Családi szeretet - újabb részlet

Myrthil képe

(...) Arzén felkapott, és mint egy zsákot, átdobott a vállára. Kifelé haladva megláttam a korábbi ellenfeleimet is, akik ájultam feküdtek a kényelmes szőnyegen. Ahogy elnéztem őket, az ő arcuk sem lehetett szebb az enyémnél.

A kijárathoz érve a férfi lekapcsolta a villanyt. Heves tiltakozásom ellenére a parkoló felé vette az irányt, és egyetlen laza mozdulattal befektetett a járgány hátsó ülésére. Rám zárta az ajtót, és beült a volán mögé, de nem kötötte be magát. Talán félt egy esetleges támadástól, a hátsó ülés felől.

Továbbra se mertem a tükörbe nézni. Tudtam, hogy a sebem elég mély, ugyanis még mindig folydogált a vér az arcomon.

Arzén kutatni kezdett a kesztyűtartóba, majd a következő pillanatban egy fehér zsebkendő repült felém, amit egy kis üvegecske követett. Rögtön meg is húztam.

- Jó erősen szorítsd rá!

- Nagyon gáz?

- Ha az megnyugtat, akkor olyan ronda, hogy ha beleesnél a tengerbe, a cápák rászoknának a lucernára!

- Kösz, ezt vártam tőled.

- Csak jegeld, aludj pár órát, és néhány nap múlva nyoma sem lesz. Azért persze fürdened sem ártana.

- Talán büdös vagyok? – kérdeztem már jobb kedvűen. Lassan kezdett az ital szétáradni a testemben.

- Hát a görény is sírva kérné a receptet.

- Ne nevetess, mert felszakad a sebem. – kértem nevetve.

Hálásan nyugtáztam, hogy ez a férfi mindenre gondolt. Még a fűtést is beindította, hogy ne fázzak. Kényelmesen elhelyezkedtem az ülésen, és élveztem a gondoskodást. Véleményem szerint nagyon is gyorsan hazaértünk. Fájt volna, ha itt és most el kellene válnom tőle. Meglepetésemre azonban miután leparkolt, hátrasietett, és ismét ölbe vett.

Nem kérdezett semmit, a kulcsokat kivette a kezemből és meg sem állt velem a fürdőszobáig. Ott beültetett a zuhanykabinba, és megengedte a hidegvizet.

Sikítozva próbáltam tiltakozni a kínzás ellen, de hiába erőlködtem, ő volt az erősebb. Már épp kezdtem volna beletörődni a sorsomra, amikor megkegyelmezett nekem, és elzárta a csapot. Óvatosan emelt ki, mint egy törékeny tárgyat. Tanácstalanul nézett körbe, ugyanis nem látott sehol egyetlen törölközőt sem.

            A fejemmel a sarokban álló szekrény felé mutattam, ő pedig azonnal vette a jelet. Azonban mielőtt még jobban élvezni kezdhettem volna a becézgetést, vizes ruhában, törölközővel a kezemben magamra hagyott. Rögtön leesett, hogy ez így nem lesz jó. Ennél jobban a tudtára kell adnom, hogy mit is akarok tőle. Viszont előtte választanom kell: vagy egy fergeteges éjszaka a kint várakozó férfival, vagy munka.

            Gyorsan levetkőztem, szárazra dörzsöltem magam, miközben rettenetesen vacogtam. Nem tudtam, hogy a hidegtől, vagy a hevesen rám törő vágytól. Elvégre napját se tudom, mikor voltam együtt utoljára pasival.

            A tükörbe csak félve mertem belenézni. Ahogy sejtettem, az arcom, akár a szivárvány, minden színben díszlett. Gyanítottam, hogy kell egy kis idő, mire visszanyerem emberi formám.

            A fürdőből kilépve Arzént sehol nem találtam. A konyha felől hallatszó zaj arra utalt, hogy ott garázdálkodik.

Valóban ott volt, a fülem nem hazudott. Épp valamilyen masszát kevergetett, amiről sejtelmem se volt, hogy mi is lehet az.

- Csináltam neked egy kis kaját. Folyósat, mert mást úgy se fogsz tudni pár napig enni.

- Köszönöm. – nyögtem elérzékenyülten. Még soha nem főzött nekem senki. (...)

Zsigai Klára képe
Zsigai Klára
Offline
Csatlakozott: 2008/07/31

Én tudomm mitől vacogtál:))) Nagyon tetszett írásod!

"Adni úgy kell tudni, hogy el is lehessen fogadni.Elfogadni pedig csak azt lehet, amit úgy adnak!" (zsigaiklara)

Lyza képe
Lyza
Offline
Csatlakozott: 2008/07/20

Tényleg jó, gördülékeny, magával sodró írás!...Gratula: Lyza


prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Érdekesek ezek a nők: akkor tör rájuk a vágy, amikor a legkevésbé számít rá az ember. Mosoly))

prayer

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Vállaji Sipos Ida Őszi ibolyák / Herbstveilchen toni 2024/05/12 - 08:12 2024/05/12 - 08:12
Irodalom Torkos László: Áldott kezek / Gesegnete Hände toni 2024/05/11 - 07:51 2024/05/11 - 07:51
Irodalom Siklossy László Hangok / Stimmen toni 2024/05/10 - 09:11 2024/05/10 - 09:11
Irodalom Joachi Ringelnatz: Missglücktes Liebesabenteuer / A félresikerült szerelmi élmény toni 2024/05/09 - 09:02 2024/05/09 - 09:02
Irodalom Sas Ede Az éjszakába / In die Nacht. toni 2024/05/08 - 08:53 2024/05/08 - 08:53
Irodalom Havasi István A szegények háza / Das Armenhaus toni 2024/05/07 - 08:37 2024/05/07 - 08:37
Irodalom Tóth Árpád: Meddő órán / An karge Stunde toni 2024/05/06 - 07:54 2024/05/06 - 07:54
Irodalom Radnóti Miklós: Gyökér / Wurzel toni 2024/05/05 - 09:16 2024/05/05 - 09:16
Irodalom G. Diószeghy Mór Ahol nyilnak az akácok / Wo die Akazienbäume blühen toni 2024/05/04 - 08:18 2024/05/04 - 08:18
Irodalom Jakab Ödön: Édesanyámnak / Zu meiner Mutter toni 2024/05/03 - 07:15 2024/05/03 - 07:15
Irodalom Rigó Tibor Május ha lehetnék / Wenn ich könnte Mai sein toni 2024/05/02 - 07:46 2024/05/02 - 07:46
Irodalom József Attila: Munkások / Die Arbeiter toni 2024/05/01 - 07:51 2024/05/01 - 07:51
Irodalom Palágyi Lajos Reggel a tengeren / Morgens auf das Meer toni 2024/04/30 - 07:29 2024/04/30 - 07:29
Irodalom Rigó Tibor: Cigány keringő / Zigeunerwalzer toni 2024/04/29 - 08:08 2024/04/29 - 08:08
Irodalom Torkos László Csak engem szeret / Sie liebt nur mich toni 2024/04/28 - 08:28 2024/04/28 - 08:28

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40