Nem engedem, soha sem, soha sem, soha sem!"

 

Elérkezett a szülés napja Krisztina és Gábor első gyermekének a születése. Krisztina apás szülést akart, de Gábor nem vállalta, túlságosan egyéni intim dolognak tartotta, Krisztina nem sértődött meg, tudomásul vette.

Egyre jobban, egyre nagyobb intenzitással követték egymást a fájások, Gábor beszállította kedvesét a Nőgyógyászati Klinikára. Fogadott ovrosuk már várta a kismamát, megvizsgálta és közölte vele, hogy nem sokára szinte 1-2 órán belül megszülethet Tündike, mert így fogják hívni.

Krisztina felfeküdt a szülőágyra, Gábor helyet foglalt a várakozó helyiségben. Ideges volt, rettenetesen aggódott Krisztináért és születendő gyermekükért. Tudta, hogy nem lehet baj a szülés körül, a doki alaposan megvizsgálta, rendszeresen eljárt tanácsadásokra, Krisztina még fiatal volt, 3o éves, semmi oka nem lehetett az aggodalomra. De Gábor ilyen aggódó tipus volt, szerelem házasság volt az övéké, végtelen nagy szenvedéllyel, odaadással, mely aztán az évek során szeretetté alakult. Gondolataiba mélyedve szívta a cigarettát egymás után Gábor, amikor a nővér szólította:

- Balogh apuka, kérem jöjjön be, megtekintheti a gyönyörűséges 32oo grammos, 51 cm. hosszú fekete hajú kislányát. Jöjjön, mindketten jól vannak. - mondta a nővér, majd mutatta az utat Gábornak.

Ott volt Krisztina karjában egy édes csöppség, szerelmüknek gyümölcse, Krisztina arcán boldogság - ilyen boldognak még soha nem látta feleségét Gábor - átölelte Őt gyengéden a kislányukkal együtt és lecsókolta Krisztina arcáról a könnycseppeket. Boldogok voltak, úgy érezték, hogy ez a legnagyobb csoda a világon, ami történhet két egymást szerető ember között.

 

Egy hét múlva már otthon is volt Krisztina a kislányukkal Tündikével. Nagy volt az öröm az egész családban, jöttek a nagyszülők, rokonok, ismerősök, megcsodálták a kis újszülöttet.

Teltek a napok, hónapok, Krisztina minden idejét lekötötte a gyermekük. Gábor eleinte fel sem fogta a tényt, hogy most már kevesebb idő jut rá, mint férjre, egy kicsit rosszul is érintette, mert azért az évek során - házasságkötésük után 5 évvel született a gyermek -igencsak hozzá szokott Gábor, hogy a felsége mindig a rendelkezésére állt, együtt mentek moziba, szinházba, hivatalos estélyekre, szórakozni, szóval mindenhová. De most ezt Krisztina nem tehette meg, hogy Gáborral tartson akár egy hivatali ézváró bulira, vagy egy konferenciára,vagy akárhová. Nem tudott reprezentálni a feleségével, más megoldást kellett keresnie. Meg tudták volna ugyan oldani, hogy nevelőnőt fizessenek ilyen alkalmakkor a gyermek mellé, de Krisztina erről a lehetőségről hallani sem akart, mindig azt mondta, az volt az elve, hogy "nem azért szülöm meg a gyermekemet, hogy más legyen az anyja, hanem engem ismerjen anyjának, én akarom nevelni, engem szeressen, hiszen én vagyok az anyja" és ő ebből nem engedett.

Gábor beletörődött, olyannyira, hogy hivatalos üzleti vacsorákra is, konferenciákra is, vagy csak egyszerűen ha ki akart kapcsolódni - mert azért egy idő után ki akart - titkárnőjét kérte meg, hogy kisérje el. Melinda gyönyörű nő volt, hosszú fekete haja csigákban a derekáig ért, dekoratív nő volt, csodálatos kék szemekkel, összességében jó benyomást keltett, csinos volt, kicsi de formás mellekkel, vékony derékkal és csinos csípővel, hosszú combjai diszkréten ki-kivillantak estélyi ruhája alól. Egy üzeleti értekezlet utáni vacsorára indultak éppen, Gábor még haza sem ment, csak telefonon beszélt Krisztinával, hogy ne várja haza, mert ma hosszúra fog nyúlni az értekezlet.

Budapest egyik legelegánsabb szállodájának az éttermében volt az üzleti buli a Hiltonban.

