Új regisztráció esetén igazold magad itt ahhoz, hogy jelentkezésed elfogadhassuk: bartalovicszoltan@gmail.com
vagy ezen a telefonon:
+36205155301
Kijózanodás
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
(A Kábulat című novella folytatása)
Zoltán arra eszmélt, hogy valaki erőteljesen rázza a vállát.
– Ébredjen fel, uram! – harsogta a fölé hajoló rendőr kíméletlenül. – A fia meghalt, halálra gázolta egy autó!
A férfi felült, és kábán meredt maga elé. Eszébe jutott, hogy előző este többet ivott a kelleténél, és homályosan emlékezett rá, hogy hazafelé a kocsijának csapódott valami.
– Én nem… nem tudok semmiről… – motyogta alig érthetően.
– Még nem tért magához – vélekedett a fiatalabbik rendőr. – Bevisszük?
– Ugyan minek? – legyintett a társa, aztán felidézte, mit mondott az asszony, amikor bevitték a nappaliba, lefektették a kanapéra, és magához térítették ájulásából. – A felesége szerint elgázolt egy kutyát még délután, attól sérült meg a kocsijuk. Bár… talán hazudott, csak hogy védje a férjét.
– Akkor mi legyen?
– Kiküldjük a technikusokat, ők majd megállapítják, van-e köze a fia halálához. Te addig itt maradsz a ház előtt, nehogy eszébe jusson meglépni – döntötte el az idősebbik rendőr, azzal kivonultak a hálószobából, magára hagyva a félig még mindig részeg férfit.
Jóllehet, a feje iszonyúan zúgott a másnaposságtól, Zoltán agya egy csapásra kitisztult. Az ágya mellett lezajlott párbeszédből megértette, milyen súlyos, jóvátehetetlen bűnt követett el: megölte a saját gyermekét! Legszívesebben rögtön odatartotta volna két kezét a rendőröknek, hogy bilincsbe verve elvigyék, de életösztöne tiltakozott a börtönnek még a gondolata ellen is. Tomi, az ő egyetlen, drága kisfia halott, és ő maga okozta a halálát! Pedig mennyire akarták! Hosszú évekig vártak rá… Mindent megpróbáltak, hogy Andrea teherbe essen… Végül mesterséges megtermékenyítéssel sikerült, de csak a harmadik próbálkozásra… Milyen boldog volt Andrea!
Úristen! Andrea! Most mit mondjon neki? Hogy álljon elé a történtek után? Képes lesz-e valaha a felesége szemébe nézni?
Zoltán kétségbeesetten tenyerébe temette az arcát, ujjai közül a tehetetlenség és az önvád könnyei vékony csíkokban peregtek le borostás állán. Halványan felrémlett előtte, hogy Andrea a védelmébe vette a rendőrök előtt, amiből arra következtetett, hogy az asszony talán megbocsátana neki. Csakhogy ő soha nem lenne képes megbocsátani saját magának! Hogyan éljen így tovább? Hát fel lehet ezt dolgozni valaha? Mit számít, hogy a bíró majd kiszabja megérdemelt büntetését? Azzal nem hozhatja vissza Tomit…
Megborzongott a hűvös levegőtől, amely hirtelen beáramlott a szobába. Felemelte a fejét, és tekintete a nyitott ablakra tévedt. Gépiesen odasétált, vagy inkább vánszorgott, és lenézett. Az ablak alatt elterülő, gondosan ápolt virágágyást sarkukra állított téglák szegélyezték. Zoltán utolsó gondolata az volt, vajon sikerül-e úgy esnie, hogy a koponyáját szétzúzza valamelyiken?
Amikor átvetette magát a párkányon, még hallotta az éppen belépő Andrea sikoltását…
Erre jutottam én is magamban. Nem lehet más megoldás, mert az élet így már semmit sem ér.
Így kerek a történet!
Örülök, hogy egyetértünk:)
Üdv: Szeplő
Ezt sajnos nem olvashatom el , már az első sor után.
Nekem ez még túl friss fájdalom
Kedves István, szörnyen sajnálom, hogy... nem akartalak felzaklatni, hidd el... Ha tudtam volna, dehogy írom meg!!! Bocsi még egyszer!
