“A jelzálogjog fogalmát előbb csak az ingóságokra, ingatlanokra,

majd az élő és elhunyt személyekre, sőt az emberi lélekre is kiterjesztették.

Az így szerzett jog birtokosa akár élő embereken érvényesíthette akaratát.”

Félfogadás

A metropolisz ütőerét elárasztotta a lázasan kavargó tömeg, válogatás nélkül maga mögött hagyva gondot, dicsőséget, megaláztatást, mindent, amivel ez a nap megterhelte vagy megajándékozta.

A Jelzálogjegyzési Hivatal üvegfalú épülete hatalmas kaleidoszkópként emelkedett a város fölé. A tizenhetedik emelet egyetlen kivilágított szobájában, egy széles íróasztal mögött elgyötört arcú fiatal férfi ült. Az előtte levő hatalmas vekker nem nagyon illett a szoba minden szempontból korszerű, bár egy kicsit sivár berendezéséhez. Ablakok nem voltak, a metropolisz panorámája egy üvegfalon keresztül tárult a látogatók elé.

Tekintete a vekkerre tévedt, ekkor azonban a folyosóról behallatszó egyenletes morajlás egy pillanatra felerősödött, majd az ajtócsukódás újra kizárta a külvilágot.

- Foglaljon helyet, parancsoljon – szólt oda a belépőnek.

Még mindig a vekkert nézte. Megszokta már, hogy a szinte soha nem reagálnak erre a mondatára, ezért az ajtó felé fordulva újra megszólalt.

- Üljön le, kérem.

Az ajtó mellett álló nő a karosszékhez lépett, és leült. A férfi szemrebbenés nélkül nézte újabb kliensét, azon morfondírozott, vajon milyen lehet ez a nő festék nélkül. Nem tudta kitalálni.

- Már hónapok óta figyelem... - kezdte volna a nő, de a hivatalnok a szavába vágott.

- Bocsánat, kié a jelzálogjog ?

- Hogyhogy kié ? Hát az enyém. - válaszolt a nő méltatlankodva.

A hivatalnok maga elé rántott egy kitöltetlen űrlapot, majd gyors egymásutánban kérdezni kezdte ügyfelét.

- A jelzálogjog alapja ?

A nő feledve sértődöttségét, azonnal válaszolt. Amilyen könnyen sértődött, olyan gyorsan felejtett.

- Alanyi jog, vagy a gyengébb joga. Ahogy tetszik. - mondta, és elmosolyodott.

A hivatalnok a nőre sandított, majd megismételte az utolsó félmondatot.

- "... a gyengébb joga." Idegen jelzálogjog ?

A nő elgondolkodott egy pillanatra, úgy válaszolt.

- Ami volt, azt átvettem a jogosulttól.

- A jelzálogjog határideje ?

- Nincs határidő.

- Mindhalálig. - jegyzetelt szorgalmasan a hivatalnok.

Elmosolyodott, és hátradőlt karosszékében.

- Elnézést kérek a formai kérdésekért, de ezek nélkül nem megy.

Hátradőlt fejtámlás karosszékében, várakozóan ügyfelére nézett, aki mély lélegzetvétel után folytatta beszámolóját.

- Hónapok óta figyelem. Újabban egyre többet hallgat...

Itt a nő egy pillanatra megállt, fürkésző pillantást küldött a hivatalnok felé.

- Soha nem voltak titkaink egymás előtt, most pedig hallgat. Már öt hónapja. Én nem akarok beleavatkozni a dolgaiba, - folytatta - sőt örülök, ha másokkal is barátkozik, de ez a hallgatás az idegeimre megy. Semmit nem mond. Érti? Semmit.

- Idegen befolyás alá került. - állapította meg a hivatalnok mintegy magának.

A nő meghökkent, szemében ingerültség villant. A hivatalnok rezzenéstelen arccal várt.

- Milyen eljárást kíván?

- Még nem döntöttem. Nem tudom. - bizonytalanodott el a nő.

Teljesen magába roskadt, ez már a hivatalnokot is megzavarta.

- Kérdezhetek valamit ?... Mikor tette rá a jelzálogjogot ?

A nő bensőségesen elmosolyodott.

- Óh, már 7 éve, és észre sem vette. Egészen mostanáig nem is volt semmi baj,...

- "Ha máshol találkozunk, talán már rajtam lenne a jelzálogjog" - gondolta a hivatalnok, miközben az előtte ülő kifogástalan alakú, igen elegánsan öltözött nőt vizsgálta tekintetével.

Új ötlete támadt.

- És ha elengedné? A szabadság néha csodákat tesz.

A nő arcvonásai egy pillanat alatt megkeményedtek.

A nő szemlátomást megnyugodott. Gondolkodott egy ideig, majd a hivatalnokhoz fordult.

- A hallgatási jog megvonását kérem.

...... Folyt.köv...