Új regisztráció esetén igazold magad itt ahhoz, hogy jelentkezésed elfogadhassuk: bartalovicszoltan@gmail.com
vagy ezen a telefonon:
+36205155301
Négy szelet hal
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Lassan baktatott végig a gyalogjárón, amelyet egykor, a történelem előtti időkben apró, sárga gyöngykaviccsal hintettek be. Ezek a kavicsok azután lassanként a földbe nyomódtak, milliónyi talp tiporta már őket, nem voltak sárgák, valami piszkosszürke árnyalatúra változtak, alattuk megállt az olvadt latyak, trágyalé színű.
Kerülgette a pocsolyákat, lóbálta a táskáját, fütyörészett. Csak úgy, hang nélkül, magában, magának. Nézelődött. Nem mintha sok látnivaló akadt volna, igazság szerint a park kihalt volt, decemberben a hajléktalanok is elhúzódtak innen, nem tudni hová. Most nem alszik a padokon senki. Nem köd szitált, valami finom, ezüstös pára lebegett a fák közt, fénylő, nyirkos mázzal vonva be az üres padokat, a kandeláberek kopott fémtestét. Nyirkos volt az arca, a kabátja, a kalapja. A hideg bekúszott a ruhája alá, merev keze alig érezte a cigaretta parazsának melegét. Ha most valaki sípcsonton rúgná, olyan hangot adna, mint az összekoccintott kristálypoharak.
Eszébe jutott a nagy, sötétre érett, diófa tálaló, vitrinjében a csiszolt poharakkal, tálakkal. Hogy szikráztak mindig. Mennyit bámulta őket, ünnep esteken. Szerette az ünnepeket. Jó illatuk volt, dió, mák, narancs illatuk. Meg cserépkályha és bükkfaparázs illatuk. Karácsony... Négy nap, aztán itt az ünnep. Tavalyelőtt, tavaly, még remegett az idegességtől, ha rágondolt. Idén már nem. Tervezett, gondolatban megvette az apró ajándékokat, bevásárolt az ünnepi vacsorához. Kigondolta a legapróbb, legolcsóbb ajándékokat, a legmutatósabb vacsorát, amire tellett. Aztán a pénze valahogy mindig kevesebbre futotta, kisebb, olcsóbb ajándékot kellett vennie, mást főzni, mint amit szeretett volna. Három éve is, két éve is elsírta magát, amikor a menyéék elmentek. Napokig nem tudta kiinni magából az unokái csalódott arcát. Egy-egy kis tábla csokoládé jelképezte az ajándékot. Tavalyelőtt még Lindt, tavaly már csak Milka. Az idén pedig... Az idén, pontosabban holnap reggel, felhívja a fiát és megmondja neki, hogy nem lesz családi vacsora. Vesz majd négy szeletke halat, lisztbe forgatja és megsüti, kirántani nem tudja, se tojásra, se zsemlemorzsára nem telik már. Majd krumplipürét készít, az laktatóbb, mint a krumplisaláta. Számolgatott, de sem tejfölre, sem majonézre nem futná, pedig a majonézes burgonyát nagyon szereti. Fenyőágat kér a virágboltban, arra állít egyetlen szál gyertyát, mire hívjon hát vendégeket? Megállt kicsit, felnézett a kopasz fák nedves ágaira. Cseppekbe gyűlt rajtuk a pára. Mennyire szeretett itt sétálni a feleségével...
Sűrűbbé vált az ezüstös homály a fák közt, úgy érezte, alagútban lépked. Hogy is csak? Hol a boldogság mostanában? Jól fűtött, meleg szobában... Valahogy így szól a vers. Lassan lépdelt, kerülte a tócsákat, ha a cipője átázik, a hideg lakásban napokig nem szárad ki, és neki holnap is dolgoznia kell.
