Egyik nap

Felnőttem már az éj
bocskoros havából,
a mesevilág rémeiből.
Az idő múlása kifeszített
engem is újabb idők
kötelékeire, s ma már
bátran nézek a semmi
elébe, mégis fáj, hogy
nem érzem felhőkbe
mártott kezed csodálkozó
nézését vállamon.

Másik nap

Ma már nem hasal borba
kedvem, s nem karol
hidegen át az ősz.
A tél kocsányain ezer
szerelmetlen arc
himbálódzik felém.
Nem érzem szívemnek
tompa vonulását új
szerelmek felé,
nem küld hamis kacajt
fülembe a parttalan
alkony zokogása.

Csendes, habtalan
bánaton úsznak a könnyek,
s kérnének arra maradj
az Élet
de rengeteg idődbe
kerülhet, ezért távozom:
hangod megedzett jóindulatából,
az éjszakai részeg párnákból.
Eltávozom az akaratlanul is
szeretni tudók eltávozását.
Egészen a legújabb találkozásig.

Ámen.