Új regisztráció esetén igazold magad itt ahhoz, hogy jelentkezésed elfogadhassuk: bartalovicszoltan@gmail.com
vagy ezen a telefonon:
+36205155301
Rossz poéta
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Kancsal hatalmú lantos angyal
játszik hamisra hangolt lanttal,
és borban ázott ritmusára
csúf gúzsba kötve három árva,
még megmaradt hű olvasója
táncolni próbál, mint a gólya,
féllábra állva, majd leülve,
úgy csinál, mintha fent repülne.
Mintha mindent megértenének,
bármilyen zagyva is az ének,
mert ők okosak, kultúráltak.
A többi? Giccs-imádó állat!
Azaz mi, mert a mesterükre
csak annyit mondunk: gáz az ürge!
Alig csókolta őt a múzsa,
de elkenődött mind a rúzsa,
és már a messzeségből látszhat,
hogy ez a múzsa is csak látszat.
Remek! Szeretettel gratulálok kedves Laci!
PLI.É.
Kedves László!
Úgy vélem konkrét személy konkrét megnyilvánulása(i)nak szól ez az írás.
Túl keserű, túl epés ahhoz, hogy csak beleélt gondolat legyen. Túlságosan is érezhető a fájdalom, melyet okoz.
És nyilván nem sejti, hogy ő az, akinek szól, hiszen akkor árnyaltabb volna a stílus.
Egy valaha jobb napokat látott, de önhitt és tehetségtelen, mégis némi ranggal bíró egyén –tudjuk ez a legveszélyesebb kombináció –áldozataival. Akár egy festmény is lehetne.
Nagyon nem szeretnék én lenni.
Mégis, ha így lenne, vállalom.
És akkor bocsánatot kérek.
Barátom, ha magadra vetted, nagyon mellétaláltál. Az illető egy múlt sikereiből hatalmat teremtett, kínjában még írogató szerkesztő. Talán nem is egyetlen irodalmi hatalmasságra igaz, amit írtam. Én nemigen kilincselek kiadóknál, beérem a net szerény nyilvánosságával, tudva dilettáns voltomat.
Barátsággal: László
Kedves László! Attól függetlenül azért sajnos néhány kijelentésed akaratlanul is ül. Önvizsgálatra indít. Így, igazolásoddal sem vagyok teljesen nyugodt. Hasonló módon megmaradtam a net nyújtotta lehetőségeknél. Örültem,
üdvözlettel:
Kormann Zsolt
rúzsa - múzsa
S a smink alatt, ki és mire figyel?
Ezt is vittem a CINKÉRE és ott is nagyot ütött
Akárki az ihlető, sajnálnivaló az illető.
Legújabb irodalmak
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Irodalom | Apostol Bertalan A gyimótvölgyi hársfa / Die Linde von Gyimotstal | toni | 2024/05/13 - 08:12 | 2024/05/13 - 08:12 | |
Irodalom | Vállaji Sipos Ida Őszi ibolyák / Herbstveilchen | toni | 2024/05/12 - 08:12 | 2024/05/12 - 08:12 | |
Irodalom | Torkos László: Áldott kezek / Gesegnete Hände | toni | 2024/05/11 - 07:51 | 2024/05/11 - 07:51 | |
Irodalom | Siklossy László Hangok / Stimmen | toni | 2024/05/10 - 09:11 | 2024/05/10 - 09:11 | |
Irodalom | Joachi Ringelnatz: Missglücktes Liebesabenteuer / A félresikerült szerelmi élmény | toni | 2024/05/09 - 09:02 | 2024/05/09 - 09:02 | |
Irodalom | Sas Ede Az éjszakába / In die Nacht. | toni | 2024/05/08 - 08:53 | 2024/05/08 - 08:53 | |
Irodalom | Havasi István A szegények háza / Das Armenhaus | toni | 2024/05/07 - 08:37 | 2024/05/07 - 08:37 | |
Irodalom | Tóth Árpád: Meddő órán / An karge Stunde | toni | 2024/05/06 - 07:54 | 2024/05/06 - 07:54 | |
Irodalom | Radnóti Miklós: Gyökér / Wurzel | toni | 2024/05/05 - 09:16 | 2024/05/05 - 09:16 | |
Irodalom | G. Diószeghy Mór Ahol nyilnak az akácok / Wo die Akazienbäume blühen | toni | 2024/05/04 - 08:18 | 2024/05/04 - 08:18 | |
Irodalom | Jakab Ödön: Édesanyámnak / Zu meiner Mutter | toni | 2024/05/03 - 07:15 | 2024/05/03 - 07:15 | |
