Egy szép asszonyhoz.

Ismét itt vagy! Kies vidékünk
Vonz, hisz’ megjött a kikelet.
Ismét mesélsz sok szépet nekünk,
Hogy hol töltötted a telet.
Fel-felragyog szép kék szemedben
A múlt okozta száz öröm,
S mig sok emlék elődbe lebben,
Mosolyg szemed mindegyre szebben,
S aztán — ellepi könyözőn.

Köny és öröm! Örömköny? Nem, nem!
Talány vagy te sok sok előtt.. .
De én tudom, szívemmel érzem,
— Adjon az ég vigaszt, erőt, —
Hogy elfeledd őt, édes álmod,
Ki itt pihen e föld ölén,
Oh! nem lehet! Bár egyre járod,
Ezt a ledér cudar világot,
Pihenni sírján látlak én.

Nem a tavasz hí vissza téged,
Nem napsugáros zöld berek . . .
Bús életed tengődve éled,
Nem értnek meg az emberek.
Van dal, virág másutt! De érzed,
Hogy ami sírján díszeleg,
Neki virul; hozzá beszélnek,
Szerelmedről, rólad regélnek.
Míg fájó könyed rápereg.

Nagybánya és Vidéke

Incze Lajos 1859 - 1933

An eine schöne Frau.

Bist wieder da! Und das öde Land
lockt, weil der Lenz gekommen hat.
Wieder hast sehr viel Schönes erkannt,
wo du den Winter verbracht hast.
Hin ‘d wieder leuchten deine Augen
von der Vergangenheit Freudenstrahl,
die Erinnerungen wollen glauben,
so lächeln immer deine Augen,
und du schaust nur überall kahl.

Tränen, Freude! Freudentränen? Nein!
Rätsel bist du von sehr vielen.
Doch ich weiss, für das Herz ist das Pein,
gibt es Trost ‘d Kraft von dem Himmel, –
um ihn zu vergessen, deinen Traum,
wer hier ruht in Schoss der Erde,
es kann nicht sein! Zwar bist du kein Baum,
lebst auf der Erde, nicht im Weltraum,
bist am Grab, ohne Beschwerde.

Nicht der Frühling, was dich zurückruft,
nicht das sonnige grüne Hain,
du vegetierst nur im Lebensluft,
dich versteht keiner wie daheim.
Es gibt Lieder und Blumen woanders!
Doch du fühlst, das, was ihr Grab schmückt,
für ihr gedeihen; nur zu ihr Sprechers
von deinen liebe, nur von dir Redens.
Während du die Träne verdrückst.

Nagybánya und die Landschaft

Fordította: Mucsi Antal-Tóni