Új regisztráció esetén igazold magad itt ahhoz, hogy jelentkezésed elfogadhassuk: bartalovicszoltan@gmail.com
vagy ezen a telefonon:
+36205155301
Kóborló-fohász
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Útvesztőkben bolyongok.
Annyira régóta, hogy már arra sem emlékszem, milyen lehet az egyenes út.
Az egyenes út, amely elvezet egyik helyről a másikra. Az egyenes út, amely tervvel kezdődik. És határozott cél áll a végén.
Indulatokból font kerítéseket kerülgetek, dühből, elkeseredésből kisarjadt, ágas bogas bozót sűrű, hegyes tövisei nyúzzák le a bőröm.
Gyűlölöm a labirintusokat.
Épp csak kikeveredem az egyikből, s már egy másikban találom magam.
Amikor úgy tűnik, eljutottam végre valahová, kiderül, csak most kezdődik a küszködéssel, fájdalommal teli bolyongás.
Minden vágyam annyi csak, hogy eljussak valahová.
Erdőbe, mezőre, faluba vagy városba, folyópartra vagy kikötőbe.
Nekem oly mindegy…
De ki ebből az átkozott bozótból végre!
Ki innen, mert itt megfulladok!
Érzelmek feszes indái tekerednek körém, ha egyet elmetszek, három nyúl utánam.
Leszorítanak, gúzsba kötnek.
Egyre áttetszőbbé válok, lassan elenyészek, magába szippant a bozótban tenyésző szürke homály.
Kemény, konok akarattal vágtam és vágtam az utat magamnak. Volt, hogy másoknak is.
Erőim végére érek lassan. Segítség kell.
Fogd hát a kezem és vezess.
Végtelen, szabad terekre vágyom.
Ahol nem tornyosulnak elém kínjaim, keserveim.
Végtelen vizek partjára, ahol a homokban ott vannak a lábnyomok…
Szélseperte, vízmosta kövek árnyékába, mohos törzsű fák végtelenébe.
Ligetekbe, ahol a fehér törzsű nyírfák ágai közt a napfényt zöldesre festik az apró levelek.
Szellőt szeretnék.
Nem is!
Szelet. Hideg, friss, erős szelet, amely felszívja a harmatot.
Tavak csillogó, végtelen vizét, hegytetőt, ahonnan visszanézhetek az átkozott bozótra.
Ahol leülhetek, hátam fatörzsnek vetve, és egybe ölthetem szétszaggatott lelkem rongyait.
Bármit elfogadok. Csak szabadon lépdelhessek végre.
Fogd hát a kezem és vezess.
Ez a fohász olyan szép, és találkozott az én sóhajommal is!...Nagyszerűen tudod kifejezni a vágyaidat!...Gratulálok!...Lyza
Köszönöm kedves.
Javítottam és töröltem néhány részét, mert nagyon megbántottam vele egyszer valakit.
és így lett tökéletes Bátyó
Ha az akkori indulat már nincs benne, talán igen.
Köszönöm, Hugi...
A kereszteződésnél látom, a Te utad sem simább az enyémnél.
Egy hajóban evezünk Tesó!
Mind egy hajóban evezünk, gondolkodók. Valami nagy nagy szél kellene - igaz. Nagyon jó az eszmefuttatásod. Jó lenne, ha béke lakhatna a csendben.
Mindannyian áttetszőek vagyunk és képlékenyek...mert emberből vagyunk összegyúrva,no és igen,szeretnénk ha szeretnének. De miért is van az,hogy ez olyan elérhetetlen kívánsággá válik lassan. Pedig a szeretni vágyás megvan. A levegőtlenül fojtogató labirintusok magánya teszi ezt velünk? Én is keresem a választ sokszor,de csak magamban,mert nem tudom leírni ilyen szépen mint Te!
