Az éjszaka,
csöndjét magába zárja,
kihalt utcákon,
mint börtönőr búsong.
Csak a szellő sétál,
Mint utcalány a sarkon,
Cipő koppanása,
Mint rianás a befagyott tavon.
Hold fényétől megőszülő árnyak,
szoborként,
az út szélén állnak,
várva a hajnal szégyenlős mosolyát.
Az éj ringatta csönd lassan elalszik,
hallani a város ébredező zaját.
Pislog a házak ablakos szeme,
s mikor kinyitják,
Amit hallasz,
az,.. a redőnyök éneke.
Az első troli,
még álmosan pislog,
fényét belefúrja a reggeli homályba,
csengő hangon figyelmeztet,
máris indulok....
Hirtel en meglódul,
Belerohan és eltűnik,
a város zajába.