Fotó az internetről letöltve.
 

Unokát keresek

Margit egy tüneményes idősödő hölgy, tele ambíciókkal, tomboló életkedvvel, kihasználatlan energiák halmozódtak fel benne, annak ellenére, hogy nem múlik el napja valamilyen érdekes program nélkül. Mióta a gyermekei kirepültek a fészekből, és párja is az égi vadászmezőket rója, egyedül él, de körülveszik figyelmes barátok, kedves ismerősök, akikkel a művészetek iránti közös rajongás kapcsolja össze. Minden héten kirándulnak, de hosszabb utazás sem riasztja vissza…  Most mégis elgondolkodva ül az íróasztalánál, látszik, hogy valamin nagyon töri a fejét… Tudja jól, hogy irigylésre méltó teljes életet él, mégis hiányzik a család, valaki, akiről gondoskodhatna, elhalmozhatná szeretetével…  Hirdetést fogalmaz – Unokát keresek – nézi a leírt szavakat nagyon elégedetlenül. – Semmi lelke nincs ennek a mondatnak ebben a formában…

Itt tart a gondolataival, amikor csengetnek. Ancsipancsi a szomszéd kislány köszön rá. – Csókolom Margit néni! – de nincs egyedúl, vele jött Micó is a játszótér gazdátlan cicája és a bundájában elrejtőzve Tünde egy megszeppent kis tündérlányka. Izgatott viselkedésükből azonnal sejti, hogy fontos küldetéssel jöttek, behívja őket a lakásba, hogy nyugodtan beszélhessenek.

Tünde szólalt meg elsőnek.

– Ha láttál engem, akkor biztosan hallod is amit mondok. Éppen az erdei tisztáson bújócskáztunk, amikor arra jött egy kiránduló család, akik virágot is szedtek, köztük azt a szép harangvirágot, amiben én bújtam el a többi tündérlány elől. Próbáltam szólni nekik, de nem láttak, nem hallották a hangom sem. Kimásznom sem sikerült, mindig jött valaki, aki rám léphetett  volna, amikor éppen belepottyanok a fűbe…

 - Itt a játszótéren láttuk, hogy valaki eldobott, vagy csak elejtett egy szál harangvirágot, és meghallottam benne a halk segélykiáltást. - vette át a szót Micó . Először azt hittem tücsök, majdnem be is kaptam, de olyan finom virágillata volt, hogy inkább csak szagolgattam.  Ancsipancsi mondta, hogy jöjjünk hozzád, Te biztosan segítesz hazajutni szegény kis tündérnek.

– A legjobb helyre jöttetek! Reggel indulhatunk az erdő felé, addig mindenki pihenje ki magát, mert fárasztó napunk lesz. – és már indult is megbeszélni a kislány anyukájával, hogy reggel kirándulni mennek az erdei tisztáshoz.

Nem említette senkinek, de felkészült rá, hogy nem lesz kalandmentes az útjuk. Végiggondolta, mi minden szokott történni a mesebeli erdőkben, és elhatározta, ők együtt, közös erővel megoldanak minden nehézséget. Vizet és szendvicseket csomagolt a hátizsákjába, és nem feledkezett meg  egy kis üveg cicatejről sem. Amint elérték az erdő szélét, és már elég távol voltak az országút porától, Tünde kérdezősködni kezdett.

 – Jó reggelt kedves virágok. Maradt még valaki kelyhében egy kevéske harmat és nektár, hogy megetessen, megitasson egy éhes és szomjas tündérlányt? – Valósággal megelevenedett az erdőszéli ösvény, ahogy minden virág kínálgatta Tündét. Sorra látogatta a virágokat, és mindegyiknél evett egy kis falatot, ivott egy kortyot, és nagyon figyelt rá. hogy maradjon a jószívű virágnak is belőle. Megköszönte a bőséges reggelit, de hiába kérdezősködött, ide az erdőszélre még nem jutott el a hír, az erdő melyik részén keresik a tündér-szülők elveszett kislányukat.

Jó ideje mentek mendegéltek, amikor egy  mély völgy állta az útjukat. Tündének eszébe jutott, hogy  itt lenni kéne egy  kötelekből készült hídnak, hallotta, amikor a család beszélt róla, hogy óvatosan menjenek át rajta, mert nagyon himbálózik.  Rövid keresgélés után meg is találták, - de jaaaj!  Valaki elvágta a  kötelet, ami rögzítette a túlsó oldalon álló öreg tölgyhöz. Micó ijedten lapult az idős hölgy lábához. – Ekkorát még egy magamfajta cica sem tud ugrani. Ancsipancsi egy kevésbé meredek részt próbált keresni, ahol lemehetnek a völgy aljára, és a másik oldalon vissza is tudnának kapaszkodni. Tündének viszont remek gondolata támadt. – Nem régen tanultuk az első varázslástan órán, hogyan kell tündérzsinórt készíteni. Mivel repülni már régebben megtanultam, ráköthetném a kötélhíd végére a zsinóromat, és átrepülök vele a túloldalra.  Nagyon büszkék voltak az ügyességére, amikor mosolyogva intett a túloldalról, aprócska kezében a tündérzsinór végét mutatva. Igen ám, de meg sem tudta mozdítani a kötélhidat, még az összes varázserejét összeszedve sem. Nem azért volt tündér, hogy csak úgy kétségbeessen minden nehézségtől, ránézett az öreg tölgyre, és mosolyogva megszólította – Kedves, drága Tölgy apó, megkérhetlek, hogy segíts nekünk! Ha erre a gyönyörű erős ágadra ráakaszthatnám a zsinóromat, Te könnyedén fel tudnád húzni a kötélhidat. – Tölgy apó nem a szavak embere, sokkal inkább a tetteké. Egy szempillantás alatt a megfelelő helyre emelte a hidat, miközben Tünde szélsebesen röpködött a törzse körül, hogy rögzítse a tündérzsinórral. A kis csapat sikeresen legyőzve az első akadályt, hálásan ölelte át Tölgy apó derekát, megköszönve a segítségét, és indultak tovább az ösvényen.

