Munkám miatt látom a vidéket
Az elmúlt húsz év megölte a szépet
Nem tudhatom a falu meddig él
Az elmúlás itt van és nem kímél
    Már csak régi emlékek élnek
Azok is összefüggnek a véggel
Kegyetlen világ, kik itt vannak sírnak
Fásultak, már élni sem bírnak.

Kiégés, mi a létet átszövi, fonja
Nem érdekel senkit kinek mi a gondja
Néha szemükből kicsordul a könny
A véget várják, ami nemsokára jön
    Némán állok ott, ahol csak páran maradtak
Fájó nézni, ahogy  mindenki feladta
Már tett sincs, és van hiánya szónak
Az imának, melyben mindent lerónak.

A lélek halott, semmit ér az élet
Fásultak, csak ülnek és néznek
Felejtik azt a sok ezer dolgot
Amit eddig tettek, és a sors lerombolt
    Vége, már semminek nincs szíve
Elporlott Radnóti szerencse-köve
Tudják hogy nincs aki innen kivezet
Csak én törölgetem néha a könnyeket.

Nem hitték, hogy ezt megérik valaha
De érzik a köréjük húzott falakat
Falakat, melyek ma már oly nagyok
Hogy nem látják, ha túl valami ragyog
    Ők soha nem járhattak arra,
Csak a reményt a fantázia ébren tartja
Kiszikkadva maradtak még páran,
Akik mindig mindenkit kiszolgáltak.

És tehettek bármit, semmi sem számított
Mert a politika, mindig csak kábított,
És marad  az álom, melyből végül
Felébrednek, de arra minden elévül
    Domine  audi orationem meam
Et clamor meus ad te veniat
Sed libera nos a malo
Uram, a gonoszt űzd el Magyarországról!