A kocsma kísértete

A sarki kocsma népes udvarán
Egy zugban ült a részeg utcalány.
Szomszédban hangos, víg kompánia,
Több korsójuk ment darabjaira.

Benyelt már jócskán sok szomjas garat,
Holnapra pénzük semmi sem maradt.
Elmúlt az éjfél, de a lumpenek
Bírták még szusszal az árpalevet.

A városunk is nyugovóra tért,
Remízbe minden villamos beért,
De a kocsmától hangos volt a táj,
Üvöltözéstől be nem állt a száj.

Holdat takarta el egy felhőgomoly,
Éjjelt hasított szét egy vad sikoly.
Körben a banda, meg a döbbenet:
Az utcalány az éj halottja lett.

A síri csend az udvarra talált,
Dermedten nézték mind a rút halált.
Magányos lánynak nem volt senkije,
Talán az éjben várt valakire...

Nincs, ki sirassa, ki temesse el,
Kedvese sincsen, ki erre felel.
Éji sötétség gyászleple alatt
Ki ölte őt meg, nyoma sem maradt.

Üres a kocsma, tágas udvarán
Nincs árva lélek, csak szellem talán.
Éjjeli csend van, páni félelem,
Sivár ott minden, és reménytelen.

Van, aki hallja, hogy a lány sikít,
Mire a másik: nem, a szél süvít!
Sírjában nyugtot a lány nem talál,
Kísértet lett ő, s éjjel visszajár...