Új regisztráció esetén igazold magad itt ahhoz, hogy jelentkezésed elfogadhassuk: bartalovicszoltan@gmail.com
vagy ezen a telefonon:
+36205155301
Emlékekkel gazdagon
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Emlékekkel gazdagon
Bejártam ez ország színe-javát
Hajtott a vágy,a gyökérnélküliség,
Látni,megtapasztalni ,mi szép lám
E kis hazában,hol születtem én.
Csalogattak dimbes-dombos tájak,
Hegycsúcsok ,völgyek ,s a rónaság
Apró falvak fába-kőbe foglalt
Emlékei ,s az ott élő lakósság.
Ha kinyílt a tavasz,vágyam ébredt
útra kelni,lesni az ébredő határt,
virágoktól friss illatot csenni,
s hallani madarak csivitelő hangját.
Járni poros utat,mely megbúvó
Kies templomhoz vezet, s közben
Nézni a múltat idéző parasztházak
Oromfalait,melyek egyszerűen,
Arányosan tagoltak,s díszesek.
Látni a kispadon beszélgető
Embereket ,árok partján játszó,
Nekünk integető gyermekeket.
A templomhoz érve,hol gyakran
Kerítőfal fogadott,vallatóra fogtuk
A kort,árulkodón kínálkoztak erre
Az igényesen kiképzett motívumok.
A középkori egyhajós kis templomok,
Kisebb-nagyobb magaslaton álltak,
Hol álmukat fák tövében szőtték,
S rejtve belül freskótöredékek vártak..
Láttuk mint haladnak harangszóra
az ünneplőt öltött asszonyok,férfiak
Itt-ott az idősek népviseletet hordtak,
Mely külön élmény volt számunkra.
Volt ,hol népszokásokat,népdalokat
Gyűjtöttünk a helyi kultúrházban,
Aztán a következő állomásig vagy
Hazáig örömmel tanultuk azokat.
Volt,hogy bekéretőztünk egy-egy
Érdekes udvarra,s a házat,a lakókat
Vagy éppen a gazdasági épületet,
Háziállatokat vázoltuk le magunknak.
Ezek a tavaszi kirándulások csak
Ízelítők voltak a nyári táborhoz,
Mikor három hétig gyűjtöttük az
Élményt ,melyet fel is dolgoztunk.
Láttunk mi aprócska haranglábat
És hatalmasra nőtt harangtornyot,
Faragott,festett oromzatos házat,
Kerítettet házat és kódisállásost…
Jártunk kópickötőnél,kosárfonónál
Fazekasmesternél és fafaragónál…
Csináltak nekünk fonóházi estét,
Volt, hol a lakodalmat is eljátszották.
Jártunk csángók földjén,székelyeknél,
Sváboknál, horvátoknál és tótoknál,
Tanultuk a viseletük, szokásaik,
S megkóstoltuk hagyományos ételeik.
Szép idők,szép emlékek az ország
Minden tájáról. Teltek a vázlatfüzetek,
S műteremben fogytak a rajzlapok.
Magnóról hangfüggönyként szólt a zene.
Voltak kedvenc klasszikusok, népdalok
S Ti áhítattal átélve csendben alkottatok.
Szombaton kézművesek, népi együttesek
Jöttek,s boldogan jártátok a néptáncot.
Rajzokkal lassan megteltek a falak,
Jött a tábort záró kiállítás-rendezés
S a megnyitó után a legizgalmasabb,
A látogatóknak járó tárlatvezetés.
Véget ért a tábor, három hét elszaladt
Folyt a nagy szakszerű csomagolás
S mi közös élményekkel gazdagon
Hazatértünk, hol vártak a szülők már.
Hát így jártam be az országot én,
Tanítványokkal együtt boldogan
S lélekben azóta is velük vagyok
S a gyűjtött dalokat hallom magamban.
