Nem tudom leporolni a csöndet -
már csak azért sem, mert a padláson ülök -
s ide csak néha a galambok jönnek -
de már azok is mások - már azoktól is különbözök -
nem csak az emberektől.
Én egy elhagyott nő vagyok -
elvitték a "tulipánosládám" - a férjem elinalt vele -
azt beszélik, hogy Kanadába. Nem én hagytam ott.
     Aztán ilyenkor sokmindenről jár az ember feje -
ha épp egyedül van.
Találtam két sárgaréz maszkot az egyik böröndben -
volt színházunk - emlékszem rá - én a lyukban kuporogtam,
Ő - a "nagy Ő" - a Bombiván meg teljes szenvetelen közönyben
állt a színpadon és mondta az én szövegemet - Én írtam!
Meg lehet nézni.
       Neki sosem voltak ötletei, csak bulista volt.
és ki tudja még mi...
Talán a kurvák után járt... De művészként csak hamvába holt,
 bohém kurafi volt.
    Semmi epikus nem lett volna ebben,
ha nem nyitunk szobaszínházat -
s ő nem játszhat ott költőt - abban a hazudott véres ütközetben,
melyre megnemértettségét fordította... Pedig volt rá magyarázat -
              Egyszerűen hetet-havat összehordott néha vers gyanánt,
úgyhogy kénytelen voltam a színpadon is szájába adni a szót,
hogy azt jól artikulálva mondja el - és én mindég játsztam a néma lányt -
Állandóan szemlesütve, elnyomva, háttérbe szorítva -
még a megalázottságom sem küzdve ki soha
mint valami macska , járkáltam körülötte,
a barátai előtt is, aztán esténként - ugyanilyen magányra hagyatva -
Hát emlékszem.
       Vett egy kardot az én "nagy amerikás" férjem,
alkudott érte a zsibvásáron -
Azt mondta, alkudás nélkül az üzlet szégyen.
Meg hogy az asszony rontja az üzletet. S ne legyek láthatáron.
        Persze Ő teljesen elfogadta magányom. De igazából sosem értette meg.
- Ő...A Pali.Igen...-
Aztán a bojtos karddal játszott költővitézt -
Hiába mondtam neki, hogy egy sétapálca kedvesebb -
s ha ő ott harcol, akkor keressen olyat, aki játszna szanitéct...
        De ő nem akart elesni. Úgy képzelte, hogy költővitéz
és a költővitéz addig harcol amíg verse tart -
Hát nála itt bőven megállt az ész.
Aztán jönnek a pillangót ringató fák és a mandulás part -
mit tudom én micsodák -
    Szép őszök és telek , tücsökzene és andante...
Mert milyen legyen egy költővitéz élete, ha megharcolt?
Csak ezt nézte , hogy végig szabályos, s hogy rímel e...
De én írtam...
     Én írtam neki mindent. Én , a nő.
S ő szüntelen csak az erőnlétemből sarcolt
- elfáradtam -
mindenemet neki kölcsönöztem át
- a szívem, a két csontos karom, a mellem, az ölem, a kék madaraim -
 ő mégiscsak itthagyott
 - ugyan megkért , hogy azt mondjam: Kanadába...
- De én tudtam egyedül, hogy  az öregek otthonába
          - meghalni ment.
                   El kellett temetnem,
s közölnöm kellett a gyászt -
mindenkinek azt mondtam,
hogy a hamvait repülőgéppel szállították ide -
mint az utána hátramaradt sok göncöt és poggyászt -
s azt hogy  színpadon szakadt meg a szíve....
          Hát megkapta a díszes kolombáriumot, amit kért, meg a szép halotti beszédet -
azt is megírtam neki, milyen színészóriás volt ő Kanadában;
s hogy mekkora költő - élete végnapjaira.. hogy fogadott két árva cselédet,
akik szerették és szolgálták őt e "csonttornyok szakában"...
         És hitték , hogy ő vénségére valóra váltotta álmát,
mit egész életén át álmodott, s mit kék lepke röpködött benne...
s végre meglátta  Amerikáját.
De csak annyi köze volt a  "valóhoz", hogy a szárnyait vesztette.
                          Kétszáz kilóméterre volt csupán , míg haldoklott,  -
különös ősz lett... írtam, mintha ő költötte volna. Igen azt hiszem szíve volt ennek a levélnek:
Valami ilyesmi volt:
 

"Most írok levelet, jó Annám- mert  ide várlak ...
- Ostoba sóhaj ez ám, szívemtől... Vérzi a számat...
mondd, hogy apád vagyok én, vagy tán fiad. Költögetőd, mi?
Költőcskéd hamar írt ,  annyit csak, vén esze régi,
most Cupidót játszék Agg-házban...
Meg beleőrült...
Álla halottrameszelt, drámás orr...
és az a fülkürt, mely capriccio-t  hallott,-s sanzont  rég -
...ráncain őrt ült.,
mint egy  apadt lék, mely hirdeti, hogy  hala döglött,
csak szentelt víz csorg ,szét-tárult béna kopoltyún.
Pál színész!
Ím jön a vég, maszkot ránt, s elveti fájón..
És már  nem mutatá -így aztán - senki se gúnyból,
mennyire félszeg Amór...rőt vére fogy,
és nem is édes...
Tán ezeréves..Sőt!
Mit másít hányezer-éves,hisz pár szót írt csak:
"Ments Annám !s meghalok érted..."
és fogva a tollát úgy  ,mint sátán, mely sose téved,
rőt mellén szúrt át - így költött:
” Ó fiatal hév, sohse leszel vén már , úgy végzed, mint eme  hírnév…:
Pál öreg és hülye lett...
-Bár régen  száz fiatalt ért;
Hősi szerelmest ám!
... lírát szólt, s drámaian sírt.
Ó be nagyonrég őt - mint színészt bárha szerették;
ám fiam - új költőm -most mondj mást, csak ne a  versét!
ódát vagy badar élct- mit bánom min nevetek majd...
Gyújtsd lángra e  kócot - ...)...
s úgy éltesd...Pált
- a bohócot! "

"Bohócot"... A Bohócot ,igen a bohócot...!   Úgy emlékszem, valahogy így szólt...
Az én Palim bohóc volt...
De ezt zsebembe rejtettem... Gondoltam jobb, ha nem tudják,
mert a titkokkal együtt tudok élni –  a titkok a padláson vannak, és ott,
ahol a csönd.
Hát itt most kétszeresen; senki nem tudja, csak az öreg fák,
a padlás deszkái, a kolombárium.
Mert én - a régi Anna - most velük hallgatok.
–