Szeged

A Tisza-parton halkan ballagok,

És hallgatom, mit sírnak a habok?

E partok méla fordulóinál

Állt egyszer gőgös Attila király.

E tájon, hol a két víz összeér,

Áldozott egykor dús Ajtony vezér.

Ott fönn, ahol most vén harang dalol,

Dugonics András búsult valahol.

Mert búsulásra volt itt mindig ok,

Ugye bajtársak, ugye magyarok?

Itt Tömörkény, ott Gárdonyi lakott,

Petőfi Zoltán erre ballagott.

Megállók felhős tavaszég alatt,

S míg megy a víz, és az idő szalad,

Érzem, hogy az öreg Tisza felett

Az örök élet csillaga remeg.

1919

Juhász Gyula: 1883 - 1937

Szeged

Ich gang ruhig an dem Ufer der Theiss,

und ich höre zu, wie der Theiss Schaum weint?

An melancholische Kurvenküste

König Attila steht und schon eins wüsste.

Hier, wo sich die beiden Wasser trafen,

einst den Führer Ajtony geopfert hatten.

Dort oben wo jetzt die Glocke schlagen

András Dugonics hat Trübsal geblasen.

Denn hier gab es immer Grund zum Trauern,

gell, genossen ungarischen Bauern?

Hier war Tömörkény und Gárdonyi dort,

Zoltán Petőfi hier im Bauernhof.

Ich blieb stehen an der Frühlingsbrise,

und während das Wasser ruhig fließe,

ich spüre, dass über der alten Theiss

der Stern des ewigen Lebens kreist.

1919

Fordította: Mucsi Antal-Tóni