Hátam mögött hagyom, ím tegnapom:
megírt, sárgás szélű levéllé fakul,
emléknek elteszem, miket azon
lánggal hevülve firkálgattam vadul,

s elpihen fáradt éjek gyümölcse;
tentájába hajtja szomjas toll-fejét,
galamb sem reppen, nehogy költse,
gyertya világol, a hajnal messze még..

Alszik a lélek, a pennán Hold ragyog,
jövőbe álmodja magát reménnyel,
bár a múlt sebe fájón fel-felsajog,
már az arany Nap színe árad széjjel

Kiitt pohara mellett fekszik a költő,
meg-megráng félig asztalra borultan,
de arcvonása nyugodt, akár a bölcső
ringásába révedt csecsemőé, úgy van,

tejjel ajkán piciny nyálcsöpp szivárog.
Mint megérkezett boldog vándor
hírét hozó hangos apróság-zsiványok,
zúg e perc, s fölkelvén nagy és kicsiny táncol..

*

Áll, nem rezdül a lég, csak az idő molyol,
pókfonálon ereszt újabb lusta percet
vígan múlathatná, mégis olyan komoly,
elhallgatja némán, a szú hogyan perceg

Csönddel gazdag, nyugodt, táplál az éjszaka,
kint a ködben most is gázlámpák égnek,
az elmúló hév, sok óra, perc, a ma
üdvözletét küldi a beköszöntő évnek

Átdolgozás - (2006. 12.27)