Új regisztráció esetén igazold magad itt ahhoz, hogy jelentkezésed elfogadhassuk: bartalovicszoltan@gmail.com
vagy ezen a telefonon:
+36205155301
Standovár Ágota - Jónás Tamás: A tiszteletről
- 33 lejátszás
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
- Előadó: Standovár Ágota
- Cím: Jónás Tamás: A tiszteletről
- Album: Kedvenc versek
- Műfaj: hangos vers
- Év: 2008.
- Hossz: 1:20 perc (1.22 MB)
- Formátum: MP3 Mono 44kHz 128Kbps (CBR)
Jónás Tamás,
Jónás Tamás költő és író. 1973-ban született Ózdon. 16 éves kora óta publikál verseket, első kötete 21 éves korában jelent meg „…ahogy a falusi vén kutakra zöld moha települ ...” címmel. Ezt négy másik követte (Nem magunknak, Bár, 1996,; Bentlakás, Noran, 1999; Ő, Magvető, 2002; Kiszámítható józanság, Magvető, 2006) és 2008-ban költészetnapra érkezett a hatodik kötet Önkéntes vak címmel. Cigányidők című kisregényében (Bár, 1997) a gyerekkori emlékek vallomásjellege szociografikus igénnyel társul. A könyv a Magyar Rádió „Napló” pályázatán első helyezést ért el, olaszra fordítása után pedig a Then Romano nevű olasz lap nemzetközi pályázatán a harmadik helyet szerezte meg. Ezután két elbeszéléskötete látott napvilágot, a Bánom, hogy a szolgád voltam, (Romano Kher, 2002) és az Apáimnak, fiaimnak (Magvető, 2005). Szerkesztett meséskönyvet, cigány irodalmi antológiákat. Az Amaro Drom és a Rádió C munkatársa.
Forrás:KönyvesBlog
Egyelőre nem nyitható a vers hanganyaga. Valamit rosszul adtál meg. Vagy az elérhetőségben, vagy ékezetet hagytál benne valahol.
Nekem sikerült letöltenem és otthon meghallgatnom. Nagyon tetszett a vers is, és a szép előadásod is, kedves Stando! Gratulálok! (Még sok ilyet kérek! )
Köszönöm, Anita! Van még pár a tarsolyomban, csak nem nagyon boldogulok a feltöltéssel. Az itthoni gépemről nem megy. Zolikám, talán ez válasz a Te problémáddra is. Max! Kukucskálnál kicsit a rendszerben?
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Legújabb irodalmak
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Irodalom | "Zenétlenül" | zsuska | 18 | 2013/10/29 - 23:15 | 2018/11/06 - 21:39 |
Irodalom | Visszanézek | zsuska | 22 | 2012/06/30 - 16:35 | 2012/12/17 - 23:15 |
Irodalom | F világa – új epizódok – 6. rész | zsoló | 1 | 2012/08/26 - 20:53 | 2012/08/26 - 22:21 |
Irodalom | Költői kérdés | zsoló | 4 | 2014/01/15 - 21:13 | 2014/01/18 - 21:24 |
Irodalom | Kívül | zsoló | 3 | 2014/01/17 - 22:18 | 2014/01/19 - 19:42 |
Irodalom | Van úgy... | zsoló | 6 | 2014/01/13 - 23:03 | 2014/01/23 - 19:39 |
Irodalom | Hová futsz…? | zsoló | 5 | 2014/01/16 - 22:51 | 2014/01/19 - 21:40 |
Irodalom | Hallgassátok szavam! (Nemzedék-váltás) | zsoló | 2 | 2014/01/10 - 22:56 | 2014/01/13 - 00:18 |
Irodalom | Most jő… | zsoló | 9 | 2014/01/09 - 23:43 | 2014/01/14 - 01:01 |
Irodalom | F. világa -2. rész | zsoló | 3 | 2010/09/28 - 22:34 | 2010/09/30 - 03:57 |
Irodalom | Bordal | zsoló | 4 | 2012/03/18 - 23:12 | 2012/03/23 - 06:53 |
Irodalom | Év végi dal | zsoló | 8 | 2014/01/01 - 03:30 | 2014/01/08 - 06:36 |
Irodalom | F. világa -1. rész | zsoló | 4 | 2010/09/27 - 22:54 | 2010/09/30 - 03:09 |
