Sokan hiszik és vallják, hogy a világot az Isten teremtette, hat nap alatt. Majd megpihent, de életbe léptetett minden törvényt, ami az örökkévalóságig működtetni fogja ezt a világot. 

A világ hát ment a maga útján. Az ember, látszólag ennek a műalkotásnak a csúcsa, létrehozta a társadalmat, a technikát, és annak miden következményét, a jólétet, a nyomort, a munkát, az eszközöket és a játékokat.

A munka egyik templomában kecses, fényes fémparipák születtek, hogy az ember gyereke bringázhasson, ha kedve tartja. Egy nap a Teremtő kicsit látni akarta, mivé lett a világ, hát bepillantott ide is. Nagyon tetszett neki, amit ott látott. Az egyik bringa éppen akkor került le a gyártósorról, és ő kedvtelve rámosolygott. Megtörtént az egyetlen valódi csoda, az eltérés az évmilliárdos szabályoktól, akármit papolnak a is erről a papok: a bringa lelket kapott. Olyan mosolygósat, jóságosat, mint a Teremtő arca volt abban a pillanatban.

Innen kezdve már rá is érvényesültek a szabályok: előbb egy boltba, majd egy családhoz került. Ügyesen végezte a dolgát, teste kifelé, lelke befelé fénylett. Aztán egy este mégis leláncolták, és egy sötét garázsban rázárták az ajtót.

A bringa nem értette. Szabad akart lenni! Keserves nyikorgásal sírt, amikor egy apró vasdarab odasündörgött mellé.

- Tudom, ki vagy! Én meg a pót-kulcscsomó vagyok, itt felejtett a gazdánk. Nem is sejti, hogy nekünk lelkünk van. Nekem jó itt, látod, itt van titkos hatalmam, de neked tényleg jár egy kis szabadság! - azzal se szó, se beszéd, előbb kinyitotta a rabláncot záró lakatot, majd a garázsbörtön ajtaját.

A bringa hálálkodott volna még, de a kulcscsomó közben halkan csörögve elindult más rabok kiszabadítására. Azt hihetnétek, hogy a bringa ujjongva száguldott ki a szabadba - de nem! Végre nem hajtották, hát kényelmesen sétálni indult a sötét városon át. Hamarosan látnia kellett, hogy az éjszakai város egészen más, mint amit eddig a nappalokból megismert. Nem volt forgalom, nem jártak emberek, csak szomorú szemét meg sötét falak mindenfelé. 

Az egyik fal tövében halk sóhajtást hallott. Óvatosan közelebb gurult. Egy piszkos, hajlott öregember! Ha ismerte volna a szót, az jutott volna az eszébe: egy hajléktalan! Annyit már tudott, hogy ha nem akarja annak szomorúságát még ijesztgetéssel is tetézni, jól nevelten köszöntenie kell: 

- Jó estét, Öreg!

A hajléktalan ránézett, valóban nem ijedt meg, és csak egy pillanatig villant át az agyán: "Nahát, egy beszélő bringa!" - de már annyi csodát látott hosszú életében, pláne egy-egy kis lélekmelegítő kortyocska után, hogy egyszerű természetességgel visszaköszönt: 

- Jó estét!

A bringa szíve összeszorult, látva, milyen más ez az ember, mint a gazdái. Nem is kellett kérdeznie, az ember, akinek végre társasága akadt, elmondta neki az egész életét. 

Ömlött belőle a szó, és a bringának a szeméből - ha ez lehetséges lett volna - ömlött volna a könny. A bringa tudta, mi a pénz - ahol mostanáig élt, volt belőle bőven. Sokminden mást is megtanult az emberek között. Azt mondta az öregnek:

- Tudom ám, hogy egy kis pénz segíteni tudna. Nekem nincs, de ha eladsz a zsibpiacon, elég sokat kaphatsz értem. Ne félj, én már a barátod vagyok, az első adandó alkalommal visszaszököm hozzád!

Az embernek tetszett az ötlet. Még egy kicsit beszélgettek, azután a falnak dőlve, egymás hátát tartva elaludtak. Reggel pedig felkerekedtek, és elkarikáztak a piaci zugkereskedőhöz. A bringa nagyon vigyázott lovasára, nehogy valami baja essék a rég nem próbált nyeregben. Arra is vigyáznia kellett,, hogy élettelennek tűnjék. Mivel nagyon szép gép volt, az öreg szép pénzt kapott érte. Mitagadás bánatos volt, hogy ennek így kellett történnie. Megbújt egy sarok mögött, ott leste, hogy vajon mikor tud végre visszaszökni hozzá a barátja.

- Így történt bíró úr, szóról-szóra! - vallotta később a vizsgálóbíró előtt. A fantáziátlan hatóság azonban nem hitt neki, és visszaesőként két évre itélték kerékpárlopásért. Ez a "kerékpár" igen bántotta, soha sem nevezte volna ilyen hidegen-idegenül a bringát. Azt azonban nem is bánta, hogy lecsukják, legalább fedél lesz végre a feje felett, enni is kap, és nem utolsó sorban hozzá hasonló társasága lesz. Akik onnan később kikerültek, azóta is könnyes szemmel emlegetik hogy volt ott egy csodaöreg, aki szüntelen mesélt nekik mindenféle csodákról, varázslatokról, titokzatos történetekről, Aki jutalomüdüléssé varázsolta számukra a börtönben töltött időt, és szinte mindig visszatérve mesélte egyetlen igaz barátját, akit elvettek tőle:

a bringát.