Ha azt mondom, a sör kesernyés és habzik, az olyan, mint ha azzal állnék elő, hogy sós a tenger meg végtelen, hiszen tudja mindenki milyen a sör, és nem kell arról sokat magyarázni, mert mindenkinek megvannak az egyéni tapasztalatai, már ha felnőtt annyira, hogy sört ihasson, de ha már felnőtt annyira, akkor tudja, szóval felesleges elmagyarázni, olyan ez, mint valami őstény, pedig sokat lehet erről is beszélni, meg arról is, hogy létezhet-e barátság férfi meg nő között, hát létezhet, persze, például egy beteljesült szerelemből kinemesedhet egy ilyen is, de ha nem teljesült be az a szerelem, akkor ugye kizárt, mert valamelyik fél oldaláról bizony ott marad a hiány, és bárhogy forgatja az ember magában a gondolatokat, bármilyen módon formálja a szavakat, mindig oda lyukad ki, hogy hát ilyen nincs, nem létezik, mert a férfi és nő közti barátság alapesetében, amikor nincs szó szerelemről, azért a pimasz és mindent tönkre tenni kész Erósz ott munkálkodik a háttérben, és nem ritka eset, hogy győz a nyavalyás, és a barátok egymáséi lesznek, aztán a barátságnak annyi is, mert az nem létezik, hogy férfi és nő barátsága túlélje a szexet, bár ezt eleinte mindkét fél erősen tagadja majd, de már nem tudnak egymásra úgy tekinteni, mert megismerték egymás rejtett zugait, testben lélekben, - igen lélekben is, mert akkor is bezavar a lélek, ha csak egyszerű, lerohanásos megkívánás az egész, csak marcangolás, utat engedés a szenvedélynek, szóval már nem tud az a férfi és nő - jó, legyen: az a nő és férfi - egymásra úgy nézni, hanem miután szeretőkké lettek, már úgy is néznek majd egymásra, és ez hazavágja azt a barátságot, hidd el, tudom, megtörtént velem is, nem okoskodásból tépem a pofámat, és megtörtént másokkal, ismerősökkel, és egy idő után valamelyikükben megint feltámadt a vágy, és akkor vagy újra meg újra, vagy sehogyan sem, és ezen a baráti kapcsolat aztán szépen megfeneklett, azért ez nagyon érdekes, ha belegondolsz, mert megtörtént az is, hogy volt egy barátom, nagyon jó nő volt, de valahogy soha nem sodródtunk össze úgy igazán, nem beszéltünk róla, de mindkettőnknek megfelelt az az állapot hallgatólagosan, és amikor nekem volt valakim, akkor velem, velünk örült, és elvitte magával a fodrászához a kedvesemet, és én is eljártam néha sörözni az aktuális hímmel, és nem jutott eszünkbe a féltékenység, végül Balatonszemesen egy éjszakán, amikor nem ittunk egy kortyot sem, tehát nem lehet az alkoholos befolyásoltságra fogni ami történt, hát az történt, hogy mentünk fel a faluba valami társaságból, ketten, kézen fogva, mert nagyon sokszor mentünk kézen fogva, ha hiszed, ha nem, megtörtént az is, hogy sétáltunk egymás kezébe csimpaszkodva a Szentháromság téren, a várban, és mögöttünk jött az ő kedvese meg az én kedvesem, és beszélgettek egymással, miközben mi meg andalogtunk, kéz a kézben, röhejes, mi, de nem ezt akartam tulajdonképpen, visszakanyarodok az eredeti történethez, ha nem bánod, tehát mentünk Szemesen, és valahogy egy olyan falusi, hatvanas izzós, sárga fényű lámpa alatt egyszer csak elém keveredett az a lány, és akkor tudtuk, hogy csókolózni kell, és tettük is, végig csókolóztuk az utat hazáig, már benn voltunk a közös szobánkban, bizony, egy ágyban is tudtunk aludni, még emlékszem rá, hogy az akkori kedvesem, aki nem volt ott még, mert csak a hét végétől tudott utánam jönni, mondta is, hogy hát ti igazán olyanok