Emlékül.../In memoriam/

Az élet lángja
még szívemben lobog,
s az ébredő Nap,
még fényt hoz és reményt.


Nem voltak felhőtlenül
teljesek az évek,
könnyekben fürödtek
A nappalok és éjszakák,
de boldog perceket is
ígért és adott e lét.
Néha lopott álmok váltak valóra,
s kárpótoltak mindenért.
Lassan végéhez ér,
időm folyója,
még ide láncol tengernyi érzés.
Életem törékeny kristály taván
megannyi emlék ringatja szívem,
egy más világ ösvényét átlépve
mind magammal viszem.
A halál hűvös ölelése,
ha arcomra téved,
sorsom könyve végleg bezárul,
egy pillanatban
megsemmisül létem,
s aprócska, picinyke fényem,
a semmi ölén végleg megpihen.
Misztikus varázs
lebbenti fátylát,
szívem romjain egy más élet zöldül,
a holnap küszöbén
emlékszilánkok suhannak tova,
a fényfolyam lávaként tör elő,
s hozzám simul egy érzés,
mely, mint a Hold nem fogy el,
életem porát lerázva,
belépek az öröklét
szent templomába.

Ne sirass! Ne vedd fel gyászruhád!
Ne vendég legyen nálad egy mosoly!
Éld túl a szomorúságot!
S ha fáj, majd a magányos űrt
az idő beszövi.

Az elmúlás elkerülhetetlen,
rá felkészülni... nem lehet,
emlékül hagyom e sorokat
s egy szikrát a lelkemből
M i n d e n k i n e k...!

György Viktória Klára /Taygeta/

Csongrád

2012.07.14.


Zene
Kenio Fuke - Atlantis Memory - New age - Brasil

Ez a második feltöltésem és ez is akadozik, a szerkesztőmben szépen működött, elnézéseteket kérem e miatt...
A napokban írtam ezt a versem, a 100. Régóta szerettem volna egy ilyen témából
is emléket hagyni magam után. Nem készülök "elmenni" még, de sohasem
tudhatjuk mit hoz a holnap és ezért döntöttem így, hogy megszerkesztem ezt
a videóm és ezeket a sorokat.

Köszönöm Mindenkinek, hogy olvassátok...megnézitek...