Kiért a parkból, befordult a szűk, kopott házakkal zsúfolt mellékutcába. Előkereste kulcsait, kinyitotta, majd be is zárta maga mögött a csámpás, horpadt, rozsdás lemezekből összeszegecselt kaput. Még emlékezett a régi, faragott fakapura. Amikor teljesen elkorhadt, ezt a rozsdás borzalmat állították a helyére. A macskahúgy szagú lépcsőházban áradt a falakból a hideg. Megborzongott, lába csúszkált a mocskos lépcsőfokokon. Felért az emeletre, kinyitotta a lakás ajtaját. Gyomra összerándult, amikor megcsapta a kiáradó hideg krumplileves illat. Bement, bezárta az ajtót, kilépett a cipőjéből, kitapogatta a fogast. Felakasztotta a kabátját, táskáját, kalapját nem vette le. Nagyot káromkodott, amikor belerúgott a konyha küszöbébe. Kihúzta az asztal fiókját, tapogatva számolta a gyertyákat. Négy gyertya, ma estére elég. Holnap zaciba adja az óráját, - még apjától örökölte -, és a karikagyűrűjét. Aztán elmegy a postára és befizeti az elmaradt számlát. Akkor talán visszakapcsolják a villanyt. Ha nem, szent este hideg vacsorát eszik.
Másnap, zsebében a befizetést igazoló szelvénnyel elment a villanyszolgáltató ügyfélszolgálatához. Bemutatta a kis sárga cetlit, ekkor mondták meg neki, hogy a visszakapcsolás is pénzbe kerül. Kifelé menet a biztonsági őr, az ajtóban rámosolygott.
Remélte, hogy a büdös életben mégegyszer nem mosolyog rá így senki.
Európa közepe, 2007. december
Nagyon szeretem ahogyan látható képet festesz a szavakkal
Köszönöm István.
Semmi különös, hidd el. Teszem a dolgom: látni és láttatni.
Elszomorító sorsok!-...S egyre több van belőle!...Hitelesen lefestetted!...Gratulálok!...Lyza
A szegénység olyan mint a csiriz,magához ránt,tapaszt. Ej,de jó írás ez is!
Köszönöm, mindannyiótoknak.
Emberi sorsok...sajnos egyre több van belőle...nagyon hieles...
hnm én ezt eddig miért is enm láttam?
Pedig itt van egy ideje. Te nem olvasol Molnárt? ;oP
Legújabb irodalmak
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Irodalom | Vojnovich Géza: Május / Mai | toni | 2024/05/18 - 08:59 | 2024/05/18 - 08:59 | |
Irodalom | Kovács Norbert Tépett virágok / Abgepflückte Blumen | toni | 2024/05/17 - 07:09 | 2024/05/17 - 07:09 | |
Irodalom | Kántor Imre Gyöngyhalász / Perlenfischer | toni | 2024/05/16 - 07:52 | 2024/05/16 - 07:52 | |
Irodalom | Balla Miklós A sas / Der Adler | toni | 2024/05/15 - 08:43 | 2024/05/15 - 08:43 | |
Irodalom | Indali Gyula: Barnult avar / Bräunliche Laub | toni | 2024/05/14 - 07:42 | 2024/05/14 - 07:42 | |
Irodalom | Apostol Bertalan A gyimótvölgyi hársfa / Die Linde von Gyimotstal | toni | 2024/05/13 - 08:12 | 2024/05/13 - 08:12 | |
Irodalom | Vállaji Sipos Ida Őszi ibolyák / Herbstveilchen | toni | 2024/05/12 - 08:12 | 2024/05/12 - 08:12 | |
Irodalom | Torkos László: Áldott kezek / Gesegnete Hände | toni | 2024/05/11 - 07:51 | 2024/05/11 - 07:51 | |
Irodalom | Siklossy László Hangok / Stimmen | toni | 2024/05/10 - 09:11 | 2024/05/10 - 09:11 | |
Irodalom | Joachi Ringelnatz: Missglücktes Liebesabenteuer / A félresikerült szerelmi élmény | toni | 2024/05/09 - 09:02 | 2024/05/09 - 09:02 | |
Irodalom | Sas Ede Az éjszakába / In die Nacht. | toni | 2024/05/08 - 08:53 | 2024/05/08 - 08:53 | |
Irodalom | Havasi István A szegények háza / Das Armenhaus | toni | 2024/05/07 - 08:37 | 2024/05/07 - 08:37 | |
