Apám imádkozik

Az utca éli hangos létét
A villamos vigan szalad
Egy társzekér dübörgve gördül,
A föld remeg a ház alatt,
A kofa friss gyümölcsöt árul
A hangzavar nem változik
S egy üres udvari szobában
Apám imádkozik.

A természet hullatja díszét
Halk hervadásba hull az ősz.
A színjáték vége felé jár
Nemsokára meghal a hős.
Tavaszra nyár jő, őszre tél lesz
A műsor mást már nem hoz itt,
S egy csendes udvari szobában
Apám imádkozik.

Hazáját odahagyta régen
Kis faluja tűnt messzeség
Mi szép volt oda vesztett mindent,
Ott hagyta a házát hitvesét,
Házában most más úr kormányoz
Ágyában most más álmodik
S egy csöndes udvari szobában
Apám imádkozik.

Sok ember küld sóhajt az égbe
Van kicsi, gyönge, nagy, erős,
Az isten meghallgatja mindet
Van nem tetsző van tetszetős
A jövendőtől jót remélni
Sok büszke fő alázkodik
S egy csöndes udvari szobában
Apám imádkozik.

Az én szám rá nehezen fordul
A könyve nekem idegen,
Nézem törődött, sárga arcát
Által az ablaküvegen;

Ha van Isten ott fenn az égben
Ki tudja ki mit áldozik
Tudnia kell, hallani kell, hogy
Apám imádkozik

Ambrus Balázs 1887 – 1941

Mein Vater betet

Die Strasse lebt ihr lautes Dasein
die Strassenbahn fährt fröhlich los,
ein Fuhrwagen rollt, rumpelnd vorwärts,
der Boden bebt unter dem Haus,
das Hökerweib verkauft frisches Obst
das Geräusch bleibt immer stehend
und in einem leeren Hofzimmer,
wo, mein Vater betet.

Die Natur wirft ihren Schmuck schon ab
der Herbst lässt alles verwelken.
Die Vorführung geht bald zu Ende
der Held wird auch bald sterben.
Nach Lenz ist Sommer, nach Herbst, Winter,
das Programm bringt hier nichts Neues,
‘d in einem ruhigen Hofzimmer
wo mein Vater betet.

Er hat sein Land schon lang verlassen,
sein kleines Dorf liegt weit-weit weg,
was schön war, hat alles verloren,
seine Frau und seinem kleinen Haus,
sein Haus wird von neuem Herrn bewohnt,
anderer, der sein Bett bettet,
‘d in einem ruhigen Hofzimmer,
wo mein Vater betet.

Viele Menschen seufzen dem Himmel
gibt kleine, schwache, grosse, starke,
der Herr Gott hört sie alle an,
es gibt beliebte ‘d begabte.
Immer vom Zukunft gutes hoffen
viele Köpfe sind an Beten
‘d in einem ruhigen Hofzimmer,
wo mein Vater betet.

Mein Mund macht sich schwer, jetzt am Wählen
ihr Buch bleibt mir für immer fremd.
Ich schaue in sein bleiches Gesicht
durch die Fenster ganz befremdet;
wenn oben am Himmel ein Gott gibt,
wer weiß, was und wie viel opfert
muss man wissen, muss man hören,
was mein Vater betet.

Fordította: Mucsi Antal-Tóni