Manószálló lakói
készültek a télre,
hordták a sok tüzelőt
a tágas pincébe.
Mire a hó leesett
nem kellett mást tenni,
csak a fűtött szobákban
vígan melegedni.
Őzike szólt: - Holnap lesz
Miklós napja éppen,
cipőinket rakjuk ki
a tornácra szépen.
Sorakoztak a cipők
kint a tornác alatt,
s míg aludtak a lakók,
surrant egy árny-alak.
Reggel aztán jajgatott
a sok kedves állat,
mert a cipők eltűntek,
mind mezítláb álltak.
Jaj a cipőm, a csizmám!
- siránkoztak egyre,
éjjel itt járt a tolvaj,
és mind összeszedte.
Kopogtattak az ajtón,
a manók kitárták,
ott állt a jó Mikulás,
nem hiába várták.
Tolvaj róka szipogott
ijedten mellette,
és a lopott cipőket
mind eléjük tette.
Ilyent többé nem teszek,
megbántam már én is,
megdorgálta őkelmét
a Mikulás mégis.
Aztán így szólt:
- Nem bánom,
megbocsájtunk néked,
mert úgy látjuk igazán
megbántad a vétked.
Manószálló lakói
vidám táncba kezdtek,
s a bűnbánó rókával
együtt ünnepeltek.