vagytok mint a testvérek, és akkor mi abban a közös szobában lerángattuk egymásról a göncöt, és csak csókoltuk egymást, és bizonyosak voltunk benne, szavak nélkül is teljesen bizonyosak, hogy ezt most mindketten nagyon akarjuk, és akartuk is, de végül centiméterekkel a cél, tehát az anyagi szempontból kedvező feltételekkel bérelt közös szobában álló közös ágy előtt, hirtelen, pont ahogy jött, véget is ért az őrület, csak egymásra néztünk és azt kérdeztük teljesen egyszerre egymástól, hogy mi a fenét is csinálunk mi tulajdonképpen, aztán nem szégyenkeztünk, azt ne hidd már, hanem nagyon gyengéden átöleltük egymást és lefeküdtünk abba a közös ágyba és nem történt semmi, mert nyilvánvaló volt, hogy a szex hazavágná a barátságot, de nem lépne a helyébe valami más, pótlólagos érzelem, hanem csak örömet szereznénk egymásnak reggelig, de reggel már nem szerezne örömet, ha szembe kellene néznünk magunkkal, a másikkal, egymással, és ezért inkább hagytuk, elengedtük azt a pillanatot, jól tettük egyébként, mert pár évvel később, amikor én épp elváltam, vagy még talán előtte pár nappal, nem emlékszem már biztosan, de annyira nem is lényeges, szóval akkor felrúgtuk az egészet, és együtt töltöttünk két napot, szeretőkké váltunk, és ezzel a barátságnak vége is szakadt, találkoztunk ugyan, de már nem volt ugyanaz, nem tudtunk egymás szemébe nézni, hol ő nem ért rá velem találkozni, hol én nem vettem fel a telefont, végül leültünk, látod, arra egészen tisztán emlékszem, a Baross presszóban ültünk, fehér vászoning volt rajta, meg térdben levágott, kirojtozott szárú, világoskék farmernadrág, meg olyan szíjakkal a lábra kötözhető saru, ami pár bőrpánt meg egy lapos bőrdarab a talpad alatt, de nagy divat volt az akkoriban, és csak hallgattunk, nem néztünk egymásra, végül csak megfogtuk egymás kezét az asztal felett, és megszorítottuk, végül halkan csak annyit kérdezett az a lány: ezt jól elrontottuk, ugye?, és igen, el, nem mondtam ki, mert talán gyáva voltam, meg féltem, hogy összetöröm és inkább rábíztam, hogy kimondja, fizettem és mentünk, ki a zajos Baross utcára, adtunk egymásnak puszit, összeölelkeztünk, aztán nem találkoztunk már többet, úgy értem szándékosan nem, mert társaságban, néha azért igen, de nem voltunk barátok már, és azt tudom erről mondani, hogy jobban fájt, mint ha a szerelmemmel szakítottam volna, meg persze neki is, és soha akkora ürességet nem éreztem magamban, mint akkortájt, hiányzott, nem is kezdtem akkor kapcsolatot senkivel, végül elmentem, olyan messzire, amilyen messzire az akkori idők engedték, elfutottam talán a felgyülemlett problémák elől, megfutamodtam, nem tudom, lehet, mindegy, már nincs jelentősége, mert ő is férjhez ment persze, és lett két gyönyörű gyereke, meg saját üzlete valahol a belvárosban, meghízott, mint ahogy én is, néha összefutunk, kávé és rohanás, kinek van ideje a múlton rágódni, még szép mindig, ötvenöt évesen is kívánatos, és egyszer belém karolt a Ferenciek terén, de valahogy olyan szorosra és röhöghetsz, de huncutra sikeredett az a belémkarolás, olyan volt teljesen, mintha megölelt volna, szorosan, hozzám bújva, és azt kérdezte, de hihetetlenül kihívó arccal, hogy na fiatalember, megismételjük? és közben úgy vigyorgott, hogy abban benne volt, hogy csak merészelj igent mondani és kiheréllek, meg lehet ezt így érteni, azt hiszem igen, frivol, kokottos mosollyal emlékezett, mondhatnám