Milyen jó lenne, ha nyár ülne végre ablakomba;

mely sugarával bolygatná a tél struktúrálatlan semmijét.

Meg azok a proletárszagú emlékek; - az otromba

fehér dongalábuságukkal is mind szemét;

Azt is ki kéne söpörni! Egyenpulóveres rajzás

általában a tejeskávé színeivel. Divat sehol.

Mocskosak a kölykök. Szabadságimitálás

az ő pofátlanságuk csak: Mindent a lelkekre tol.


Persze... Ki hogy éli meg a szabadságot...

Van akit csak ingerkedő lázadása súrol meg...

Na de hát akkor is kellettek józan pilácsok

abba a nagyterű éjbe, mint pofon-ütő érvek,

hogy ugyanmár: Mégsem a szabadságba kell beledögleni;

Tessék csinálni rendet! Ahogy az otthonkás anyátok!

Na de anya meg lett félemlítve. Neki cérnát ölteni,

kimosni, étkeztetni, meg munkába menni átok,

Szerintem... De azért csinálta. Gondolom félt.

Apámtól félt, vagy valami egyenruhás szervtől...

Nem tudom pontosan. Én is kaptam pofont a csavargásomért.

Pedig nem is kellett volna belesodortatni a lelkem egyből...

Hiszen úgyis az indulat hevét tudtam csak megragadni....

De már így is féltem a szabadságtól;

mert tudtam, hogy az nem fog enni adni,

Mert ezt üzente felém ez az egész tábor,

amiben anyám nem tudom micsoda volt,

meg apám, aki gyakran nekemugrott ajtócsapkodás után,

azonfelül értésem sem volt arra, mivel vádolt...

Talán, hogy ő meg épp miattam rab - azt hittem - talán...

Hogy kétségkívül miattam nehéz neki, meg piálni kell

éppezért neki fondorlatoskodással, mert ő akkor lesz szabad...

Én meg nagyon megsajnáltam őt, a félelmeivel

és a könnyeivel, amit majd másnapra  letagad.
...
Minden eperfa hazudott csóknyi díszeivel ,

ők kapták a legtöbbet a jámbor Napfényektől,

és nem Mi... Ők látták hol suhan az a csöndes égi jel

mi angyalként a mocskos kölyök ágyára dől ,

hisz ők mégsem érthetnek mindent a világról. Nem?

Ezért  nem is üt mély nyomot

se a tanítás, se a szimbólumok játéka az egen

Csak volt. Aztán   itthagyott.

És ember meg kutya ezért épp oly kedves nekem.