Üdv: Szeplő
Borzasztó érzés lehetett amikor tudatosult benne mit tett!...Puszi: Lyza
Igen, kedves Lyza, nem kívánom senkinek... Szerencsére ezúttal kitalált történetről van szó, és csupán megpróbáltam beleképzelni magam az apa helyzetébe (Hori biztatott rá). Persze hasonló esetek előfordulnak az életben is...
Üdv: Szeplő
S megint maradt egy meghasadt szívű asszony...
Kedves Degard, a nők általában sokkal többet kibírnak, mint a férfiak... Még hogy mi vagyunk a gyengébbik nem, jó mi?
Üdv: Szeplő
Olvastam az előző részt is,de vártam én is a folytatást. A legjobb megoldást választotta a fickó ezek után.Persze ott maradt az anya,hogy ő képes lesz-e az egészet ép ésszel kibírni? Kötve hiszem,majd úgy botorkál a sírok között mint egy elmebeteg...legalábbis én biztosan azzá válnék ha bármelyik gyerekemet elveszíteném:(((
Egyetértek veled, kedves Erzsi. Itt az igazi áldozat az asszony...
Üdv: Szeplő
Gyávaság az öngyilkosság, de, ebben az esetben. ki tudja, szembe tudott-e nézni valaha önmagával? Még jó, hogy csak fikció. Nagyon erős, s ami a legfontosabb mondanivalója: ne igyál ész nélkül! Ez dícséretes.
Látom, érted a lényeget, kedves Femis:) Örültem Neked, mint mindig!
Üdv: Szeplő
Legújabb irodalmak
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Irodalom | Vállaji Sipos Ida Őszi ibolyák / Herbstveilchen | toni | 2024/05/12 - 08:12 | 2024/05/12 - 08:12 | |
Irodalom | Torkos László: Áldott kezek / Gesegnete Hände | toni | 2024/05/11 - 07:51 | 2024/05/11 - 07:51 | |
Irodalom | Siklossy László Hangok / Stimmen | toni | 2024/05/10 - 09:11 | 2024/05/10 - 09:11 | |
Irodalom | Joachi Ringelnatz: Missglücktes Liebesabenteuer / A félresikerült szerelmi élmény | toni | 2024/05/09 - 09:02 | 2024/05/09 - 09:02 | |
Irodalom | Sas Ede Az éjszakába / In die Nacht. | toni | 2024/05/08 - 08:53 | 2024/05/08 - 08:53 | |
Irodalom | Havasi István A szegények háza / Das Armenhaus | toni | 2024/05/07 - 08:37 | 2024/05/07 - 08:37 | |
Irodalom | Tóth Árpád: Meddő órán / An karge Stunde | toni | 2024/05/06 - 07:54 | 2024/05/06 - 07:54 | |
Irodalom | Radnóti Miklós: Gyökér / Wurzel | toni | 2024/05/05 - 09:16 | 2024/05/05 - 09:16 | |
Irodalom | G. Diószeghy Mór Ahol nyilnak az akácok / Wo die Akazienbäume blühen | toni | 2024/05/04 - 08:18 | 2024/05/04 - 08:18 | |
Irodalom | Jakab Ödön: Édesanyámnak / Zu meiner Mutter | toni | 2024/05/03 - 07:15 | 2024/05/03 - 07:15 | |
Irodalom | Rigó Tibor Május ha lehetnék / Wenn ich könnte Mai sein | toni | 2024/05/02 - 07:46 | 2024/05/02 - 07:46 | |
Irodalom | József Attila: Munkások / Die Arbeiter | toni | 2024/05/01 - 07:51 | 2024/05/01 - 07:51 | |
Irodalom | Palágyi Lajos Reggel a tengeren / Morgens auf das Meer | toni | 2024/04/30 - 07:29 | 2024/04/30 - 07:29 | |
Irodalom | Rigó Tibor: Cigány keringő / Zigeunerwalzer | toni | 2024/04/29 - 08:08 | 2024/04/29 - 08:08 | |
Irodalom | Torkos László Csak engem szeret / Sie liebt nur mich | toni | 2024/04/28 - 08:28 | 2024/04/28 - 08:28 |
Legújabb hangzóanyagok
