Üzenem!

Egyszer mindenért felelni kell,

egyszer minden számadásra kerül,

mert él még bennünk a törhetetlen hit,

hogy nem mindég a szemét marad felül...

Bár ma még csak káromkodni hajt is

a tehetetlen, meddő akarat,

megmozgatja a nehéz hidakat is

az ár ereje, ha gátja szakad.

Pedig egyszer ez is bekövetkezik,

elsodor megfontolást, józan okot

a megalázott szívben égiglobbant harag.

S a legény, ki eddig dallal szórakozott.

A virágban terhes réteken,

a gazda, aki izzadva kapált,

az asszony, aki kenyeret dagaszt:

eljön kiosztani a megérdemelt halált!

Egyszer minden mocskos patkányra

rászakad az örök rémület,

s ti, akik ma mégis rajtunk rágtok,

tudjátok meg: nincs könyörület! . . .

Kérges markunk ököllé duzzad,

fáradt szemünk mintha villám volna,

s megismeri büszke úrmagunkat,

kifosztott fajtánk minden árulója .

Sértő Kálmán: 1910 – 1941

Ich sag es Euch!

Einmal muss man für alles haften,

es wird einmal auch alles verrechnet,

denn lebt noch in uns der bruchfeste Glaube,

dass nicht immer der Abschaum oben hechtet.

Obwohl heute nur noch zu fluchen, stärkt

der machtloser, unfruchtbaren Pflicht,

es bewegt es auch den schweren Brücken,

die Macht des Flutens, wenn das Damm bricht.

Doch es wird einmal das auch passieren,

es fegt den gesunden Erwägungs-Bach ab,

es steigt die Wut im Herzen zum Himmel.

‘d der junge Mann, der bis jetzt nur gesungen hat.

Auf den Blüten vollen ‘d bunten Wiesen,

der Bauer, der schweissgebadet hackte,

die Hausfrau, die jetzt das Brot knetet:

Kommen, ‘d verteilen die verdiente Todesstrafe!

Einmal auf jeder dreckigen Ratte

das ewige Schrecken bricht über ihn herein,

und du, der du uns heute noch an kaust,

ihr solltet es wissen: Es gibt keine Gnade! . . .

Unsere krustige Hand schwellt zu Faust an,

unseren Augen sehen aus wie Blitze,

‘d lernt ihr unserem stolzen Volk kennen,

ihr Verräter, die Ausplündernde Sippe.

Fordította: Mucsi Antal-Tóni