Legújabb irodalmak
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Irodalom | Vojnovich Géza: Május / Mai | toni | 2024/05/18 - 08:59 | 2024/05/18 - 08:59 | |
Irodalom | Kovács Norbert Tépett virágok / Abgepflückte Blumen | toni | 2024/05/17 - 07:09 | 2024/05/17 - 07:09 | |
Irodalom | Kántor Imre Gyöngyhalász / Perlenfischer | toni | 2024/05/16 - 07:52 | 2024/05/16 - 07:52 | |
Irodalom | Balla Miklós A sas / Der Adler | toni | 2024/05/15 - 08:43 | 2024/05/15 - 08:43 | |
Irodalom | Indali Gyula: Barnult avar / Bräunliche Laub | toni | 2024/05/14 - 07:42 | 2024/05/14 - 07:42 | |
Irodalom | Apostol Bertalan A gyimótvölgyi hársfa / Die Linde von Gyimotstal | toni | 2024/05/13 - 08:12 | 2024/05/13 - 08:12 | |
Irodalom | Vállaji Sipos Ida Őszi ibolyák / Herbstveilchen | toni | 2024/05/12 - 08:12 | 2024/05/12 - 08:12 | |
Irodalom | Torkos László: Áldott kezek / Gesegnete Hände | toni | 2024/05/11 - 07:51 | 2024/05/11 - 07:51 | |
Irodalom | Siklossy László Hangok / Stimmen | toni | 2024/05/10 - 09:11 | 2024/05/10 - 09:11 | |
Irodalom | Joachi Ringelnatz: Missglücktes Liebesabenteuer / A félresikerült szerelmi élmény | toni | 2024/05/09 - 09:02 | 2024/05/09 - 09:02 | |
Irodalom | Sas Ede Az éjszakába / In die Nacht. | toni | 2024/05/08 - 08:53 | 2024/05/08 - 08:53 | |
Irodalom | Havasi István A szegények háza / Das Armenhaus | toni | 2024/05/07 - 08:37 | 2024/05/07 - 08:37 | |
Irodalom | Tóth Árpád: Meddő órán / An karge Stunde | toni | 2024/05/06 - 07:54 | 2024/05/06 - 07:54 | |
Irodalom | Radnóti Miklós: Gyökér / Wurzel | toni | 2024/05/05 - 09:16 | 2024/05/05 - 09:16 | |
Irodalom | G. Diószeghy Mór Ahol nyilnak az akácok / Wo die Akazienbäume blühen | toni | 2024/05/04 - 08:18 | 2024/05/04 - 08:18 |
Legújabb hangzóanyagok
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Audió | Tompos Lilla: Karácsony | ambrusa | 2019/12/23 - 21:34 | 2019/12/23 - 21:34 | |
Audió | Kék mezőben | Góth László | 2019/12/14 - 05:58 | 2019/12/14 - 05:58 | |
Audió | Szabó Melinda: Októberi látomás | ambrusa | 2019/10/12 - 19:26 | 2019/10/12 - 19:26 | |
Audió | Kelvin: Angyalka | ambrusa | 2019/01/15 - 22:18 | 2019/01/15 - 22:18 | |
Audió | Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban | ambrusa | 2019/01/02 - 12:54 | 2019/01/02 - 12:54 |
Legújabb fórumtémák
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Fórumtéma | Megszűnt pályázat | Markovics Anita | 2019/12/31 - 13:41 | 2019/12/31 - 13:41 | |
Fórumtéma | Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző | prayer | 2 | 2016/11/28 - 12:48 | 2018/03/31 - 00:43 |
Fórumtéma | 2017. AKÍK Művészeti Pályázat | prayer | 2016/12/28 - 19:03 | 2016/12/28 - 19:03 | |
Fórumtéma | 2016 évi rendezvények | capek | 17 | 2016/01/14 - 11:27 | 2016/08/07 - 16:47 |
Fórumtéma | CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva | prayer | 14 | 2016/04/17 - 18:06 | 2016/07/17 - 12:32 |
Fórumtéma | CINKE klub Gyöngyivel | prayer | 20 | 2015/04/17 - 21:42 | 2016/07/09 - 14:15 |
Fórumtéma | Cinke színdarab | Emeraude | 1 | 2016/04/25 - 09:38 | 2016/04/27 - 08:51 |
Fórumtéma | Szent Márton évforduló pályázat | prayer | 5 | 2014/09/28 - 09:49 | 2016/03/01 - 22:47 |
Fórumtéma | Ötletek, és a megvalósítás. | prayer | 164 | 2010/02/05 - 20:51 | 2016/02/02 - 14:28 |
Fórumtéma | Aktuális pályázatok | zsuska | 177 | 2013/02/06 - 11:01 | 2016/01/26 - 12:16 |
Friss blogbejegyzések
- Kreativitás,- és inspirációfokozó zene íróknak
- MikRobi - Gyerekdal | Zene Gyerekeknek
- Egy szerelmes „versezés” margójára
- Piñata - kötetbemutató
- Irodalmi pályázat: Meseszövő pályázat (Határidő:2018. november 1-től 30-ig)
- Tehetséggondozó alkotótábor: Szöveggyár Mexikóban! (Jelentkezés: 2018. október 5-ig)
- Irodalmi pályázat: Aposztróf novella pályázat (Határidő: 2018. október 8.)
- Irodalmi pályázat: Science fiction novella (Határidő: 2018. október 17.)
- Irodalmi pályázat: Szépírói pályázat 2018 (Határidő: 2018. október 31.)
- Irodalmi pályázat:Szárnypróbálgatók 2019 (Határidő: 2018. szeptember 16.)
Legújabb rendezvények
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Rendezvény | Tavaszi Varázs Fesztivál | capek | 2019/03/29 - 11:00 | 2019/04/12 - 12:06 | |
Rendezvény | Húsvéti nyusziles az Origó-Házban | capek | 2019/04/18 - 12:00 | 2019/04/12 - 12:02 | |
Rendezvény | Vidám farsang | capek | 2019/02/28 - 16:00 | 2019/03/14 - 12:11 | |
Rendezvény | CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák | capek | 2019/02/22 - 17:00 | 2019/03/14 - 11:54 | |
Rendezvény | Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... | capek | 2019/01/24 - 16:00 | 2019/01/16 - 21:40 |
Friss hozzászólások
1 év 16 hét
1 év 43 hét
2 év 1 nap
2 év 12 hét
2 év 26 hét
2 év 26 hét
2 év 28 hét
3 év 14 hét
3 év 18 hét
3 év 39 hét