Székelyföldön

Üldözve a gondtól, bútól,

Megjöttem a hosszú útról

S pihenhetek kebleden

Fenyves erdők büszke tája,

Bérces Erdély koronája,

Szülőföldem, - mindenem!

Miért bámulsz? nem ismersz rám?

Nem én vagyok, kétkedel tán?

Hajh, rég láttál, nem csoda!

Míg feletted egy és örök

A sors keze, fiad fölött

Változóan mostoha.

Lám feletted bár gyakorta

Járt a vihar dúlva, rontva,

Mégis, mégis nyomtalan;

Fiadat egy kis vész érte,

S egy haragos lebbenésre

Minden, minden oda van.

Egy maradt csak, a mi régi,

Hangja tiszta, lángja égi,

Mint mikor elhagytalak:

Ma is oly hően szeretlek

Zúgó csermely, büszke hegyek,

S madárdal a lomb alatt.

Ismerj rám hát, fogadj bé te

Fájó lelkem menedéke

Bérces, erdős, hegyi táj,

Végy karodra, ringass lágyon

Régi ábránd, régi álom

S üdv leend tán ami fáj!

1883

Fülöp Áron: 1861 – 1920

Im Szekler Land

Gejagt von Ärger und Trauer,

von weither kam ich süsssauer

ruhen wie Hippokrates

Pinienwald von stolzer Landschaft,

Siebenbürgens Anziehungskraft,

Heimat, mein Ein und Alles!

Warum starrst du? Kennst du mich nicht?

Ich bin es nicht, Zweifels an mich?

Verlassen hasst mich gänzlich!

Bis über dich ist eins und ewig

der Schicksalshand über dein Kind,

ist wechselnd 'd stiefmütterlich.

Ich sah über dir zu oft

der Sturm tobte, verwüstete,

doch sind ganz deine Beete;

dein Sohn war in Schwierigkeiten,

durch eine finanzielle Pleite

verlor er seine Knete.

Nur noch eins blieb von dem Alten,

klare Stimme, himmlische Flamme,

wie damals, als ich wegging:

Ich liebe dich auch noch so sehr

summende Rinnsal, stolzes Meer,

‘d Vogelgesang im Frühling.

Erkenne mich ‘d, lass mich rein

als Zufluchtsort meiner Seele,

Hügeln volle Berglandschaft,

nimm mich in Arm ‘d wiege mich sanft

in dem Luftschloss, als alter Traum

‘d willkommen, was mich weh schafft!

1883

Fordította: Mucsi Antal-Tóni