Nagyon meleg volt, a hőmérő higanyszála a 36 fokot is elérte. Marika a fa árnyéka alá húzódott, leült a kisasztalhoz. Levelet szeretett volna írni édesapjának, a képzőművészeti táborról, amely a sződligeti otthonban kapott helyet. Itt töltött el társaival kettő hetet, a gyönyörű Duna-parton.

A levélírást, a méhek zümmögése papírja felett, nagyon zavarta. Felállt, és elindult az épület felé, hogy bent folytassa a levél írását, de nem volt már kedve. Megállt a fal oszlopánál, és a kertet figyelte, amely tele volt virággal. Volt ott rózsa, margaréta, levendula, hajnalka, estike és fűszernövények több fajtája.

Figyelte a virágport szedő méheket.

- Mi lelte ezeket, a méheket?

A kis állatkák nekiröppentek a hajnalkák szirmainak, sebesen mászni kezdtek a virágok nektárja felé, aztán hírtelen dühös zümmögéssel elrepültek, mintha gyurgyalag csőre elől menekülnének.

Aztán sárgán a virágportól, itt is, ott is karcsúbb méhféle bújt ki a kelyhekből.

- Persze! Ezek fürkészdarázs félék! Hosszú szopókájukkal dézsmálják a nektárt!

A ház előtt állt egy nagy gesztenyefa, erre egy üveg volt felfüggesztve, körülötte kis méhfelhőcske zsongott. Az üvegben víz volt és a széléről madzag csüngött.

- Méhitató!

 Derék ember lehet az otthon kertésze. A kertet akácfasor szegélyezte, melyet a kertész ültetett a méhek részére, de az illata miatt is.

Marika körülnézett. A kertben zümmögő méhekről jutott eszébe, amint nagyapja tanította gyermekkorában a méhészetről, és mézfajtákról. „a legjobb mézet, az illóolajat tartalmazó, ajakos virágú növények adják. A híres magyar akácvirágmézet.”

Ez, akár a sűrű bor, folyékony, átlátszó, nem, mint a sötét erdélyi fenyőméz, amely úgy össze tud száradni, hogy zsákocskákban árulják.

Az otthonban lakók felkeltek délutáni pihenőjükből, olyan hangzavarral jöttek ki az ajtón, hogy Marikát kizökkentették gondolataiból. Felsóhajtott.

Az egyik bent lakó néni kávét készített, mellyel Marikát is megkínálta. A kávé cukros cikóriakávéból készült, de nagyon zamatos volt. Marikának a sűrű törökkávé volt a kedvence, sok tejszínnel és forrón.

— Azaz igazi kapucíner!

Már el is ment a kedve a levélírástól, inkább átöltözött, és lement a kert végében lévő medencéhez fürödni.

Az egyik méhecske elkísérte egészen a vízig, és amikor lebukott a víz alá, elrepült, hogy újra virágpor gyűjteménnyel gazdagodjon, télire.