Gondolsz-e rám?
Ha ajkadra csókot hint a
a nesztelen suhanó alkony,
ha a szavak kertjében
vöröslő rózsa illatával telve,
a fényárban tündöklő balkon.

Gondolsz-e rám?
Ha a semmibe szédülve,
a vágyaktól parázsló
álmok elcsitulnak,
pillantásodban fürödve
némán karol át a csend,
elhalkulnak a szavak,
s a várva várt boldog perceink
összeomlanak.

Gondolsz-e rám?
Ha hálót sző az érzelem,
s takaród, mint selymes lepel,
elrejti mi fáj,
vágyak szomjúságát oltva,
remegő sóhajjal ébred a hajnal,
mert melletted nem engem talál.

Gondolsz-e rám?
Ha megszólít a tompa félhomály,
a valóság rideg ködén átlépve,
könnyeiddel küszködve,
felém sodor a pillanat
mámoros örvénye.

Gondolsz-e rám?
Ha párnámon kócosan,
zokogva, vigaszt keresve,
szívem veled nyugodni tér,
hol a szertefoszló boldogság
csak kósza képzelet,
mely a csendes éjben
csillagodról mesél.

Gondolsz-e rám?
Ha a reményteli holnap szirmait kibontva
melengeti szíved,
ha a mindenség öblében lágyan ringva,
az élet díszes ruháját leveti,
titkait kitárja,
s lelked örök társát megtalálja.

Mondd... gondolsz-e rám?

Csongrád, 2010.07.29.

György Viktória Klára