A legszörnyűbb a társas magány.Azt hiszem, hogy sokan tudjuk mi itt. Ám itt, a Cinkéknél-nem leszel magányos.

Szeretettel: Erika

Köszönöm szavaid!

Üdvözlet:Zaid

"...Egyedül, a nagy akolban egyedül vagyok..."
Vagy mondhatnám azt is:
"Álmainkról hallgatunk egyedül, egyedül, mindig tovább utazunk egyedül."

Sokaknak adatik a vég nélküli szerelem. Ne add fel!

A magány bennünk, a lelkünk mélyén lakik, még akkor is, ha ott a társ mellettünk, és attól rosszabb nincs, mint a társasmagány, mert akkor érzi az ember igazán magányosnak a saját lelkét...bánatos sorok...szebb napokat...)))

Szia Zaid,

Ez az, amit akkor...? Ezt eddig nem ismertem Tőled, de igen! Tetszik! Azt hiszem, a Te utad a jobb - de ha nem is "jobb", legalább tisztább, igazabb. Nem mindenkinek van ehhez ereje. Tudom, hogy csak minden árny e világon, de ha itt van a Pokol, akkor a Menny is - hiszem, hogy megteremthető; - épp úgy, mint a magány-nélküliség, az igazi "Jelen-lét", ami nem "társas magány". Hiszem, tudom, vallom. (Olykor: élem).

A ragaszkodásról: csak ahhoz ragaszkodik az ember, amit megszerzett, (tárgyak, sőt "személyek") gúzsba köti vele saját magát velük. Talán ha nincs... de nem, lennie kell valami igazinak, önzetlennek, hogy értelme legyen valaminek az életben!
Egyensúlyt kell találnunk a két világ között, méltón élni az ez utániakra - de élni.
Szépet írtál nagyon! Gondolatébresztőt.
Örülök Neked! Csak így tovább!
Gratulálok!

(a "kéz", amelyik elenged, meg sem fogta a "kezedet" igazán)

Barátsággal:  Nita

Gyönyörűen osztod meg versedben a szenvedésedet, magányodat, érzéseidet. Ne add fel, csak türelmesen figyelj, meghallod a hívó szót!))

Szeretettel:

Szép gondolatok a lét, az ittlét értelméről. Gratulálok!

Az ember hajlamos a saját hangulatától függően sötétnek vagy színesnek látni a világot... Az objektivitás, mint olyan, nem létezik. Ha a magányt definiálod, magányos maradsz. A legjobbakat kívánom Neked!