Létezel? Vagy csak kitaláltak,
hogy könnyebb legyen a súlya a magánynak,
mit érez néha minden ember,
mert valahol önmagában mindenki egyetlen,
mikor csend van és hideg,
és szótlanul töpreng, nincs szólni senkinek,
megérez a mozdulatlanságban,
megteremt téged egy hangtalan fohászban,
lelkébe beengedi a nevedet,
aztán másnap, ha felébred, talán újra elfeled,
mégis megőrzi a lábnyomod,
amit láthatatlanságod egyszer otthagyott,
s érezni fog bizony máskor is,
akár hitetlenül majd hozzád imádkozik,
te meghallgatod és megérted,
nekünk nagy szavaink vannak, halál-élet,
aprók vagyunk és védtelenek,
mikor kétkedve fürkésszük a csillagos eget.