Csodálatosan érezték magukat, vacsora, pezsgő, tánc hajnalig. Melindának a fejébe szállt az ital, nem szokott egyébként inni, érezte, hogy lassan-lassan nem lesz ura cselekedeteinek, ezért ivott egy forró feketét, majd egy kis friss levegőre kimentek a teraszra. Gábor szeme végigsiklott Melinda gyöngyörű testén, mellei szinte hívogatták a férfit, hogy érintse meg, melyet meg is tett. Gyengéden magához húzta a lányt, tudta, hogy nem lenne szabad, de most nem érdekelte semmi más, csak az, hogy karjaiba tarthassa a lányt...

 

Krisztina nagyon ideges volt, belázasodott a gyermeke, hívta az édesanyját, az anyósát, hogy kérje a segítségüket - mert egyébként az ő segítségüket is elutasította kezdettől fogva elvei miatt - de nem találta otthon egyikőjüket sem.

Hívta az orvosukat, ki is jött nem sokára. Megvizsgálta a gyermeket, nem volt különösebben nagy a baj, egy kis mandulagyulladás, melyet antibiotikummal helyre lehet hozni. Hajnalodott, illetve már majd nem reggel volt, Gábor még nem érkezett haza, ki kellett volna váltani a gyógyszert a gyermeknek, most mit tegyen. Felhívja, felhívja a mobilját, végül is ez egy üzleti buli, nem zavar senkit, hiszen nem munkaidőben van. Kicsörög Gábor mobilja vagy 15-ször, de nem vette föl, újra hívta Krisztina már vagy 15-ször, amikor egy álmos női hang beleszólt:

- Balogh Gábor mobilja, tessék, mit óhajt? Halló, kivel beszélek? - mondja Melinda, akinek halvány fogalma sem volt arról, hogy milyen egy házas ember élete ahol már kisgyermek is van, honnan is tudhatta volna, hiszen ő még hajadon volt, alkalmi kapcsolatain kívül nem igazán értett ezekből a dolgokból semmit.

Krisztina akkor döbbent rá, hogy férje nincs egyedül, hiszen ismerte ezeket az összejöveteleket, ismerte a társaságot, ismerte a körülményeket, tudta, hogy mi következik a jól sikerült estély után. Kinyomta a telefonját és fájdalmasan zokogni kezdett. Gyermeke a karján - szerencsére a doki adott neki egy injekciót, amely kitart reggelig, melyben lázcsillapító is volt- aludt békességgel, nyugalommal az arcán.

Össze kell szedned magad, nem szabad most elveszítened a józan eszed, - töprengett magában Krisztina - aki megfogadta magában, hogy nem hagyja, hogy gyermeke apa nélkül nőjön fel. Mindent elkövet annak érdekében, hogy újra visszataláljon hozzá Gábor, hiszen ők egy család, nem veszíthetik el egymást, pont most, amikor már gyermekük született végre, melyre mindketten nagyon vágytak.

 

Reggel 9 óra körül haza keveredett Gábor, Krisztina nem szólt neki semmit, pedig Gábor felkészült a legrosszabbakra - hiszen Melinda a tudomására hozta, hogy egy női hang kereste telefonon amíg aludt, Gábor tudta, hogy nem lehet más, csak a felesége. Gyorsan elszaladt Gábor a gyógyszertárba, kiváltotta a gyógyszert, mire haza érkezett, egy levelet tett eléje Krisztina. Ez állt a levélben:

"Ha elragad a képzelet

én mindenkitől féltelek

a mindenünk egy kisgyerek

őt cserben hagyni nem lehet,

ha mégis megteszed, elveszítheted! S vele együtt engem is."

- Gondolkodj Gábor józan ésszel, nem kérdezem, hogy mi történt tegnap éjjel, mert nem akarom tudni. Én úgy gondolok a tegnap éjszakára, hogy meg sem történt, ami pedig valószínű, hogy megtörtént. De ismersz én rettenetesen nagyvonalú vagyok, meg tudok bocsájtani, ha az kell, de gondolkodj kérlek. Mennyi időt kérsz a gondolkodásra? - kérdezte fájó szívvel - de még tartotta magát - Krisztina.

- Kedvesem, kérlek bocsáss meg, - ha még meg tudsz -nem akarok nálad nálatok nélkül élni. Megszakadna a szívem, ha elkergetnél magatoktól. - és forró könnyek öntötték el Gábor arcát. Ekkor mindketten zokogtak, felébresztették Tündikét és ő is teljes mértékben rázendített. Zokogtak mind a hárman, érezték, hogy összetartoznak, soha de soha el nem választhatja őket senki egymástól

Közben bekapcsolta Krisztina a CD lejátszót, melybe kedvenc CD-je volt, Kovács Kati száma: Egy hamvasarcú kisgyerek....