Irodalom | Emlékező | zsoló | 12 | 2013/02/22 - 00:15 | 2013/02/24 - 02:17 |
Irodalom | Költészet napjára, József Attila emlékezetének | zsoló | 4 | 2013/04/11 - 23:12 | 2013/04/12 - 16:46 |
Legújabb hangzóanyagok
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Audió | Lyza - Csókold fel a könnyem.... | zsuska | 8 | 2011/07/10 - 04:49 | 2012/07/20 - 22:12 |
Audió | Szűcs István - Anyóka | zsuska | 6 | 2011/07/10 - 06:15 | 2011/07/16 - 17:23 |
Audió | Sárkány Sándor - A kéz | zsuska | 14 | 2011/07/10 - 23:46 | 2011/09/05 - 00:26 |
Audió | Szers András - Szelídkék II. | zsuska | 15 | 2011/07/31 - 22:29 | 2013/04/22 - 13:37 |
Audió | Moccanó - Talán tűz vagyok.... | zsuska | 15 | 2011/08/03 - 20:05 | 2011/08/21 - 21:31 |
Legújabb fórumtémák
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Fórumtéma | Tudd...holnap is Szeretlek! | Taygeta | 5 | 2011/09/09 - 23:40 | 2011/09/20 - 05:29 |
Fórumtéma | A holnap asztalánál... | Taygeta | 2012/09/03 - 23:55 | 2012/09/03 - 23:55 | |
Fórumtéma | Fraktálok | Taygeta | 10 | 2010/07/12 - 18:33 | 2010/07/14 - 11:17 |
Fórumtéma | Gondolsz-e rám? - versem | Taygeta | 16 | 2010/09/26 - 22:29 | 2010/11/08 - 12:10 |
Fórumtéma | Nézz le rám Istenem! | Taygeta | 7 | 2010/11/08 - 12:38 | 2010/11/15 - 00:18 |
Fórumtéma | Tárnok Mihály - Magamnak meséllek | Taygeta | 10 | 2010/11/15 - 00:21 | 2010/11/20 - 12:26 |
Fórumtéma | Ébredés... | Taygeta | 12 | 2011/06/07 - 17:11 | 2011/08/21 - 09:34 |
Fórumtéma | Édes emlék | Taygeta | 15 | 2010/11/22 - 14:54 | 2010/12/14 - 00:52 |
Fórumtéma | ...ahogy nem szabad... | Taygeta | 8 | 2010/12/09 - 23:32 | 2011/01/08 - 17:34 |
Fórumtéma | Hajnali szerelem... | Taygeta | 2012/11/28 - 13:51 | 2012/11/28 - 13:51 |
Friss blogbejegyzések
- Kreativitás,- és inspirációfokozó zene íróknak
- MikRobi - Gyerekdal | Zene Gyerekeknek
- Egy szerelmes „versezés” margójára
- Piñata - kötetbemutató
- Irodalmi pályázat: Meseszövő pályázat (Határidő:2018. november 1-től 30-ig)
- Tehetséggondozó alkotótábor: Szöveggyár Mexikóban! (Jelentkezés: 2018. október 5-ig)
- Irodalmi pályázat: Aposztróf novella pályázat (Határidő: 2018. október 8.)
- Irodalmi pályázat: Science fiction novella (Határidő: 2018. október 17.)
- Irodalmi pályázat: Szépírói pályázat 2018 (Határidő: 2018. október 31.)
- Irodalmi pályázat:Szárnypróbálgatók 2019 (Határidő: 2018. szeptember 16.)
Legújabb rendezvények
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Rendezvény | Segítségkérés a kiállításhoz! | prayer | 2012/10/24 - 20:52 | 2012/10/24 - 20:52 | |
Rendezvény | "Filléres emlékeink" Kiállítás megnyitó 2012. November 8. | prayer | 2012/11/01 - 20:52 | 2012/11/01 - 20:52 | |
Rendezvény | Németh Kata - Rotkay Zsuzsanna kiállítás / Alisca Amatőr Art Művészeti Baráti Kör Szekszárd | prayer | 2012/09/29 - 08:23 | 2012/09/29 - 08:23 | |
Rendezvény | CINKE est 2012. 11. 22. | prayer | 2012/11/21 - 00:11 | 2012/11/21 - 00:11 | |
Rendezvény | Mikulás és a CINKE | prayer | 2012/12/04 - 09:02 | 2012/12/04 - 09:02 |
Friss hozzászólások
1 év 15 hét
1 év 42 hét
1 év 51 hét
2 év 11 hét
2 év 25 hét
2 év 25 hét
2 év 27 hét
3 év 13 hét
3 év 17 hét
3 év 38 hét