Csipi maci ( mese, fölnőtteknek is)

anyatka képe

Egyszer, nem is olyan régen,
csillagok ragyogtak fenn az égen.
No, ebben semmi csoda nem volt,
hiszen éjjelente többnyire ez a mód.
Hanem, lenn a földön, a csillagos ég alatt,
igencsak búslakodott egy pici alak.
Nem volt nagyobb, csak úgy két arasznyi,
barna bundája csupa-csupa pacni,
piros nadrágot viselt még felette,
s kockás ingét is felvette
még akkor reggel, mikor otthonról indult,
Bencével az erdőbe kirándult.
Velük jött még anya, apa,
és a pöttönke Sári baba.
Csipi macit, - merthogy így hívták őkelmét-
Bence egy kőre ültette épp,
mikor Sárika a totyogó bébi,
elindult világgá. Gondolta megnézi
mi lehet a dombon túl, a réten,
talán még egy tündérrel is találkozik éppen.
Ha már ő elindult, hát a család is követte,
kivéve Csipit, hisz pajtása őt elfeledte.
S mert játék volt csupán a mackó
csak a mesében hagyja el ajkát a szó,
ezért a kisfiú nem is hallhatta,
mikor gondolatban azt kérte:
- Ne hagyj itt, vigyél haza!
Ott maradt Csipi csendben üldögélve
és várt, szívből remélve,
hogy hiányát észreveszi Bence
és visszajön érte a virágos rétre.
Telt az idő, peregtek a percek,
majd a napok, és a hetek.
Esett az eső, sütött a Nap
szélvihar tombolt, s a fák alatt
előbb levélszőnyeg, vörös-sárga,
majd a hó fehér subája
borult hidegen a tájra.
Csipi nem mozdult, hiába hívták
az erdei állatok. Szívesen látták
volna vendégként, kuckójuk melegét kínálták,
de a mackó makacsul ült tovább a kövön.
- Tudom, hogy hiányzok neki, és eljön,
tán már holnap, vagy jövő héten!
Az nem lehet, hogy elfelejtsen!
Telt az idő, múlt az idő, sok tavasz és nyár
köszönt el mióta Csipi maci a kövön vár.
S azon az éjjelen,
mikor a csillagok ragyogtak az égen
búsan arra gondolt, hogy már vége,
ha holnap sem jön, ő bizony eltűnik örökre.
Többé hírét sem hallja majd senki,
elmegy innen, más világot keresni.
Álomba ringatta egy lágy szellő,
aztán reggel, mint mindig, csicsergő
barátai a madarak köszöntötték
s kívántak sok szerencsét.
Hamarosan hangokat hallott, ismerőst.
Azt hitte álmodik, hisz oly sokszor elképzelte,
milyen lesz, mikor újra találkoznak, ő és Bence.
Egy család közeledett, anya és apa,
mellettük ugrált két copfos lányka.
Mily ostoba a világ, jól becsapta Csipit!
Hogy is remélhette; most végre meglelik
és hazatérhet puha nyugalomba.
Eltűnt minden, mi eddig itt tartotta...
Ezt gondolta mikor kezek érintették,
s gyengéden a fényre emelték.
- Éppen, mint Csipi. Kedves mackóm te vagy?
Olyan rég láttalak, el sem hiszem, hogy itt vagy!
Piros a nadrágod, igaz jól megkopott,
anya varrta neked, no az sem tegnap volt.
Látjátok gyerekek! Ő az én barátom,
kit elveszítettem, de hittem, hogy megtalálom.
S lám így is lett! Többé nem eresztlek,
már velem leszel ameddig csak élek.
Sután állt egy férfi, kinek neve Bence
ölelte Csipit ki már öreg medve.
Így marad ez most már, míg világ a világ,
egymás karjában pihen a két jó barát.

zsuska képe
zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

Aranyos történet Kedves Andi!

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Köszönöm Zsuskám:))))

Szeretettel: Andi

 

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Ohh, drága Andikám... Ha két egymásnak teremtett lélek találkozik, sosem lehet elég késő és nem is tudják elveszíteni egymást!  Tetszett tanmeséd, mely szívemhez igen közel álló, szívmelengetően kedves történet Mosoly

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Így van ez Juditom:)))) Köszönöm és örülök neked:))) Ölellek szeretettel: Andi

Szeretettel: Andi

 

Sárkány Sándor képe
Sárkány Sándor
Offline
Csatlakozott: 2010/09/24

Mese, ami nem is mese. Komoly tanúlságtartalmat csempésztél ebbe a kis történetbe, kedves Andi!