Irodalom | Rigó Tibor Május ha lehetnék / Wenn ich könnte Mai sein | toni | 2024/05/02 - 07:46 | 2024/05/02 - 07:46 | |
Irodalom | József Attila: Munkások / Die Arbeiter | toni | 2024/05/01 - 07:51 | 2024/05/01 - 07:51 | |
Irodalom | Palágyi Lajos Reggel a tengeren / Morgens auf das Meer | toni | 2024/04/30 - 07:29 | 2024/04/30 - 07:29 | |
Irodalom | Rigó Tibor: Cigány keringő / Zigeunerwalzer | toni | 2024/04/29 - 08:08 | 2024/04/29 - 08:08 |
Legújabb hangzóanyagok
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Audió | Tompos Lilla: Karácsony | ambrusa | 2019/12/23 - 21:34 | 2019/12/23 - 21:34 | |
Audió | Kék mezőben | Góth László | 2019/12/14 - 05:58 | 2019/12/14 - 05:58 | |
Audió | Szabó Melinda: Októberi látomás | ambrusa | 2019/10/12 - 19:26 | 2019/10/12 - 19:26 | |
Audió | Kelvin: Angyalka | ambrusa | 2019/01/15 - 22:18 | 2019/01/15 - 22:18 | |
Audió | Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban | ambrusa | 2019/01/02 - 12:54 | 2019/01/02 - 12:54 |
Legújabb fórumtémák
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Fórumtéma | Megszűnt pályázat | Markovics Anita | 2019/12/31 - 13:41 | 2019/12/31 - 13:41 | |
Fórumtéma | Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző | prayer | 2 | 2016/11/28 - 12:48 | 2018/03/31 - 00:43 |
Fórumtéma | 2017. AKÍK Művészeti Pályázat | prayer | 2016/12/28 - 19:03 | 2016/12/28 - 19:03 | |
Fórumtéma | 2016 évi rendezvények | capek | 17 | 2016/01/14 - 11:27 | 2016/08/07 - 16:47 |
Fórumtéma | CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva | prayer | 14 | 2016/04/17 - 18:06 | 2016/07/17 - 12:32 |
Fórumtéma | CINKE klub Gyöngyivel | prayer | 20 | 2015/04/17 - 21:42 | 2016/07/09 - 14:15 |
Fórumtéma | Cinke színdarab | Emeraude | 1 | 2016/04/25 - 09:38 | 2016/04/27 - 08:51 |
Fórumtéma | Szent Márton évforduló pályázat | prayer | 5 | 2014/09/28 - 09:49 | 2016/03/01 - 22:47 |
Fórumtéma | Ötletek, és a megvalósítás. | prayer | 164 | 2010/02/05 - 20:51 | 2016/02/02 - 14:28 |
Fórumtéma | Aktuális pályázatok | zsuska | 177 | 2013/02/06 - 11:01 | 2016/01/26 - 12:16 |
Friss blogbejegyzések
- Kreativitás,- és inspirációfokozó zene íróknak
- MikRobi - Gyerekdal | Zene Gyerekeknek
- Egy szerelmes „versezés” margójára
- Piñata - kötetbemutató
- Irodalmi pályázat: Meseszövő pályázat (Határidő:2018. november 1-től 30-ig)
- Tehetséggondozó alkotótábor: Szöveggyár Mexikóban! (Jelentkezés: 2018. október 5-ig)
- Irodalmi pályázat: Aposztróf novella pályázat (Határidő: 2018. október 8.)
- Irodalmi pályázat: Science fiction novella (Határidő: 2018. október 17.)
- Irodalmi pályázat: Szépírói pályázat 2018 (Határidő: 2018. október 31.)
- Irodalmi pályázat:Szárnypróbálgatók 2019 (Határidő: 2018. szeptember 16.)
Legújabb rendezvények
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Rendezvény | Tavaszi Varázs Fesztivál | capek | 2019/03/29 - 11:00 | 2019/04/12 - 12:06 | |
Rendezvény | Húsvéti nyusziles az Origó-Házban | capek | 2019/04/18 - 12:00 | 2019/04/12 - 12:02 | |
Rendezvény | Vidám farsang | capek | 2019/02/28 - 16:00 | 2019/03/14 - 12:11 | |
Rendezvény | CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák | capek | 2019/02/22 - 17:00 | 2019/03/14 - 11:54 | |
Rendezvény | Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... | capek | 2019/01/24 - 16:00 | 2019/01/16 - 21:40 |
Friss hozzászólások
1 év 15 hét
1 év 42 hét
1 év 51 hét
2 év 11 hét
2 év 25 hét
2 év 25 hét
2 év 27 hét
3 év 13 hét
3 év 17 hét
3 év 38 hét