Új regisztráció esetén igazold magad itt ahhoz, hogy jelentkezésed elfogadhassuk: bartalovicszoltan@gmail.com
vagy ezen a telefonon:
+36205155301
Gólyamese
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Mennyivel könnyebb napjainkban a nőknek?!
- Tündikém, tudod, hogy ez magánügy. Amit most suttogsz a fülembe, hogy írjunk meg, az velem, (velünk) történt, és én nem szeretek mindent kibeszélni.- mondom Tündinek elgondolkodva.
- Ugyan már, hiszen ez nem teljes mértékben magánügy, higgy nekem, nyugodtan üljél csak a gép elé és diktálok!- és lökdös óvatosan, nagyon segítőkész, már be is kapcsolta a gépet, mire én az első kávét ledöntöm egy cigi kíséretében.
Történetem az 1976-os esztendőben játszódik.
Távoli helyőrségben teljesítettünk katonai szolgálatot, kis településen. Ami annyit jelentett, hogy a községnek( vagy lehet, hogy akkor még falu volt közigazgatásilag, arra már nem emlékszem) de az a lényeg, hogy nem volt kórház és annak szülészeti osztálya, hanem volt egy Szülőotthon. A környező még kisebb településekről - tanyákról - is oda jöttek szülni a nők.
Második gyermekemmel - akkor voltam huszonegy éves - elérkezett az idő, összepakoltunk, első gyermekem akkor már három éves elmúlt és érdeklődéssel figyelte, hogy hová készülök. Tudta, hogy ott van a pocakomban a kistestvére, hiszen esténként pici kezét a hasamra téve észlelte, hogy kistestvére hogyan mocorog, rugdos a pocakomban.Elmagyaráztam neki, hogy most egy kicsit magukra hagyom az apjával, mert most fog kibújni a húgica. (Nem tudtuk, hogy kislány lesz, mert akkor még nem volt ultrahangos vizsgálat, mely megállapíthatta volna a gyermek nemét) de mi "eldöntöttük" a férjemmel, hogy első gyermekünk fiú lesz, a második lány. Hiszen "megterveztük"! Ennek így kell lenni! Így is lett! No nyilvánvaló, hogy nem a "szakszerű" tervezésünk következményeként.
Megszületett második gyermekünk, a férjem vásárolni ment Csabával, első gyermekünkkel az ABC-be. A pénztárosnő - velem egykorú - megkérdezte a fiamtól, hogy "ugye milyen jó, hogy meghozta a gólya a kistestvéredet"?
A fiam tágra nyílt szemekkel nézett az apjára, gyermeki őszinteséggel válaszolt a pénztárosnak,
"no igen, milyen jó, hogy kibújt anyucinak a hasából", és már nem is foglalkozott tovább a témával. A férjem pedig magyarázkodhatott, hogy miért nem a gólya hozta a húgit.
A szülőotthonban összeismerkedtem egy harmincas éveiben járó nővel - igencsak tudatlan volt szegény - már a negyedik gyermekét hozta a világra. Én pedig elcsodálkoztam. Hiszen van fogamzásgátlási módszer, igaz, hogy abban az időszakban még csak két fajta hormonális fogamzásgátló tabletta létezett (infecundin, bisecurin)de már volt méhen belüli fogamzásgátló eszköz is, a spirál (hurok) melyet csak azoknak a nőknek helyeztek fel, akik már szültek.
Én pedig rákérdeztem a nőre, hogy miért nem használja valamelyik fogamzásgátló módszert. Bár ne tettem volna, mert akkor ért az igazi döbbenet.
- Hogyan képzeled? Különben sem értem, hogy miről beszélsz! Ahogy az isten adja a gyerekeket, azt meg kell szülni. Még, hogy elvetetni, az uram szíjat hasítana a hátamból, meg én sem akarnám! - mondta a nő felháborodva.
(Te jó ég, hová kerültem, micsoda életszemlélet ez, és milyen határtalan tudatlanság és ostobaság vagy micsoda?)
- No ne hülyéskedj, ezt nem gondolhatod komolyan, hogy az "isten adta mind a négy gyermekedet"? És Te és a férjed közben hol voltatok, mit csináltatok, vártátok a csodát?- mondtam neki (bár ezt se tettem volna) de nem bírtam megállni szó nélkül ezt a végtelen ostobaságot.
- Nekem azt mondta az uram, no és én is így gondolkodom, hogy amennyi gyereket az isten ád, azt meg kell szülni. A többi gyerek mindig figyeli a gólyát, hogy mikor érkezik a háztetőre, mert azt mondjuk nekik, hogy a kéményen keresztül dobja be a következő testvérüket. - mondja a nő teljes mértékben meggyőződve arról, hogy neki van igaza.
