Ki kellene nyitni a szemem, de nem megy. Ilyen még nem volt! A csörgőóra vajon ébresztett már? Régen hallottam. Elfelejtettem beállítani? Remek, akkor elaludtunk! Na, ki az ágyból, indulás! Most meg mi van?  Felkeltem az imént. Vagy nem? Milyen hangok ezek itt körülöttem? Nem hallom tisztán. A TV szól? Nem. Ezek mintha rólam beszélnének. ÁÁÁ! Ez fájt! Mi a jó fenének szúrkálnak? Álmos vagyok. Már..... nem.......hallok....álmos....

Megint érzem, fáj a lábam. Elzsibbadt.Hogy kerültem ide, és egyáltalán hol lehetek? Hol van a családom? Kinyitnám a szemem nagyon okos, hiába beszélsz nem tudom hogyan kell! Ha tudnám ,hidd el már néznék is rád, mert fogalmam sincs hogy nézel ki, pedig a hangodat már ismerem. Na, akkor most fürdünk? Nem tudom ez most mi, én egyedül szoktam tisztálkodni. Biztos álmodom. De ha álmodnám nem érezném a szivacsot a bőrömön. Meg ne próbáld! Nem nyúlhatsz oda! A fene! Hiába beszélek???? Persze, nem hallod. Folyamatosan mondod mit csinálsz velem, mint én, amikor a gyerekeim kicsik voltak. Mindig meséltem, hogy akkor most megmossuk az arcocskádat, meg a pocidat, meg a popsidat. Na, ezt a részt most kihagyhattad volna!  Szégyenlem magam miatta. Bár mindegy, gondolom neked is hasonlód van. Friss az ágynemű,érzem. Most díjazhatnám, hogy nem nekem kellett felhúznom.
Valami hűvöset érzek a karomban, amitől megint álmos leszek, de legalább nem fáj semmim. Elnehezülök...

Megint a hangok, nagyon fontos dolgokról beszélnek, és én értek mindent. Tudom már, hogy kórházban vagyok, doktornak szólítják egymást ezek itt, felettem. Labor, infúzió, kanüll, meg CT-re visznek megint. Hmm, voltam már? Na erről nem tudok. Mi van? Katéter? Az kellemetlen lehet! Ja! Hogy nekem van olyanom. Ezt sem tudtam. Aggódnak, hogy nem nyitom ki a szemem. Jó reggelt önnek is bariton hangú barátom! Sajna most nem alkalmas, mert beragasztották a pilláimat. Ez van! Jöjjön vissza később, meglátja megéri, gyönyörű kék szemem van! Bizony ám! De miért nem tudom kinyitni?? Miért vagyok itt? Mi történhetett? Fáraszt ez a sok gondolkodás, és megint fáj mindenem...aludni...aludni...

Na, ez jellemző! Végre sikerülne körülnéznem, erre éjszaka van.  A fejem nem tudom felemelni, de amit látok magamból ebben a félhomályban, az nem túl szívderítő. Jól be van csomagolva mindkét lábam, ez biztos gipsz lehet. Karomba infúzió folydogál, a fejem felett monitorpittyegés. Úgy hallom szép szabályosan dolgozik az én drága szivem. Reggel feltétlen megkérdezem, hogy kerültem ide, mi történt. Megpróbálok emlékezni. Elindultam otthonról, bevásárolni mentem, vettem narancsot is, mert akciós volt, és a gyerekeim nagyon szeretik. Télleg, Petiért ki ment el a suliba? Különórája volt, hegedülni tanul. Mindig én szoktam elémenni az ikrekkel. Apropó, az ikrek is az oviban maradtak? Szegény kicsi lányaim, biztos nagyon sírtak, hogy a mami sehol. Legalábbis nem emlékszem. A lámpa zöld volt, elindultam, nehéz volt a két szatyor, a narancsok miatt. Más nem jut az eszembe. Nagyon fáradt vagyok! Ó, istenem a gyerekek ugye nem voltak velem??????...