Szeretettel: Sanyi

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Köszönöm Sándor, örülök, hogy szívesen olvastad!!! Mosoly)) Csak egy apróság: szerintem minden kitalált történet tulajdonképpen mese, csak van olyan, ami kifejezetten felnőttekhez szól......  Szeretettel: Andi:)))

Szeretettel: Andi

 

Sárkány Sándor képe
Sárkány Sándor
Offline
Csatlakozott: 2010/09/24

Ebben tökéletes az egyetértés közöttünk. Az én kis novelláim, egy-két megtörtént esetet kivéve mind mesék.

Szeretettel: Sanyi

blue képe
blue
Offline
Csatlakozott: 2008/07/14

Aranyos történet. Nagyon tetszett. Korán reggel jót tett a mosoly...Mosoly

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Köszönöm Gabym, a mosolyod is:))) pussssz

Szeretettel: Andi

 

András képe
András
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Nagyon kedves verses mese!

Gratulálok

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Köszönöm András!Mosoly)))

Szeretettel: Andi

 

Zsefy Zsanett képe
Zsefy Zsanett
Offline
Csatlakozott: 2011/02/13

Nagyon aranyos történet. De több is annál..

Képzeld, nemcsak megmosolyogtatott, de a végére még meg is hatódtam..Bolond fejem..Szomoru

Nagyon tetszett!!!

Még csak suttogok, ha mégis meghallod,
talán  benned is valami nyomot hagyok....

http://seholsincsvilag.blogspot.com/

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Köszönöm Zsanett! Szeretettel: Andi Mosoly

Szeretettel: Andi

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Vállaji Sipos Ida Őszi ibolyák / Herbstveilchen toni 2024/05/12 - 08:12 2024/05/12 - 08:12
Irodalom Torkos László: Áldott kezek / Gesegnete Hände toni 2024/05/11 - 07:51 2024/05/11 - 07:51
Irodalom Siklossy László Hangok / Stimmen toni 2024/05/10 - 09:11 2024/05/10 - 09:11
Irodalom Joachi Ringelnatz: Missglücktes Liebesabenteuer / A félresikerült szerelmi élmény toni 2024/05/09 - 09:02 2024/05/09 - 09:02
Irodalom Sas Ede Az éjszakába / In die Nacht. toni 2024/05/08 - 08:53 2024/05/08 - 08:53
Irodalom Havasi István A szegények háza / Das Armenhaus toni 2024/05/07 - 08:37 2024/05/07 - 08:37
Irodalom Tóth Árpád: Meddő órán / An karge Stunde toni 2024/05/06 - 07:54 2024/05/06 - 07:54
Irodalom Radnóti Miklós: Gyökér / Wurzel toni 2024/05/05 - 09:16 2024/05/05 - 09:16
Irodalom G. Diószeghy Mór Ahol nyilnak az akácok / Wo die Akazienbäume blühen toni 2024/05/04 - 08:18 2024/05/04 - 08:18
Irodalom Jakab Ödön: Édesanyámnak / Zu meiner Mutter toni 2024/05/03 - 07:15 2024/05/03 - 07:15
Irodalom Rigó Tibor Május ha lehetnék / Wenn ich könnte Mai sein toni 2024/05/02 - 07:46 2024/05/02 - 07:46
Irodalom József Attila: Munkások / Die Arbeiter toni 2024/05/01 - 07:51 2024/05/01 - 07:51
Irodalom Palágyi Lajos Reggel a tengeren / Morgens auf das Meer toni 2024/04/30 - 07:29 2024/04/30 - 07:29
Irodalom Rigó Tibor: Cigány keringő / Zigeunerwalzer toni 2024/04/29 - 08:08 2024/04/29 - 08:08
Irodalom Torkos László Csak engem szeret / Sie liebt nur mich toni 2024/04/28 - 08:28 2024/04/28 - 08:28

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40