nosztalgiázott, és természetesen én sem vettem komolyan egy pillanatig sem, csak amikor kiszálltam mellőle az autójából a Villányi úton és sétáltam, körbe a Feneketlen tó körül, akkor éreztem újra azt a nagy ürességet magamban, olyan fura volt minden akkor, ott a tónál, a kacsákat bámulva az esőben, aztán elmúlt, de amikor összefutottunk legközelebb, megnyílt ő is, és elmesélte, hogy akkor, azon a napon, este, lement sétálni egyedül, és megsiratta azt az elhasználódott barátságot, pedig ő igazán boldog, jól élnek, a férje szereti, nem kurvázós, nem ivós, monogám típus, meg természetesen ő is szereti a férfit, mert nyilvánvalóan jó ember, ha nem szeretné már rég nem lennének együtt, de mégis megsiratott valamit, aminek nincsen kimondható neve, hát ennyit a férfi és nő barátságáról, szexuális aspektusból vizsgálva, de térjünk már vissza egy kicsit az alapokhoz, ott félresiklottam azt hiszem, mert azzal kezdtem ugye, hogy egy beteljesült szerelem könnyen válhat mély és igazi, önzetlen barátsággá, igen, ezt a szót kerestem azt hiszem, mert az önzetlenség a lényeg, hiszen ha a szerelem nem teljesült be, akkor ott gáz van, mert az ember alapjában véve önző, nem grállovag, nem szentmargit vagy tudomisén kit hozzak fel példának, hanem igenis önző, ösztönlény, és hamar kibújik belőle az állat, és szeretni akar, megkívánni és kielégülni, eggyé válni a másikkal, mert ha szeretsz valakit az olyan, hogy mindenképp összeolvadnál vele, de nem teheted, tehát ezért mondtam, hogy ebben az esetben a barátság, hát, eléggé necces, szinte beteges, és hazug valami, mert hiába leplezi az a fél, aki a rövidebbet húzta, - úgy értem, akinek felajánlották, hogy legyünk inkább barátok -, és hiába tesz úgy, mintha, mert nem, egyáltalán nem mintha, hanem bizony vagy elhúz a francba és nyalogatja a sebeit, amíg behegesednek, (ez a jobbik eset), vagy ott marad amellett, akit szeret, és eljátssza a barátot, és belerokkan és beledöglik, persze nem a szó szoros értelmében, valójában, hanem csak átvitt értelemben, rohadtul hosszú, permanens haldoklás ez, mert egészen rendben lévő és megnyugtató dolog egyik pillanatról a másikra átlépni a küszöbön, leszállni a vonatról, kiszállni a projektből, - vö.: jobblétre szenderülni, eltávozni az árnyékvilágból -, míg a hosszan tartó, mondhatnám úgy, végtelen, kilátástalan haldoklás, nos, az valami egészen más, nem rendjén való, nem megnyugtató, és a legkevésbé természetes, istentelenül nagy baromnak kell ám lenni ahhoz, hogy ezt valaki bevállalja, mégis, mennyien bevállalják, mert akkor úgy érzik, van valami, remény, lehetőség, van egy talán, egy esetleg, egy egyszer majd, de annyi erre az esély, mint a lottóötösre, arra is nagyon kicsi, mondhatni mínusz végtelen, aztán nézd csak meg, mégis mennyien vesznek lottót hétről hétre, lutri, szerencsejáték, de a férfi és nő barátságát tekintve inkább orosz rulett, mert lehet hinni a csodában, de ettől nem történik gyakrabban csoda, ezt mindenki tudja, és mégis veszik azt a kurva lottószelvényt, mint ahogy én is itt csápolom a billentyűket, mert csodára várok, és azt gondolom, majd akik elolvassák, okosabban, átgondoltabban, de közben tudom, pontosan tudom, hogy mindez a falra hányt borsófélék egyik fajtája, és tudom azt is, hogy nem fogják komolyan venni amit firkálok, hiszen azt tartja a régi, paraszti bölcsesség is: kidőlt bálványnak nem köszön senki.