2013-02-19 L ONGHERA
Raffay Dávid / 9 éves/ Az Őrségben
volt tanítványom /tempera/
Luntz Bernadett /12 éves/ Fűrészelő bácsi
volt tanítványom /tempera/
Raffay Dávid / 9 éves/ Tehénpásztor
volt tanítványom /olajpasztell/
Kedves Melánia!
Gyönyörű versedet olvasva megmutattad szépséges lelkedet, megmutattad hivatásszeretetedet és számomra egyértelmű, hogy jó pedagógus vagy. Hiszen olyan meghatóan "beszélsz" ezekről az utakról, melyek végül is tanulmánykirándulások (is) voltak akár - ha jól értem -, hiszen az élmények által szerzett tapasztalatokat vetették "papírra" rajzaikban, festményeikben a tanítványaid és gondolom velük együtt Te is. A képzőművészet szeretete csillan meg minden sorodban, gondolataidban. Jó volt olvasni e versedet - hiába a több verszak - de sodró ereje van, szinte azon nyomban kíváncsi az ember a következőre.
Szeretettel olvastam értékes versedet és gratulálok!
Évi
Kedves Évi !
Egészen meghatódtam értékes szép hozzászólásodon, vélemé-nyeden! Köszönöm azt a sok jót és szépet,amit írtál! Miután nem vagyok hozzászokva a dícsérethez egészen zavarba hoztál ,s nem is tudom mit írjak !
Nagyon jólestek szavaid, s nagyon köszönöm,hogy leírtad,azt is amit kiéreztél a versemből !
Szeretettel ölellek: Melánia
Drága Melánia!
Én az érzéseimet soha nem tudom eltitkolni, én mindig mindenkinek önmagamat adom és ha úgy érzem, hogy ezt kellett írnom amit írtam, megteszem. És számomra Te tényleg "megmutattad" nekem lelkednek szép darabját. Nem vagy hozzászokva a dicsérethez? Lehet, hogy más nem tudja az érzéseit kimutatni, nem tud dicsérni , (mert van ilyen) ez csakis abból adódhat, én úgy gondolom. Én imádom a pedagógusokat, respektálom tudásukat és összességében egész emberi lényüket. Én nagyon szerettem a tanáraimat minden szinten. Ezt még el kellett "mondanom" ne haragudj.
Szeretettel: Évi
Kedves Évi !
Köszönöm,hogy visszajöttél és leírtad azt,amit még ki akartál mondani ! A tanárokkal kapcsolatban én is úgy vagyok,mint Te.
Szerettem diák lenni és szerettem a jó tanárokat ,akiknek hivatást jelentett ez a pálya !
Újból köszönöm, szeretettel : Melánia
Nagyon jók ezek a gyermekrajzok kedves Melánia!
A tehetségükön felül érződik a Te pedagógiád. Szeretettel jöttem vissza ismételten!
Évi
Kedves Évi !
Köszönöm,hogy visszajöttél És örülök,ha tetszett !
Szeretettel :Melánia
Szeretettel jártam be Veled az országot - versed által - kedves Melánia.
Gratulálok, jó volt olvasni versedet!
Jani
Kedves Jani !
Örülök,hogy olvastál és köszönöm a gratulációd !
Szeretettel: Melánia
Meli....tartalmában szinte balladisztikus....ha azt a formát is párosítod hozzá akkor csúcs lenne....így mindössze szép és jó.....
és jó volt veled barangolni....
gratulálok....
Kedves Ermi !
Megtiszteltetés számomra,hogy itt jártál és olvastál ! Nagyon köszönöm a véleményed ! Sajnálom, hogy a forma nem balladisztikus, de "Tanárúr kérem" én akkor hiányoztam,amikor ez volt a feladat !
Most minden hülyéskedésen kívül,tényleg nem voltam itthon,amikor ballada írása volt a feladat és nem tudom,hogy tehettem volna azzá. Annak ellenére örülök,hogy tetszett Neked a versem !
Szeretettel: Meli
Meli....ne "tanárurazz" engem....mert összevonom a szemöldököm mint Rúzsasanyi......maradok én egy alföldi poros pátoszos pór.....az, hogy mindent a "formával" együtt nézek lehet egy különleges betegség nálam...de majcsakgyógyulok...
na...
szóval ...gratula ehhez a szép versedhez.....))
Kedves Ermi !
Én mindig szerettem a jó tanárokat, szerettem diák lenni és itt Te tanítottál meg sok mindenre, amit köszönök Neked !
Szeretettel: Meli
Meli...egyefene...nem bánom na.....(de a rosszat el ne tanuld tőlem...mert abban aztán bővelkedem.....:DDD....)
Jaj, Ermi Tanárúr ,úgy sajnálom,hogy elmentél !Nem gondoltam,hogy válaszolsz ! Köszönöm , hívhatlak akkor ezután akár Tanárúrnak ? Csak a jóra vagyok fogékony,ígérem !
Szeretettel: Meli ( a diák )
Meláni kedves, a szívem csücske ez a téma - minden, ami magyarságunk emlékeiből még elérhető, és ti a gyerekekkel éppen ezeket a megmaradt morzsákat csipegetitek össze. . Jó volt veletek barangolni, és együtt felfedezni a múlt néhány, már csaknem feledésbe merült darabkáját.
Köszönöm ezt a kellemes verses kirándulást. Legközelebb hova megyünk?
Puszillak szeretettel Marika
Kedves Marika !
Örülök kedves hozzászólásodnak, örülök,hogy örömet szereztem Neked ! Ez csak egy kis ízelítő volt, vagyis "összegzés a teljesség igénye nélkül",vagyis kivonat ! Így is attól tartottam,hogy talán unalmas leszek a hosszúsága miatt. Hogy hová megyünk legközelebb? Nem tudom, lehet,hogy csak a rajzterembe. Attól függ, mi akar feltörni belőlem.
Nagyon köszönöm,hogy itt jártál !
Szeretettel: Meláni
Szívesen barangoltam veled kedves Melani, tetszett emlékekkel gazdag életed.
Kedves Judit !
Örülök, hogy jólesett a barangolás és hogy nem "fáradtál el közben " !
Attól tartottam,hogy hosszúnak és unalmasnak tartjátok majd !
Szeretettel: Melani
Dehogy unalmas...sőt, nagyon élvezetes leírása az életednek , munkádnak, amit ha jól érzek ki versedből, a hobbid is volt, vagy most is van...A "kópiskötőt" azt nem tudom miféle mesterség. Talán kötélfonó? ha elárulod kedves Melani, örülni fogok...Szeretettel olvastalak most is, gratulálok versedhez.:Barna
Kedves Barna !
Nagyon örülök,hogy itt jártál és annak is ,hogy tetszett a versem ! Igen, szerettem a tanítást,valóban hobbinak tekintettem és örömmel végeztem. Magamról viszont "megfeledkeztem ", ezt próbálom 2001-től bepótolni, a festést elsődlegesen és a versírást.
A kópickötő különböző edényeket: vékát,zsombort ,...kópicot készít, rozsszalmából mogyorófa- veszzővel fűzi azt össze. Ezekben általában szemestakarmányt tároltak.Különböző formájúak ! A zsomborban a tojásokat szedték össze például vagy magot szórtak belőle a tyúkoknak, a vékában például kenyeret tartottak. Vannak olyanok,amelyek elérik a félméter magasságot is és olyan a formájúak , mint egy váza vagy mint a veszzőből font szennyestartók . Ilyen utóbbiakat biztos láttál. Ezekben a nagy edényekben tárolták a szemes takarmányt.
Köszönöm, hogy itt jártál és örülök a gratulációdnak,szeretettel: Melani
Drága Meláni, milyen jó, hogy szóba került ez a kérdés, mert én eddig azt hittem, sásból készülnek ezek az edények. Ismét tanultam valami érdekeset. Köszönöm.
Szeretettel ólellek Marika
Kedves Marika ! Ez gondolom,helytől is,hogy miből csinálják. Az a bácsi Őriszentpéteren, rozsszalmából készítette és mogyorófavesszővel fűzte össze. Mindkétféléből van nekem,amit a táborban gyűjtöttem, az rozsszalma,amit vettem talán Budafokon,ahol laktunk,az azt hiszem sás /az biztos,hogy nem rozsszalma /.
Szeretettel ölellek: Meláni
Ha így nevezed magad Kedves MELANKA, hát legyen .
Persze nem teszed zsebre amit írok-kidobod majd a kukába.
A KÖZEPÉN KICSIT beleuntam, de húzott tovább-talán lesz még
mi itt tart- és húz tovább s láss csodát ! Az az elvakultságot láttam
azon azt, azt az akarást szinte görcsös egy életszeletbe belebújást-ezen
kívül nincs is más világ számodra. Melani bizton rosszul látom ezt, bocsi.
Ja én vagyo G.J: azaz a gonosz János (néha) amit gondolok , leírom
Beletaposok más lelkivilágába, páran megkértek ne írjak nekik, O.K. jó.
Persze hogy tetszett, a lendület-hév. miért is írtam volna ide hsz-t ?
-úgy szebb lett volna az ha az elhvatottságra hajazok, meg egyebekre..stb
de most ezt írta a tollam-megérzésre.
Kedves G.J. , "ha így nevezed magad,hát legyen" !
A hozzászólásodból igazán nem derül ki számomra,hogy jót vagy rosszat akarsz mondani ! Dícsérni akarsz vagy ismét ledorongolni,mint hajdanán,de azt látom,hogy már megint ítélkezel csak úgy ex-cadedra. "Ne ítélj,hogy ne ítéltess !"
Ha csak ezt az egy versem olvastad el,akkor is láthatod, hogy nagyon sok mindennel foglalkoztam és szó sincs semmi görcsösségről, úgy nem lehet "taní-tani" ! És nem ís írtam le mindent ,ez csak egy kis ízelítő volt.
A legutóbbi írásaid olvasva,már kezdtem örülni, hogy megváltoztál és ,ha verset akarsz írni,akkor azok valóban azok és a hozzászólásaidból elmaradtak azok a borzalmak,amelyeket csak erős idegzetűek bírnak ki .
Ez azért sokkal mérsékeltebb hozzászólás volt, mint amit eddig láttam Tőled !
Üdvözlettel: Melánia, Meláni, Melani, Melánka, Melácska, Mela, Meli.....
Ó kedves Melánia, örülök, hogy nem küldesz a fenébe. Ez egy benyomás írásba foglalása volt.
Lehet téves-lehet (néha) rátapint a lényegre, de nem hiszem , hogy sértő lett volna....vagy ?
A GJ-t csak hülyéskedéből írtam.
'Persze hogy tetszett, a lendület-hév. miért is írtam volna ide hsz-t ?'
Lehet ez a sor elkerülte figyelmedet.
Ha sértőt látnál bármely sorban-kitörlöm azt, ja magam is Tőled-ha kéred
pedig szívesen olvaslak.
Remélem a fentieket akceptálod..
Kedves János !
Nem kerülte el figyelmem, de előtte is voltak sorok !
Nem kell kitörölni magad az oldalról egy feltétellel,ha nem írsz nekem rébuszokban ,nem bosszantasz fel rejtvényfejtőnek is problémát okozó hozzászólásokkal és véleményed nem tekinted az egyetlen üdvözítőnek !
Üdvözlettel: Melánia
Ó kedves Melani, látom rezeg picit nálad a léc- bocsi én őszinte vagyok- talán mert a farkasok között nevelkedtem, az AMF pár
évvel ezelőtti időszakában 'pattogtak ott a pengék' - levetem azon énem, próbálok 'besímúlni' e lightos közegbe, mint mint Te
is írtad, látod ennek nálam a hajlamát.
Na Pusszantalak-ha zavar ez, marad akkor az Üdv !
Kedves János !
Minden rendben,ahogy írtam !
Szeretettel: Melani
Tagadhtatlanul jó tanár vagy, végig intenzív figyelésre készteted az olvasót. Szinte láttam, ahogy magyarázod diákjaidnak ezeket a csodákat.
Köszönöm !
Nagy szeretettel sétáltam Veled én is, kedves Melánia!
Az előttem ittjártak elmondtak minden szépet és jót Rólad, én csak annyit mondok köszönöm a soraidat!
Szeretettel olvastalak!
Erika
Kedves Erika !
Nagyon örülök,hogy látlak,már azt hittem Te is elmentél !
Köszönöm és örülök,hogy olvastál ,szeretettel: Melánia
Kedves Meláni!
Valami különös jó érzés töltött el. amig nézegettem a tanítványaid képeit. Szívesen megnézném a többit is, és talán nem csak én. Ötleteim is vannak, hogyan tehetnéd fel, de legjobb, ha megbeszéled Zolival, ő mit javasol.
1. Felteheted mint blogbejegyzést.
2. Nyitsz a Fórumban egy oldalt
Tetszik valamelyik lehetőség? A blogot ebben a pillanatban máris csinálhatod, az a legegyszerűbb lehetőség.
Puszillak szeretettel Marika
Legújabb irodalmak
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Irodalom | Vállaji Sipos Ida Őszi ibolyák / Herbstveilchen | toni | 2024/05/12 - 08:12 | 2024/05/12 - 08:12 | |
Irodalom | Torkos László: Áldott kezek / Gesegnete Hände | toni | 2024/05/11 - 07:51 | 2024/05/11 - 07:51 | |
Irodalom | Siklossy László Hangok / Stimmen | toni | 2024/05/10 - 09:11 | 2024/05/10 - 09:11 | |
Irodalom | Joachi Ringelnatz: Missglücktes Liebesabenteuer / A félresikerült szerelmi élmény | toni | 2024/05/09 - 09:02 | 2024/05/09 - 09:02 | |
Irodalom | Sas Ede Az éjszakába / In die Nacht. | toni | 2024/05/08 - 08:53 | 2024/05/08 - 08:53 | |
Irodalom | Havasi István A szegények háza / Das Armenhaus | toni | 2024/05/07 - 08:37 | 2024/05/07 - 08:37 | |
Irodalom | Tóth Árpád: Meddő órán / An karge Stunde | toni | 2024/05/06 - 07:54 | 2024/05/06 - 07:54 | |
Irodalom | Radnóti Miklós: Gyökér / Wurzel | toni | 2024/05/05 - 09:16 | 2024/05/05 - 09:16 | |
Irodalom | G. Diószeghy Mór Ahol nyilnak az akácok / Wo die Akazienbäume blühen | toni | 2024/05/04 - 08:18 | 2024/05/04 - 08:18 | |
Irodalom | Jakab Ödön: Édesanyámnak / Zu meiner Mutter | toni | 2024/05/03 - 07:15 | 2024/05/03 - 07:15 | |
Irodalom | Rigó Tibor Május ha lehetnék / Wenn ich könnte Mai sein | toni | 2024/05/02 - 07:46 | 2024/05/02 - 07:46 | |
Irodalom | József Attila: Munkások / Die Arbeiter | toni | 2024/05/01 - 07:51 | 2024/05/01 - 07:51 | |
Irodalom | Palágyi Lajos Reggel a tengeren / Morgens auf das Meer | toni | 2024/04/30 - 07:29 | 2024/04/30 - 07:29 | |
Irodalom | Rigó Tibor: Cigány keringő / Zigeunerwalzer | toni | 2024/04/29 - 08:08 | 2024/04/29 - 08:08 | |
Irodalom | Torkos László Csak engem szeret / Sie liebt nur mich | toni | 2024/04/28 - 08:28 | 2024/04/28 - 08:28 |
Legújabb hangzóanyagok
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Audió | Tompos Lilla: Karácsony | ambrusa | 2019/12/23 - 21:34 | 2019/12/23 - 21:34 | |
Audió | Kék mezőben | Góth László | 2019/12/14 - 05:58 | 2019/12/14 - 05:58 | |
Audió | Szabó Melinda: Októberi látomás | ambrusa | 2019/10/12 - 19:26 | 2019/10/12 - 19:26 | |
Audió | Kelvin: Angyalka | ambrusa | 2019/01/15 - 22:18 | 2019/01/15 - 22:18 | |
Audió | Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban | ambrusa | 2019/01/02 - 12:54 | 2019/01/02 - 12:54 |
Legújabb fórumtémák
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Fórumtéma | Megszűnt pályázat | Markovics Anita | 2019/12/31 - 13:41 | 2019/12/31 - 13:41 | |
Fórumtéma | Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző | prayer | 2 | 2016/11/28 - 12:48 | 2018/03/31 - 00:43 |
Fórumtéma | 2017. AKÍK Művészeti Pályázat | prayer | 2016/12/28 - 19:03 | 2016/12/28 - 19:03 | |
Fórumtéma | 2016 évi rendezvények | capek | 17 | 2016/01/14 - 11:27 | 2016/08/07 - 16:47 |
Fórumtéma | CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva | prayer | 14 | 2016/04/17 - 18:06 | 2016/07/17 - 12:32 |
Fórumtéma | CINKE klub Gyöngyivel | prayer | 20 | 2015/04/17 - 21:42 | 2016/07/09 - 14:15 |
Fórumtéma | Cinke színdarab | Emeraude | 1 | 2016/04/25 - 09:38 | 2016/04/27 - 08:51 |
Fórumtéma | Szent Márton évforduló pályázat | prayer | 5 | 2014/09/28 - 09:49 | 2016/03/01 - 22:47 |
Fórumtéma | Ötletek, és a megvalósítás. | prayer | 164 | 2010/02/05 - 20:51 | 2016/02/02 - 14:28 |
Fórumtéma | Aktuális pályázatok | zsuska | 177 | 2013/02/06 - 11:01 | 2016/01/26 - 12:16 |
Friss blogbejegyzések
- Kreativitás,- és inspirációfokozó zene íróknak
- MikRobi - Gyerekdal | Zene Gyerekeknek
- Egy szerelmes „versezés” margójára
- Piñata - kötetbemutató
- Irodalmi pályázat: Meseszövő pályázat (Határidő:2018. november 1-től 30-ig)
- Tehetséggondozó alkotótábor: Szöveggyár Mexikóban! (Jelentkezés: 2018. október 5-ig)
- Irodalmi pályázat: Aposztróf novella pályázat (Határidő: 2018. október 8.)
- Irodalmi pályázat: Science fiction novella (Határidő: 2018. október 17.)
- Irodalmi pályázat: Szépírói pályázat 2018 (Határidő: 2018. október 31.)
- Irodalmi pályázat:Szárnypróbálgatók 2019 (Határidő: 2018. szeptember 16.)
Legújabb rendezvények
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Rendezvény | Tavaszi Varázs Fesztivál | capek | 2019/03/29 - 11:00 | 2019/04/12 - 12:06 | |
Rendezvény | Húsvéti nyusziles az Origó-Házban | capek | 2019/04/18 - 12:00 | 2019/04/12 - 12:02 | |
Rendezvény | Vidám farsang | capek | 2019/02/28 - 16:00 | 2019/03/14 - 12:11 | |
Rendezvény | CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák | capek | 2019/02/22 - 17:00 | 2019/03/14 - 11:54 | |
Rendezvény | Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... | capek | 2019/01/24 - 16:00 | 2019/01/16 - 21:40 |
Friss hozzászólások
1 év 15 hét
1 év 42 hét
1 év 51 hét
2 év 11 hét
2 év 25 hét
2 év 25 hét
2 év 27 hét
3 év 13 hét
3 év 17 hét
3 év 38 hét