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Audió | Tompos Lilla: Karácsony | ambrusa | 2019/12/23 - 21:34 | 2019/12/23 - 21:34 | |
Audió | Kék mezőben | Góth László | 2019/12/14 - 05:58 | 2019/12/14 - 05:58 | |
Audió | Szabó Melinda: Októberi látomás | ambrusa | 2019/10/12 - 19:26 | 2019/10/12 - 19:26 | |
Audió | Kelvin: Angyalka | ambrusa | 2019/01/15 - 22:18 | 2019/01/15 - 22:18 | |
Audió | Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban | ambrusa | 2019/01/02 - 12:54 | 2019/01/02 - 12:54 |
Legújabb fórumtémák
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Fórumtéma | Megszűnt pályázat | Markovics Anita | 2019/12/31 - 13:41 | 2019/12/31 - 13:41 | |
Fórumtéma | Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző | prayer | 2 | 2016/11/28 - 12:48 | 2018/03/31 - 00:43 |
Fórumtéma | 2017. AKÍK Művészeti Pályázat | prayer | 2016/12/28 - 19:03 | 2016/12/28 - 19:03 | |
Fórumtéma | 2016 évi rendezvények | capek | 17 | 2016/01/14 - 11:27 | 2016/08/07 - 16:47 |
Fórumtéma | CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva | prayer | 14 | 2016/04/17 - 18:06 | 2016/07/17 - 12:32 |
Fórumtéma | CINKE klub Gyöngyivel | prayer | 20 | 2015/04/17 - 21:42 | 2016/07/09 - 14:15 |
Fórumtéma | Cinke színdarab | Emeraude | 1 | 2016/04/25 - 09:38 | 2016/04/27 - 08:51 |
Fórumtéma | Szent Márton évforduló pályázat | prayer | 5 | 2014/09/28 - 09:49 | 2016/03/01 - 22:47 |
Fórumtéma | Ötletek, és a megvalósítás. | prayer | 164 | 2010/02/05 - 20:51 | 2016/02/02 - 14:28 |
Fórumtéma | Aktuális pályázatok | zsuska | 177 | 2013/02/06 - 11:01 | 2016/01/26 - 12:16 |
Friss blogbejegyzések
- Kreativitás,- és inspirációfokozó zene íróknak
- MikRobi - Gyerekdal | Zene Gyerekeknek
- Egy szerelmes „versezés” margójára
- Piñata - kötetbemutató
- Irodalmi pályázat: Meseszövő pályázat (Határidő:2018. november 1-től 30-ig)
- Tehetséggondozó alkotótábor: Szöveggyár Mexikóban! (Jelentkezés: 2018. október 5-ig)
- Irodalmi pályázat: Aposztróf novella pályázat (Határidő: 2018. október 8.)
- Irodalmi pályázat: Science fiction novella (Határidő: 2018. október 17.)
- Irodalmi pályázat: Szépírói pályázat 2018 (Határidő: 2018. október 31.)
- Irodalmi pályázat:Szárnypróbálgatók 2019 (Határidő: 2018. szeptember 16.)
Legújabb rendezvények
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Rendezvény | Tavaszi Varázs Fesztivál | capek | 2019/03/29 - 11:00 | 2019/04/12 - 12:06 | |
Rendezvény | Húsvéti nyusziles az Origó-Házban | capek | 2019/04/18 - 12:00 | 2019/04/12 - 12:02 | |
Rendezvény | Vidám farsang | capek | 2019/02/28 - 16:00 | 2019/03/14 - 12:11 | |
Rendezvény | CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák | capek | 2019/02/22 - 17:00 | 2019/03/14 - 11:54 | |
Rendezvény | Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... | capek | 2019/01/24 - 16:00 | 2019/01/16 - 21:40 |
Friss hozzászólások
1 év 15 hét
1 év 42 hét
1 év 51 hét
2 év 11 hét
2 év 25 hét
2 év 25 hét
2 év 27 hét
3 év 13 hét
3 év 17 hét
3 év 38 hét