Irodalom | Tóth Árpád: Meddő órán / An karge Stunde | toni | 2024/05/06 - 07:54 | 2024/05/06 - 07:54 | |
Irodalom | Radnóti Miklós: Gyökér / Wurzel | toni | 2024/05/05 - 09:16 | 2024/05/05 - 09:16 | |
Irodalom | G. Diószeghy Mór Ahol nyilnak az akácok / Wo die Akazienbäume blühen | toni | 2024/05/04 - 08:18 | 2024/05/04 - 08:18 |
Legújabb hangzóanyagok
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Audió | Tompos Lilla: Karácsony | ambrusa | 2019/12/23 - 21:34 | 2019/12/23 - 21:34 | |
Audió | Kék mezőben | Góth László | 2019/12/14 - 05:58 | 2019/12/14 - 05:58 | |
Audió | Szabó Melinda: Októberi látomás | ambrusa | 2019/10/12 - 19:26 | 2019/10/12 - 19:26 | |
Audió | Kelvin: Angyalka | ambrusa | 2019/01/15 - 22:18 | 2019/01/15 - 22:18 | |
Audió | Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban | ambrusa | 2019/01/02 - 12:54 | 2019/01/02 - 12:54 |
Legújabb fórumtémák
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Fórumtéma | Megszűnt pályázat | Markovics Anita | 2019/12/31 - 13:41 | 2019/12/31 - 13:41 | |
Fórumtéma | Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző | prayer | 2 | 2016/11/28 - 12:48 | 2018/03/31 - 00:43 |
Fórumtéma | 2017. AKÍK Művészeti Pályázat | prayer | 2016/12/28 - 19:03 | 2016/12/28 - 19:03 | |
Fórumtéma | 2016 évi rendezvények | capek | 17 | 2016/01/14 - 11:27 | 2016/08/07 - 16:47 |
Fórumtéma | CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva | prayer | 14 | 2016/04/17 - 18:06 | 2016/07/17 - 12:32 |
Fórumtéma | CINKE klub Gyöngyivel | prayer | 20 | 2015/04/17 - 21:42 | 2016/07/09 - 14:15 |
Fórumtéma | Cinke színdarab | Emeraude | 1 | 2016/04/25 - 09:38 | 2016/04/27 - 08:51 |
Fórumtéma | Szent Márton évforduló pályázat | prayer | 5 | 2014/09/28 - 09:49 | 2016/03/01 - 22:47 |
Fórumtéma | Ötletek, és a megvalósítás. | prayer | 164 | 2010/02/05 - 20:51 | 2016/02/02 - 14:28 |
Fórumtéma | Aktuális pályázatok | zsuska | 177 | 2013/02/06 - 11:01 | 2016/01/26 - 12:16 |
Friss blogbejegyzések
- Kreativitás,- és inspirációfokozó zene íróknak
- MikRobi - Gyerekdal | Zene Gyerekeknek
- Egy szerelmes „versezés” margójára
- Piñata - kötetbemutató
- Irodalmi pályázat: Meseszövő pályázat (Határidő:2018. november 1-től 30-ig)
- Tehetséggondozó alkotótábor: Szöveggyár Mexikóban! (Jelentkezés: 2018. október 5-ig)
- Irodalmi pályázat: Aposztróf novella pályázat (Határidő: 2018. október 8.)
- Irodalmi pályázat: Science fiction novella (Határidő: 2018. október 17.)
- Irodalmi pályázat: Szépírói pályázat 2018 (Határidő: 2018. október 31.)
- Irodalmi pályázat:Szárnypróbálgatók 2019 (Határidő: 2018. szeptember 16.)
Legújabb rendezvények
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Rendezvény | Tavaszi Varázs Fesztivál | capek | 2019/03/29 - 11:00 | 2019/04/12 - 12:06 | |
Rendezvény | Húsvéti nyusziles az Origó-Házban | capek | 2019/04/18 - 12:00 | 2019/04/12 - 12:02 | |
Rendezvény | Vidám farsang | capek | 2019/02/28 - 16:00 | 2019/03/14 - 12:11 | |
Rendezvény | CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák | capek | 2019/02/22 - 17:00 | 2019/03/14 - 11:54 | |
Rendezvény | Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... | capek | 2019/01/24 - 16:00 | 2019/01/16 - 21:40 |
Friss hozzászólások
1 év 16 hét
1 év 43 hét
2 év 1 nap
2 év 12 hét
2 év 26 hét
2 év 26 hét
2 év 28 hét
3 év 14 hét
3 év 18 hét
3 év 39 hét