Mondanom sem kell, hogy nem volt több kérdésem. Lehet, hogy a döbbenet kiült az arcomra, mert nagyon furcsán nézett rám és többé nem esett szó erről a témáról.
Miután haza érkeztem Szilviával a szülőotthonból, elmeséltem férjemnek a "tapasztalataimat", és megállapítottuk, hogy bizony nagyon sok tudatlan ember él a Földön, és nagyon jól érzi magát közben. Abban biztosak voltunk, hogy ez a nő amíg biológiai órája úgy ketyeg, hogy fogamzóképes, évenként fog szülni egy gyermeket akár!
És most visszakanyarodnék mottómra, hogy "mennyivel könnyebb napjainkban a nőknek" és azt hiszem, hogy helyesbítenem kell. Nem általában a nőknek, hanem az értelmes, iskolázott, felvilágosult nőknek. Fogamzásgátló módszerek tömkelege "kínálja magát" (esemény utáni tabletta, különböző zselék, pesszáriumok, óvszer, (akár mindenféle színben, ízben, formában, méhen belüli eszközök) de előtte azért nem árt felvilágosítani a serdülő leánykákat, és tudom, hogy ezt általában - ha nem is az anyuka - de valaki megteszi.
Azt viszont kizárom, hogy a szülőotthonban megismert szobatársam valaha is megtette, vagy majd megteszi leánygyermekévek, vagy akár a fiúval is...Mert mindkettőnek tudnia, ismernie kell, ezt a "játékot" ketten játsszák!
Évikém, a tudatlanság legalább olyan régi, mint az emberiség. Annak az asszonynak a felfogása valaha nem volt természetellenes, hiszen az emberi életre leselkedő sok veszély csak nagy népszaporulattal volt ellensúlyozható. A mi felfogásunkban a testi szerelemnek két célja van: az örömszerzés a lehető legtöbbször, és a gyermek, okosan eltervezett számban és időben. Mindkét célhoz vannak kiváló új módszerek, és az okos ember igénybe is veszi azokat. Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy itt is van alkalom a túlhajtásra, ami ugyancsak a buta emberek szokása.
Örülök a kommentednek Lacikám, igen egyetértünk. És az évek során - az élettapasztalat megtanítatta velem -, rájöttem, hogy igen, élnek még ilyen tudatlanságban az emberek, mindamellett, hogy a "népszaporulat a leselkedő veszélyek miatt "evidens volt. Csak tudod, gondold el huszonegy évesen ilyet tapasztalok, holott nem ebben a miliőben nőttem fel. Furcsa volt ezt megtapasztalnom. Ma már nem, pedig még alig múltam huszonegy, ugye?
Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmedet.
PLI.É.
Legújabb irodalmak
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Irodalom | Vojnovich Géza: Május / Mai | toni | 2024/05/18 - 08:59 | 2024/05/18 - 08:59 | |
Irodalom | Kovács Norbert Tépett virágok / Abgepflückte Blumen | toni | 2024/05/17 - 07:09 | 2024/05/17 - 07:09 | |
Irodalom | Kántor Imre Gyöngyhalász / Perlenfischer | toni | 2024/05/16 - 07:52 | 2024/05/16 - 07:52 | |
Irodalom | Balla Miklós A sas / Der Adler | toni | 2024/05/15 - 08:43 | 2024/05/15 - 08:43 | |
Irodalom | Indali Gyula: Barnult avar / Bräunliche Laub | toni | 2024/05/14 - 07:42 | 2024/05/14 - 07:42 | |
Irodalom | Apostol Bertalan A gyimótvölgyi hársfa / Die Linde von Gyimotstal | toni | 2024/05/13 - 08:12 | 2024/05/13 - 08:12 | |
Irodalom | Vállaji Sipos Ida Őszi ibolyák / Herbstveilchen | toni | 2024/05/12 - 08:12 | 2024/05/12 - 08:12 | |
Irodalom | Torkos László: Áldott kezek / Gesegnete Hände | toni | 2024/05/11 - 07:51 | 2024/05/11 - 07:51 | |
Irodalom | Siklossy László Hangok / Stimmen | toni | 2024/05/10 - 09:11 | 2024/05/10 - 09:11 | |
Irodalom | Joachi Ringelnatz: Missglücktes Liebesabenteuer / A félresikerült szerelmi élmény | toni | 2024/05/09 - 09:02 | 2024/05/09 - 09:02 | |
