Irodalom | A végtelenség (egy képre írt vers) | toni | 2025/03/15 - 14:01 | 2025/03/15 - 14:01 | |
Irodalom | F. Galambos Margit Hova meneküljek / Wohin soll ich flüchten | toni | 2025/03/15 - 09:35 | 2025/03/15 - 09:35 | |
Irodalom | Csak egy kis karó 19 | toni | 2025/03/14 - 13:41 | 2025/03/14 - 13:41 | |
Irodalom | Palágyi Lajos: Hiszek / Glaube es | toni | 2025/03/14 - 09:42 | 2025/03/14 - 09:42 | |
Irodalom | Utolsó Utam | toni | 2025/03/13 - 12:59 | 2025/03/13 - 12:59 | |
Irodalom | Szulik József A jótékony szeretet / Das Wohlwollendes Liebe | toni | 2025/03/13 - 09:01 | 2025/03/13 - 09:01 | |
Irodalom | A „Bukott” nő“ | toni | 2025/03/12 - 15:17 | 2025/03/12 - 15:17 | |
Irodalom | Gergely Boriska Levél egy poétának / Brief an einen Poeten | toni | 2025/03/12 - 08:00 | 2025/03/12 - 08:00 | |
Irodalom | F. Galambos Margit Lélektelenül / Seelenlos | toni | 2025/03/11 - 09:54 | 2025/03/11 - 09:54 | |
Irodalom | Közmondások másképp I. | toni | 2025/03/10 - 13:11 | 2025/03/10 - 13:11 | |
Irodalom | Csupor Gyula: Magam vagyok / Ich bin allein | toni | 2025/03/10 - 09:23 | 2025/03/10 - 09:23 | |
Irodalom | Csak egy kis karó 17 | toni | 2025/03/09 - 13:21 | 2025/03/09 - 13:21 |
Legújabb hangzóanyagok
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Audió | Tompos Lilla: Karácsony | ambrusa | 2019/12/23 - 21:34 | 2019/12/23 - 21:34 | |
Audió | Kék mezőben | Góth László | 2019/12/14 - 05:58 | 2019/12/14 - 05:58 | |
Audió | Szabó Melinda: Októberi látomás | ambrusa | 2019/10/12 - 19:26 | 2019/10/12 - 19:26 | |
Audió | Kelvin: Angyalka | ambrusa | 2019/01/15 - 22:18 | 2019/01/15 - 22:18 | |
Audió | Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban | ambrusa | 2019/01/02 - 12:54 | 2019/01/02 - 12:54 |
Legújabb fórumtémák
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Fórumtéma | Megszűnt pályázat | Markovics Anita | 2019/12/31 - 13:41 | 2019/12/31 - 13:41 | |
Fórumtéma | Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző | prayer | 2 | 2016/11/28 - 12:48 | 2018/03/31 - 00:43 |
Fórumtéma | 2017. AKÍK Művészeti Pályázat | prayer | 2016/12/28 - 19:03 | 2016/12/28 - 19:03 | |
Fórumtéma | 2016 évi rendezvények | capek | 17 | 2016/01/14 - 11:27 | 2016/08/07 - 16:47 |
Fórumtéma | CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva | prayer | 14 | 2016/04/17 - 18:06 | 2016/07/17 - 12:32 |
Fórumtéma | CINKE klub Gyöngyivel | prayer | 20 | 2015/04/17 - 21:42 | 2016/07/09 - 14:15 |
Fórumtéma | Cinke színdarab | Emeraude | 1 | 2016/04/25 - 09:38 | 2016/04/27 - 08:51 |
Fórumtéma | Szent Márton évforduló pályázat | prayer | 5 | 2014/09/28 - 09:49 | 2016/03/01 - 22:47 |
Fórumtéma | Ötletek, és a megvalósítás. | prayer | 164 | 2010/02/05 - 20:51 | 2016/02/02 - 14:28 |
Fórumtéma | Aktuális pályázatok | zsuska | 177 | 2013/02/06 - 11:01 | 2016/01/26 - 12:16 |
Friss blogbejegyzések
- Whispers of the Dark Wood
- Inner Galaxy - Jazz, Nu Art, Indie, Electro, Bossa Nova & Moombahton Album
- "Night & Jazz" ~ 30 minutes Jazz & Swing Album
- Kávé és Jazz ~ Lo-fi Jazz Cover | Pihentető dallamok meghitt pillanatokhoz
- Kreatív kézműves foglalkozások kicsiknek és nagyoknak!
- ☕ Paris Café Jazz ☕ ‖ 30 minutes relaxation
- Kiáradás
- Cosy & Sweet Jazz Album ‖ 30 minutes relaxation
- Őszi rapszódia - 60 perces zenehallgatás - zongora, hegedű
Legújabb rendezvények
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Rendezvény | Tavaszi Varázs Fesztivál | capek | 2019/03/29 - 11:00 | 2019/04/12 - 12:06 | |
Rendezvény | Húsvéti nyusziles az Origó-Házban | capek | 2019/04/18 - 12:00 | 2019/04/12 - 12:02 | |
Rendezvény | Vidám farsang | capek | 2019/02/28 - 16:00 | 2019/03/14 - 12:11 | |
Rendezvény | CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák | capek | 2019/02/22 - 17:00 | 2019/03/14 - 11:54 | |
Rendezvény | Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... | capek | 2019/01/24 - 16:00 | 2019/01/16 - 21:40 |
Friss hozzászólások
8 hét 3 nap
8 hét 3 nap
8 hét 4 nap
8 hét 6 nap
8 hét 6 nap
16 hét 5 nap
18 hét 4 nap
18 hét 4 nap
21 hét 2 nap
22 hét 4 nap