Tiszabecs ünnepére

Petőfi szellemének,
Hozom üdvözletét.
Rákóczi lelke, halld meg
Az égben, s áldva légy !

Itt kélt föl a szabadság
Mint hajnal-pirkadás.
Itt zengett föl először
A kurucz riadás.

Lerázta lánczos örvét
A nép és fölkele,
A rozsdás rabbilincs volt
Legelső fegyvere.

Az elnyomott keservet,
Az elfojtott panaszt
Azzal torolta itt meg
Az együgyű paraszt.

Várába bujt a zsoldos.
A labancz reszketett.
Belőlük raktak itten
Véres kereszteket . . .

Virág, cserág fogadja
S dal zeng, amerre lép,
És övé lett az ország
És övé lett a nép.

De a győztes „szegénység“
Búsult vezértelen;
Egvre sohajla: »Jöjj el
Rákóczi fejdelem.

Ki szép vagy mint a Chérub,
S bátor mint Márs maga:
Jövel, jobbágyok atyja,
Magyarság csillaga.

Balvégzet és dicsőség
Legendás gyermeke,
Jövel Rákóczi! rád vár
Atilla nemzete! . . .«

S eljött Rákóczi. Itt járt
Hófehér paripán.
Itt tört át a labanczon,
Itt ment át a Tiszán.

S Tiszán túl és Dunán túl
Fölzendül Hunnia
Fölzeng:„Pro libertate,“
Föl zúg: „Pro patria“

Virág, cserág fogadja
S dal zeng, amerre lép,
És övé lett az ország
És övé lett a nép.

S ma is, két század múltán
Emléke tiszta, ép;
S másé lett bár az ország,
Ma is övé a — nép.

Zempléni Árpád 1865 - 1919

Zum Feier der Tiszabecs

Um den Geist von Petőfi,
seine Grüße bringend.
Rákóczis Seele, hör zu,
sei immer gesegnet!

Hier, wo die Freiheit entstand
wie Morgendämmerung.
Hier erklang zum ersten Mal
der Kurucz Aufstellung.

Schüttelte die Ketten ab,
das Volk und erhob sich
die rostigen Handschellen
als erste Waffe stich.

Unterdrückte Bitterkeit,
sehr grimmig und sauer,
es hat sich damit gerächt,
der depperte Bauer.

Der Söldner versteckt im Schloss.
Das Labanz zitterte.
Aus denen wurde gestellt,
hier die blutigen Kreuze.

Blumen, Lorbeer empfängt ihn
Gesang, wo er auch stand,
und das Land gehörte ihm
‘d das Volk war in der Hand.

Doch die siegende „Armut“
traurig und Chef loser;
jammert ewig: »Komm zu uns
du Rákóczi Herrscher.

Wer ist so schön wie Cherub,
‘d mutig wie der Mars selbst:
Komm, Vater der Zinsleute,
Ungarns führende Stern.

Das verhängnisvollen Ruhms
der legendäre Sohn,
Komm Rákóczi! Dich wartet
Atillas Nation! «

‘d Rákóczi kam. Er war hier
auf einem Ross, ganz Schneeweiss.
Hier durchbrach die Labanczen,
‘d überquerte die Theiss.

Jenseits der Theiss ‘d der Donau
das Lied für Hunnia hört
Klang die „Pro libertate“
und die Pro Patria grölt.

Blumen, Lorbeer empfängt ihn
Gesang, wo er auch stand,
und das Land gehörte ihm.
‘d das Volk war in der Hand.

‘d heute, nach zwei Jahrhundert
die Erinnerung blieb;
das Land gehört jetzt andern,
das Volk gehört noch – ihm.

Fordította: Mucsi Antal-Tóni