Irodalom | Sas Ede Az éjszakába / In die Nacht. | toni | 2024/05/08 - 08:53 | 2024/05/08 - 08:53 | |
Irodalom | Havasi István A szegények háza / Das Armenhaus | toni | 2024/05/07 - 08:37 | 2024/05/07 - 08:37 | |
Irodalom | Tóth Árpád: Meddő órán / An karge Stunde | toni | 2024/05/06 - 07:54 | 2024/05/06 - 07:54 | |
Irodalom | Radnóti Miklós: Gyökér / Wurzel | toni | 2024/05/05 - 09:16 | 2024/05/05 - 09:16 | |
Irodalom | G. Diószeghy Mór Ahol nyilnak az akácok / Wo die Akazienbäume blühen | toni | 2024/05/04 - 08:18 | 2024/05/04 - 08:18 |
Legújabb hangzóanyagok
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Audió | Tompos Lilla: Karácsony | ambrusa | 2019/12/23 - 21:34 | 2019/12/23 - 21:34 | |
Audió | Kék mezőben | Góth László | 2019/12/14 - 05:58 | 2019/12/14 - 05:58 | |
Audió | Szabó Melinda: Októberi látomás | ambrusa | 2019/10/12 - 19:26 | 2019/10/12 - 19:26 | |
Audió | Kelvin: Angyalka | ambrusa | 2019/01/15 - 22:18 | 2019/01/15 - 22:18 | |
Audió | Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban | ambrusa | 2019/01/02 - 12:54 | 2019/01/02 - 12:54 |
Legújabb fórumtémák
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Fórumtéma | Megszűnt pályázat | Markovics Anita | 2019/12/31 - 13:41 | 2019/12/31 - 13:41 | |
Fórumtéma | Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző | prayer | 2 | 2016/11/28 - 12:48 | 2018/03/31 - 00:43 |
Fórumtéma | 2017. AKÍK Művészeti Pályázat | prayer | 2016/12/28 - 19:03 | 2016/12/28 - 19:03 | |
Fórumtéma | 2016 évi rendezvények | capek | 17 | 2016/01/14 - 11:27 | 2016/08/07 - 16:47 |
Fórumtéma | CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva | prayer | 14 | 2016/04/17 - 18:06 | 2016/07/17 - 12:32 |
Fórumtéma | CINKE klub Gyöngyivel | prayer | 20 | 2015/04/17 - 21:42 | 2016/07/09 - 14:15 |
Fórumtéma | Cinke színdarab | Emeraude | 1 | 2016/04/25 - 09:38 | 2016/04/27 - 08:51 |
Fórumtéma | Szent Márton évforduló pályázat | prayer | 5 | 2014/09/28 - 09:49 | 2016/03/01 - 22:47 |
Fórumtéma | Ötletek, és a megvalósítás. | prayer | 164 | 2010/02/05 - 20:51 | 2016/02/02 - 14:28 |
Fórumtéma | Aktuális pályázatok | zsuska | 177 | 2013/02/06 - 11:01 | 2016/01/26 - 12:16 |
Friss blogbejegyzések
- Kreativitás,- és inspirációfokozó zene íróknak
- MikRobi - Gyerekdal | Zene Gyerekeknek
- Egy szerelmes „versezés” margójára
- Piñata - kötetbemutató
- Irodalmi pályázat: Meseszövő pályázat (Határidő:2018. november 1-től 30-ig)
- Tehetséggondozó alkotótábor: Szöveggyár Mexikóban! (Jelentkezés: 2018. október 5-ig)
- Irodalmi pályázat: Aposztróf novella pályázat (Határidő: 2018. október 8.)
- Irodalmi pályázat: Science fiction novella (Határidő: 2018. október 17.)
- Irodalmi pályázat: Szépírói pályázat 2018 (Határidő: 2018. október 31.)
- Irodalmi pályázat:Szárnypróbálgatók 2019 (Határidő: 2018. szeptember 16.)
Legújabb rendezvények
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Rendezvény | Tavaszi Varázs Fesztivál | capek | 2019/03/29 - 11:00 | 2019/04/12 - 12:06 | |
Rendezvény | Húsvéti nyusziles az Origó-Házban | capek | 2019/04/18 - 12:00 | 2019/04/12 - 12:02 | |
Rendezvény | Vidám farsang | capek | 2019/02/28 - 16:00 | 2019/03/14 - 12:11 | |
Rendezvény | CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák | capek | 2019/02/22 - 17:00 | 2019/03/14 - 11:54 | |
Rendezvény | Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... | capek | 2019/01/24 - 16:00 | 2019/01/16 - 21:40 |
Friss hozzászólások
1 év 16 hét
1 év 43 hét
2 év 15 óra
2 év 12 hét
2 év 26 hét
2 év 26 hét
2 év 28 hét
3 év 14 hét
3 év 17 hét
3 év 39 hét