Fürdésen túl , vizit közepén. Mondtam ugye, hogy szép kék szemem van? Remek! Most, hogy végre látok, beszélni nem tudok. Nem mozog a szám, hiába szeretném. Hogy kérdezzem meg mi történt velem? Komolyak az arcok. Nem ilyennek képzeltem őket a hangok alapján. Húú ez a doki nagyon jó pasi! Remélem ilyen jó a szakmájában is, és egy- kettő gyorsan meggyógyít, mert ezt már nagyon unom. Elköszönnek. Időm, mint a tenger. Most bezzeg, nem tudok semmi jót csinálni. Például  azt a könyvet végig olvasnhatnám, vagy  rejtvényt fejtenék, vagy kirándulnék , ezekre sosincs elég időm. Most megkaptam, csak a lehetőséget vette el tőlem valaki, megbénított. Mi lesz velem???....

Végre egy kedves arc! Szeretlek én is hidd el! Nagyon akarok gyógyulni, nem hagyom magam ne félj! Megszorítanám a kezed, ha tudnám, de nem megy. Segíts nekem, kérlek!!!!!!! Mesélj nekem!  Meséld el a napot, a holdat, a csillagokat, de leginkább a szeretetet, az öleléseket, csókokat! A gyerekekről is mesélj kérlek! Így, most fogd a kezem, ez jól esik nagyon! Álmomban is velem vagy....

Pihentem kicsit  Kedves! Jó, hogy itt vagy, velem! Igen, tudom, hogy aggódsz. Hogy az autó, jött irtó gyorsan és én repültem, nekivágódtam? Még jó, hogy nem emlékszem, de most már nem is akarok. Nem fontos. Csak az a fontos, hogy itt vagy velem, és csemetéink jól vannak. Mi vagyunk a fontosak. Elvisznek? Megint? Vizsgálat? Ugye megvársz?....

Úgy érzem felfrissítették az ágyamat, kicsit mintha kényelmesebb lenne.  Már másik teremben vagyok egy ideje. Ide Kedves bármikor bejöhet, persze a gyerekek nem. Ezt nem is bánom, nem akarom, hogy így lássanak. Azt mondják, hogy most már mozognom kellene. Valami éber kómáról, vagy miről is beszélnek. Filmekben már láttam ilyent. Nem akarom, hogy így legyen! Az életemet akarom vissza! Majd én megmutatom!...

Szia! Hát itt vagy! Meglepetést akarok Neked Kedves! Kérdezz tőlem, ahogy szoktál, tudod. Kérdezz bátran! Azt mondod, hogy félsz? Ne add fel, mert akkor én elveszek! Most sikerülni fog! Tudom, hogy már sokszor kérted, szorítsam meg a kezed, vagy pislogjak, ha értelek. Sose sikerült, pedig értelek. A jobb kezem fogod megint. Most! Nagyon nehéz! Baromira nehéz! Akarom! Meg akarom szorítani az ujjad! Érzed? Na, mégegyszer!  Nem valami erős, de azért sikerül. Igen, jól érezted ! Csókolsz végre, mint régen! Hittél bennem, ezért győztem, győzök! Nézd, pislogni is tudok! Becsődíted az összes fehérköpenyest. Vizsgálódásukat mosoly kíséri, ők is hisznek bennem, nekem!


- Anya! Nézd Neked ezt hozta a Jézuska! - adja kicsi Emesém a gyönyörűen becsomagolt rajzát. A sorban ott áll Peti, aki varrósdobozt készített képeslapokból, Eszterke, aki papírból hajtogatott virágokat, és Kedves. Boldog vagyok, hogy velük lehetek! És, hogy itthon lehetek. Kezelésekre, gyógytornára be kell járnom, azt mondják rehabilitálnak. Hosszú hónapok teltek el, amióta az az autó, ott a zebrán, a piros jelzés ellenére, rohant valahová. Már nem fontos. Itt vagyok, élek, örülök, és most már megtudom különböztetni a lényegest, a lényegtelentől.