Az elesett férfi

toni képe

Az elesett férfi

A mai nő sűrűn csak a testi bájaival beszél
férfiak hallgatják tágra nyílt szemekkel,
rájuk az úgy hat mint egy szoros feszély
most a megállóhoz értek a józan eszükkel.

Egy nő ma legyen szebb, inkább mint okos
a forma többet ér mint százezer idegen szó,
férfiak esze béna az nem működik most
ha az a csipkés blúz, egy kicsit is átlátszó.

Ilyenkor egy férfi, a szemével gondolkodik
számára eddig csak az az egy nő létezett,
a csábító vágy rajta úgy elhatalmasodik
a megígért hűségről is megfeledkezett.

Az esze most neki szabadságot kapott
a két szeme éget mint egy ömlő láva,
úgy néz ki ő most, mint egy élőhalott
ás akkor a küszöbön megbotlik a lába.

Benn a szobában hosszan hasra esik
az esze a helyére rögtön vissza csúszik,
az észnek a gazdája nagy kétségbe esik
és a tervezett édes álma a vízen elúszik.

Az esze most egyszerre tisztán gondolkodik
hogy is tudott az előbb úgy egyszerre leállni,
az elvesztett szép álmán kicsit szomorkodik
mit tudjon egy gyenge férfi ilyenkor csinálni.

Össze szedi lassan szétszórt sátorfáját
szégyenli, hogy ő most duplán hasra esett,
zavartan fogdossa a megdagadt bokáját,
most kapott valamit amit sohasem keresett.

Mucsi Antal-Toni    2009 Május 26
 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Nagy Vendel Próza: Így élt a FUK Nagy Vendel 2016/10/12 - 21:32 2016/10/12 - 21:32
Irodalom Csokonai Vitéz Mihály: Búcsúzás egy lyánkától / Abschied von einem Mädchen toni 2016/10/17 - 08:31 2016/10/17 - 08:31
Irodalom Tanulni soha nem késő siktár éva 2016/10/17 - 07:55 2016/10/17 - 07:55
Irodalom Ez az anya, nem anya toni 2016/10/16 - 09:07 2016/10/16 - 09:07
Irodalom Czóbel Minka: Harmathullás / Es hat getaut toni 2016/10/15 - 08:09 2016/10/15 - 08:09
Irodalom Szendrey Júlia: Búcsú / Abschied toni 2016/10/14 - 07:58 2016/10/14 - 07:58
Irodalom Anyósok siktár éva 2016/10/13 - 21:49 2016/10/13 - 21:49
Irodalom Nagy Vendel Kislányom Nagy Vendel 2016/10/13 - 21:08 2016/10/13 - 21:08
Irodalom Nagy Vendel Eszmélés Nagy Vendel 2016/10/13 - 20:41 2016/10/13 - 20:41
Irodalom Egy JÓ NŐ siktár éva 2016/10/13 - 10:57 2016/10/13 - 10:57
Irodalom Nagy Vendel MIKOR MENTEM .. Nagy Vendel 2016/10/10 - 12:47 2016/10/10 - 12:47
Irodalom Wass Albert: Mert nagyon szeretlek / Weil ich dich so liebe toni 2016/10/11 - 06:31 2016/10/11 - 06:31
Irodalom Nagy Vendel A SZOKÁS HAT.... ALMA... Nagy Vendel 2016/10/10 - 12:52 2016/10/10 - 12:52
Irodalom Nagy Vendel Jegyzet: Ecsettel, agyaggal, és filmmel Nagy Vendel 2016/10/11 - 19:50 2016/10/11 - 19:50
Irodalom Nagy Vendel Jegyzett: Péger Jocó képeihez Nagy Vendel 2016/10/09 - 19:09 2016/10/09 - 19:09

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Krúdy Gyula: Középkori álom ambrusa 2 2012/10/01 - 11:24 2012/10/14 - 03:24
Audió Kováts Péter_skorpio - Czinege László Õszi éj Pesten skorpio 2 2010/04/21 - 13:11 2010/04/22 - 08:50
Audió Kamarás Klára - Talán prayer 2 2010/02/22 - 07:39 2010/02/22 - 21:09
Audió Cinke-est 2009.08.06.d capek 2 2010/02/11 - 14:38 2010/02/11 - 23:29
Audió skorpio - MEDITÁCIÓ 6 skorpio 2 2008/10/28 - 19:22 2008/10/29 - 08:08

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Legjobb fotók prayer 2010/03/08 - 08:40 2010/03/08 - 08:40
Fórumtéma A holnap asztalánál... Taygeta 2012/09/03 - 23:55 2012/09/03 - 23:55
Fórumtéma Minden, ami RÁDIÓ prayer 2012/04/12 - 14:57 2012/04/12 - 14:57
Fórumtéma Ott a hegyen - Lénárd József Taygeta 2012/04/07 - 01:39 2012/04/07 - 01:39
Fórumtéma Fly Away With Me - Repülj velem... Taygeta 2011/02/19 - 23:12 2011/02/19 - 23:12
Fórumtéma Színes Gyöngyök Pályázata prayer 2010/04/02 - 20:58 2010/04/02 - 20:58
Fórumtéma Legjobb versek prayer 2010/02/27 - 21:15 2010/02/27 - 21:15
Fórumtéma CINKE portál felhasználói szabályzat prayer 2010/02/23 - 22:55 2010/02/23 - 22:55
Fórumtéma Legjobbnak ítélt képzőművészeti alkotások prayer 2010/02/27 - 21:08 2010/02/27 - 21:08
Fórumtéma Felhívás - kérés - együttműködés prayer 2012/11/12 - 22:41 2012/11/12 - 22:41

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Tudásközpont és a CINKE program prayer 1 2013/09/22 - 20:41 2013/09/22 - 20:43