Die Entschwundene

Es war ein heitres goldnes Jahr
Nun rauscht das Laub im Sande,
Und als es noch im Knospen war,
Da ging sie noch im Lande.

Besehen hat sie Berg und Tal
Und unsrer Ströme Wallen;
Es hat im jungen Sonnenstrahl
Ihr alles wohlgefallen.

Ich weiss in meinem Vaterland
Noch manchen Berg, o Liebe,
Noch manches Tal, das Hand in Hand
Uns zu durchwandern bliebe.

Noch manches schöne Tal kenn’ ich
Voll dunkelgrüner Eichen;
O fernes Herz, besinne dich
Und gib ein leises Zeichen!

Da eilte sie voll Freundlichkeit,
Die Heimat zu erlangen -
Doch irrend ist sie allzu weit
Und aus der Welt gegangen.

Gottfried Keller? 1819 – 1890

Az eltűnő

Derűs aranyos év zárult,

homokban zörgő avar,

amíg még egy kis bimbó volt

mindig csak menni akart.

Szemügyre vett hegyet-völgyet

folyóink örvénylését;

kora napfényben örvendve

elnyerte a tetszését.

Ismerek szülőhelyemen

még sok hegyet, kedvesem,

még sok völgyben kéz a kézben

vándorolnánk mi ketten.

Még sok szép völgyet ismerek

tele sötétzöld tölggyel;

ó hideg szív, most gondold meg

's add tudtomra egy jellel.

Akkor örömmel elröppent,

haza akart menni ő –

de eltévedve tovább ment

's a világból el tünt ő.

Fordította: Mucsi Antal-Tóni