Lezártam a múltat, hogy már ne fájjon,
hátrahagytam tucatnyi széles álmom,
lelkembe csend, majd a béke költözött,
s egyedül ünneplem egy függöny mögött.

Vörös a brokátja, mint szívem vére,
nehéz szövetként takar álmom bére,
selyem, érintése lágy és kellemes,
bár mindegyik vágyam nem is volt nemes.

A függönyön túl valakik még várnak,
talán jók, de talán rosszak az árnyak,
s a jövőm ott van a másik oldalon,
jelenem pedig velem e színpadon.

Nem tudom meddig állok még meredten,
kenyerem javát lassan már megettem,
de a szívem mégis csak arra vágyik,
szakadj brokát, szerelem égj halálig!

2010. 08. 23.