Töprengek ,- hogy is lesz vége

a vágynak, mi tört fel az égre,

mi akarta, minden áron,

hogy két ember eggyé váljon?

Mikor kell szépen elbúcsúzni,

az ajtót csendben, mögötted behúzni,

pántlikát kötni minden szép emlékre,

s elhinni, -- most már tényleg vége.

Ha a közös ágyból kiűz

kedvesed zajos horkolása,

s nem óvó szeretettel fordítod

Őt a másik oldalára.

Ha egy fárasztó nap végén

a vacsora hűlt helyén

nem közös nevetés terem,

hogy ezt elfeledtétek mindketten.

Ha a szexből, elfogy az áhítat

és magadra figyelsz már csak.

S a nagy sóhaj után, csók helyett,

rögtön cigarettáért nyúl kezed.

Ha a közösből- önös lesz

s eluralkodik az enyém

a korábbi mienk helyén,

a szeretném - ből -- akarom lesz.

S féltékenység tombol a féltés helyén.

S már észreveszed a ráncokat is,

az imádott kedves hamvas bőrén.

Hát lépj tovább, ne töprengj

ki - hol - s miért,

elmúlt! Volt! - megmenteni,

nincs is már remény.