Hosszas bandukolás után egy kisebb tisztás szélén megpihentek. Egyikük sem mondta ki hangosan, de gyökeret vert bennük a gondolat, hogy talán nem is jó irányba haladnak, amikor egyre erősödő furcsa zaj ütötte meg a fülüket. Egyszerre volt pöfögés, kattogás, durrogás, és mégis volt benne harmónia. Tünde elsápadt, de ugyanakkor örült is az ismerős zörejnek. – Ez   zöld tüttyös ratyli és az ő járgánya! Tulajdonképpen nem bánt, én mégis mindig megijedek tőle, mert nem értem amit mond.

A zöld szörny még oda sem ért hozzájuk teljesen, amikor heves szóáradatba kezdett:

- Milyen elpuhult szibariták cündörögnek ezen a jó kis pohánkás helyen?  Ha ratylira lepencéznek, hát itt vagyok. De csak vigyázva solyvasszák a pesét, mert könnyen odakap. –  Margit néni és Ancsipancsi egymásra mosolygott – Emlékezetessé tesszük neki ezt a napot!

– A bolond is tudja, hogy csak a dürgedlit lehet ficegtetni.

 – Nem szívesen szólok közbe, de nehogy már elfeledkezzünk a cuffantás fontosságáról, mert anélkül tüttyögni kezd a pese – kontrázott Margit néni. - szatymangolásra  pedig nincs szükség.  

- A nők, nem tudom miért mindig mitigézni akarnak, pedig nem mindig kell! – próbált közbeszólni ratyli.

 – Csak a pontosság kedvéért említem, hogy kifelejtetted az eccölést!

- Az eccölést tényleg kifelejtettem.... volna de szándékosan hagytam ki, mert azt mindenki tudja, ha gölödinnel csólánozol akkor elég az ebendölés.

 - Azért a szmötyis nyámnyiga sokkal finomabb!-  kapcsolódott a beszélgetésbe mosolyogva Tünde. miután ő is megértette a halandzsa lényegét.

Nos a mi zöld szörnyünk erre már nem tehetett egyebet, elnevette magát.

– Megadom magam, ti még nálam is jobban tudtok halandzsázni! Mindhárom fejéről levette a zöld mohasapkát, amitől átlagos csintalan, soha fel nem növő manókká váltak.

– Tünde, te kis boszorkánypalánta, a szüleid már nagyon aggódnak, nem tudják hova tűntél. Gyorsan szálljatok be a járgányunkba, és elviszünk benneteket a  tölgyfaerdő széléig. – váltották komolyra a beszélgetés irányát a három-manók. - Ugye nem felejtetted el, hogy a tizenharmadik tölgyfa aljában balra kell fordulni?

Nagyon figyelmesen számolták a tölgyfákat, melyek mellett egy keskeny ösvényen haladtak, és valóban, a tizenharmadik fa alján aprócska kapubejáró várta, hogy Tünde belépjen rajta.  A harangvirágok megpróbálták ugyan elcsábítani egy kis gyors játékra. Ígértek neki hintáztatást is, aminek még soha nem tudott ellenállni, de most csak a szüleire vágyott. Elmesélni a kalandjait, és ölelő karjukban elaludni. Elbúcsúztak tőle, és igyekeztek hazafelé, ahogy azt Ancsipancsi szüleinek megígértük. Szerencsére  a csintalan három-manók a játszótérig elvitték a járgányukkal a három fősre fogyatkozott kis csapatot, így időben érkeztek.  Ancsipancsi szülei megnyugodva látták, hogy kislányuk fáradtan ugyan, de élményektől sugárzó arccal érkezett haza. Búcsúzásnál még Margit fülébe súgta: - Annyira szeretném, ha Te lennél a Nagymamám! – és elszaladt. Micóval megbeszélték, hogy ő a játszótéren érzi otthon magát, de bármikor benézhet egy kis dorombolós simogatásra, vagy egy tálka tejért.

Estefelé meglátogatták Ancsipancsi szülei a szomszédban lakó idősödő hölgyet. Arról érdeklődtek, elvállalná e, hogy a kislányuk fogadott nagymamája lesz, mert mindnyájan nagyon megkedvelték, ők is látják milyen jól ért a gyerekek nyelvén, és  az igazi nagyszülők  nagyon távol laknak. Margit az íróasztalnál ül, előtte az előző napi papír fecni, hatalmas piros betűkkel felülírva:     

                                                      MEGTALÁLTAM!