A Tisza

 

A vándor:

 

Ki vagy, te szeszélyes

Te szőke víz,

Te lusta, te széles,

Nyugalmas, édes,

Kinek kurta útja

Csak a magyar puszta

Földjére visz?

Ki vagy , te csapongó,

Te büszke víz,

Te szilaj, te rontó,

Te gátakat bontó,

Kinek törtetése

A Duna ölébe

Sietve visz?

 

A Tisza:

 

Én vagyok a magyarság

Csöndes, nemes folyója,

Kevély, heves folyója,

Anyám csupán ez ország

És ringatóm e róna.

 

A vándor:

 

Honnan jössz oly sietve,

Oly tündökölve, vígan,

Hogy az ég is nevetve

És száz színű selyembe

Fürdik meg habjaidban?

 

A Tisza:

 

Keletről jövök én,

Mint a szent, örök fény,

A mesés napkelet

Hozta e nemzetet,

Ahol Verecke áll,

Ahol a honszerző

Magyart legelőször

Köszönté e táj.

Hol a szláv borongás

A magyarba olvad

És sírva-vígadva

Az én morajomba

Indulót dalolnak.

Azért oly csöndes,

Haloványszőke

Később futásom

És oly kanyargó,

Merengve tartó

A bolyongásom,

Mert ezer év borúja,

Felhője száll fölöttem.

A Sajó habja súgja,

Mi volt a mohi mezőben,

Ezer év nagy borúja

S dicső emléke éled,

Ha Alpárnál visz utam,

Hol, mint a harc turulja,

Kóválygón Délre térek.

 

Arató lányok:

 

Vígan cseng a nótánk

A nyári mezőben,

Áldott a mi rónánk,

Terem áldást bőven,

Mert a Tisza árja

Áldva borul rája!

 

Tiszai hajósok:

 

Ha tavaszi szelek járnak,

Megy a hajó lefele,

Szárnya támad a nótának,

Víg a hajós élete,

Messze megyünk, de megtérünk,

Itt születtünk, itt a révünk.

 

Aratók és hajósok:

 

Áldott a Tisza tája,

Magyarország Kánaánja!

 

A vándor:

 

Szeged táján

Oly lassú vagy s iszapos,

Majd virágos,

Majd borongós, bánatos.

És a magyar Délt,

Hogyha eléred,

Nem fáj-e néked,

Hogy az enyészet

Utadat állja,

Meghal a kedved Tiszavirága?

A magyar Délen

Betöltve szépen

A hivatásod,

Lassul futásod,

Merengve nézed

A dús vidéket

S némán pihensz el.

Vár a Duna habja,

Ölelő karja,

Örök, hatalmas,

Mély szerelemmel!

 

A Tisza:

 

Szeged táján

Emlék ébred és remény,

Szeged táján

Valamikor tavasz táján

Szerelemből öltem én.

Délibábos

Dicső várost

Karjaimba temettem,

Hogy ragyogva

Fénix módra

Még dicsőbben szeressem!

Én a szegény magyarság

Igaz, magyar folyója,

Nem vágyom tengerekre,

Elég nekem a róna!

 

Zárókar:

 

Magyar táj szép folyója,

Hordozd e föld gyümölcsét,

Légy áldások hozója,

Mint a magyar dicsőség!

Itt borulnak rád mosolygón

A Kárpát víg bércei

S a napfényes rónaság.

Költők lelke

Énekelve

Fölmagasztal

Száz gyönyörű gondolattal,

Ó Tisza, tájad mindig áldva legyen!

 

Juhász Gyula: 1883 – 1937

 

Die Theiss

 

Der Wanderer:

 

Wer bist du schrullige

blondes Wasser,

so faul und so riesig,

ruhig und süsslich,

Wessen kurzer Willkür

nach Ungarn Wüste führt,

wirst du blasser?

Bist ein Verbrecher, du

stolzes Wasser,

du Wild, du Vernichter,

du bist ein Dammbrecher,

wessen schnelle Aufstau

in den Schoß der Donau                                     

bringt das Wasser?

 

Die Theiss:

 

Ich bin den Ungarn drunter

sein ruhiger, edler Fluss,

sein stolzer und wilder Fluss,

dieses Land war mein’ Mutter,

das Flachland mir ein Genuss.

 

Der Wanderer:

 

Woher kommst du so eilig,

strahlend und so fröhlich

dass der Himmel lacht zeitig

in hundert Farben seidig,

in deinen Schaum willkürlich?

 

Die Theiss

 

Von Osten komme ich

wie das heilige Licht

wie der Sonnenaufgang

das Volk gebracht ins Land,

 

dort wo Verecke steht,

wo der Heimatsucher

Ungarn zum ersten Mal,

in dieser Landschaft ehrt.

Wo das slawische Volk

ins Ungarische taut

‘d weinend und jubelnd

in meinem Ton grummeln,

und singen ein Marschlied.

Drum ist so ruhig

und so Hellblond

später meinen Lauf

und ist so kurvig

grübelt es vorwärts,

mein Wanderweg, weil

tausend Jahre alte trüb'

Wolken schweben über mir.

Der Schaum des Sajó flüstert,

was war auf dem moosigen Feld

die Wolke von tausend Jahr'

und seine herrliche Zeit erwacht,

wenn ich nach Alpár gehe,

wo wie der Turul, der Schlacht

Stromern nach Süden kehre.

 

Ernten-Mädchen:

 

Unser Lied klang ganz hell

draussen im Sommer Flur

gesegnet ist das Feld,

Segen gibt es genug,

weil es der Flut der Theiss

ein seliger Beweis!

 

Theiss-Segler:

 

Beim Frühlingswinde von Süden,

dann fährt auch das Schiff Tal ab

und der Gesang bekommt Flügel,

lustig ist der Seemannsgesang,

wir gehen weit ’d kommen wieder,

weil wir sind hier geboren

 

Schnitter und Bootsleute:

 

Gesegnete Theiss Gegend

in Ungarns Kanaan lebend!

 

Der Wanderer:

 

Rund um Szeged

du bist langsam und schlammig

mal wird’s blumig,

dann mal düster und traurig.

Der Ungarn Süden,

wenn du es erreichst

tut dir es nicht leid?

Das dir der Wildheit

dir in dem Weg steht,

deine Theiss-Blumen bereits im Sterben legt?

Im Ungarn Süden

ist am Ermüden

deine Berufung,

wird langsam unrund,

du siehst so ernsthaft

die reiche Landschaft

‘d du ruhst in Stille.

Der Donauschaum wartet,

der Arm er artet,

ewig und mächtig,

mit Liebeswille!

 

Die Theiss:

 

Rund um Szeged

Hoffnung, Erinnerung erwacht

rund um Szeged

irgendwann in Frühlingszeit,

hab aus Liebe getötet. Den

Luftspielgelten

herrlichen Stadt

begrub in meinen Armen,

das so strahlend

nach Phoenix-Trend,

lass mich dich noch mehr lieben!

Ich, der so armen Ungarns

wahre ungarische Fluss,

ich sehne keine Meere,

es reicht mich die Ebene!

 

Schlusschor:

 

Der schönste Fluss der Ungarns,

trägt die Früchte des Landes,

sei mal des Segensbringers,

des ungarischen Ruhmes!

Kniend lächeln sie dich an

die Gipfel der Karpaten

‘d die sonnige Ebene.

Seele der Dichter

fröhlich Singen

verherrlichen

mit hundert schönen Gedanken,

Ach Theiss, soll deine Landschaft gesegnet sein!

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni