Könyveket kaptam referenciaként, 
hogy mondjak rá valamit 
és majd amit mondok az lesz... 



Divatkampányt csináltam az újságnak. 
Videót. 
Egy kivetítőn játszottuk be 
és természetesen releváns volt 
az ott megjelent 
amatőr költők számára. 
Az iskola tornatermében. 
Az amatőr költők számára 
minden releváns. 

Az amatőr költők is relevánsak. 


Nyilván relevánsak; 
Hiszen az apátiába  apatikusok illenek... 
Akár a Marsbéli tájra a kőevők. 

Aki követ eszik, 
annak brilliáns élettér a halott bolygó. 



Mindenki hozott magával egy képet. 
Ami nagyobb, 
mint saját maga. 

Azzal illusztrálta versét. 

Végül a képek már az egész termet elárasztották 

én pedig győztem magam átvágni rajtuk. 

Botladoztam, amíg a mikrofonhoz értem 
és spontán előadtam a betanult szöveget, 
amihez a "puska" ott volt kezemben. 

Tudtam, hogy nem hibázhatok. 
Hisz ennek a rendezvénynek súlya van. 

Súlya van 
és menete. 

Ennek a rendezvénynek forgatókönyve van! 

Aztán kimentünk az ebédlőbe. 
Na ott volt a pogácsa. 
Az amatőr költők pogácsát zabáltak. 

Hullt a pofájukból a morzsa. 

Egy lábost vertem fakanállal, 
hogy menjünk vissza a tornaterembe, 
hisz megérkezett az együttes, akiket vártunk 
és hallgassuk meg őket. 
Próbáltam valami kötőfékkel 
bevonszolni őket oda. 

Szinte már éktelenül ordítottam... 

De az amatőr költők 
megették a pogácsát 
és hazamentek. 


Én pedig beenyveztem kezem 
és a tornateremben szétszórt óriási képekbe markoltam. 

Aztán meztelenre vetkőztem 
és beenyveztem az egész testem 

AZTÁN A KIBASZOTT KÉPEKBE UGROTTAM, 
RÁMTAPADT AZ ÖSSZES! 

ÚGY ORDÍTOTTAM UTÁNUK: 

ECCE HOMO!   



És mint egy hatalmas semmit hirdető plakát 
ugráltam, 
Utánuk rohadtam. 
Az utcán elestem, 
aztán a földön vonszoltam magam. 
Habzó szájjal vergődtem. 
Araszoltam, mint egy féreg... 
az esőben és közben 
üvöltöttem a pocsolyában: 

ECCE HOMO  ! NÉZZÉTEK ! 

De a művésztársaság már hazament.