Új regisztráció esetén igazold magad itt ahhoz, hogy jelentkezésed elfogadhassuk: bartalovicszoltan@gmail.com
vagy ezen a telefonon:
+36205155301
Jelzálogjog ( 1 / 4 )
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
“A jelzálogjog fogalmát előbb csak az ingóságokra, ingatlanokra,
majd az élő és elhunyt személyekre, sőt az emberi lélekre is kiterjesztették.
Az így szerzett jog birtokosa akár élő embereken érvényesíthette akaratát.”
Félfogadás
A metropolisz ütőerét elárasztotta a lázasan kavargó tömeg, válogatás nélkül maga mögött hagyva gondot, dicsőséget, megaláztatást, mindent, amivel ez a nap megterhelte vagy megajándékozta.
A Jelzálogjegyzési Hivatal üvegfalú épülete hatalmas kaleidoszkópként emelkedett a város fölé. A tizenhetedik emelet egyetlen kivilágított szobájában, egy széles íróasztal mögött elgyötört arcú fiatal férfi ült. Az előtte levő hatalmas vekker nem nagyon illett a szoba minden szempontból korszerű, bár egy kicsit sivár berendezéséhez. Ablakok nem voltak, a metropolisz panorámája egy üvegfalon keresztül tárult a látogatók elé.
Tekintete a vekkerre tévedt, ekkor azonban a folyosóról behallatszó egyenletes morajlás egy pillanatra felerősödött, majd az ajtócsukódás újra kizárta a külvilágot.
- Foglaljon helyet, parancsoljon – szólt oda a belépőnek.
Még mindig a vekkert nézte. Megszokta már, hogy a szinte soha nem reagálnak erre a mondatára, ezért az ajtó felé fordulva újra megszólalt.
- Üljön le, kérem.
Az ajtó mellett álló nő a karosszékhez lépett, és leült. A férfi szemrebbenés nélkül nézte újabb kliensét, azon morfondírozott, vajon milyen lehet ez a nő festék nélkül. Nem tudta kitalálni.
- Már hónapok óta figyelem... - kezdte volna a nő, de a hivatalnok a szavába vágott.
- Bocsánat, kié a jelzálogjog ?
- Hogyhogy kié ? Hát az enyém. - válaszolt a nő méltatlankodva.
A hivatalnok maga elé rántott egy kitöltetlen űrlapot, majd gyors egymásutánban kérdezni kezdte ügyfelét.
- A jelzálogjog alapja ?
A nő feledve sértődöttségét, azonnal válaszolt. Amilyen könnyen sértődött, olyan gyorsan felejtett.
- Alanyi jog, vagy a gyengébb joga. Ahogy tetszik. - mondta, és elmosolyodott.
A hivatalnok a nőre sandított, majd megismételte az utolsó félmondatot.
- "... a gyengébb joga." Idegen jelzálogjog ?
A nő elgondolkodott egy pillanatra, úgy válaszolt.
- Ami volt, azt átvettem a jogosulttól.
- A jelzálogjog határideje ?
- Nincs határidő.
- Mindhalálig. - jegyzetelt szorgalmasan a hivatalnok.
Elmosolyodott, és hátradőlt karosszékében.
- Elnézést kérek a formai kérdésekért, de ezek nélkül nem megy.
Hátradőlt fejtámlás karosszékében, várakozóan ügyfelére nézett, aki mély lélegzetvétel után folytatta beszámolóját.
- Hónapok óta figyelem. Újabban egyre többet hallgat...
Itt a nő egy pillanatra megállt, fürkésző pillantást küldött a hivatalnok felé.
- Soha nem voltak titkaink egymás előtt, most pedig hallgat. Már öt hónapja. Én nem akarok beleavatkozni a dolgaiba, - folytatta - sőt örülök, ha másokkal is barátkozik, de ez a hallgatás az idegeimre megy. Semmit nem mond. Érti? Semmit.
- Idegen befolyás alá került. - állapította meg a hivatalnok mintegy magának.
A nő meghökkent, szemében ingerültség villant. A hivatalnok rezzenéstelen arccal várt.
- Milyen eljárást kíván?
- Még nem döntöttem. Nem tudom. - bizonytalanodott el a nő.
Teljesen magába roskadt, ez már a hivatalnokot is megzavarta.
- Kérdezhetek valamit ?... Mikor tette rá a jelzálogjogot ?
A nő bensőségesen elmosolyodott.
- Óh, már 7 éve, és észre sem vette. Egészen mostanáig nem is volt semmi baj,...
- "Ha máshol találkozunk, talán már rajtam lenne a jelzálogjog" - gondolta a hivatalnok, miközben az előtte ülő kifogástalan alakú, igen elegánsan öltözött nőt vizsgálta tekintetével.
Új ötlete támadt.
- És ha elengedné? A szabadság néha csodákat tesz.
A nő arcvonásai egy pillanat alatt megkeményedtek.
- Soha nem fogom elengedni. Maga nem ismer engem. - jelentette ki, majd felemelte a hangját - Ide pedig nem azért jöttem, hogy tanácsokat osztogasson nekem.
- Bocsásson meg, kérem, túlléptem a hatáskörömet. - mondta azonnal a hivatalnok.
A nő szemlátomást megnyugodott. Gondolkodott egy ideig, majd a hivatalnokhoz fordult.
- A hallgatási jog megvonását kérem.
...... Folyt.köv...
Hm... érdekesen alakul!
Legújabb irodalmak
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Irodalom | Apostol Bertalan A gyimótvölgyi hársfa / Die Linde von Gyimotstal | toni | 2024/05/13 - 08:12 | 2024/05/13 - 08:12 | |
Irodalom | Vállaji Sipos Ida Őszi ibolyák / Herbstveilchen | toni | 2024/05/12 - 08:12 | 2024/05/12 - 08:12 | |
Irodalom | Torkos László: Áldott kezek / Gesegnete Hände | toni | 2024/05/11 - 07:51 | 2024/05/11 - 07:51 | |
Irodalom | Siklossy László Hangok / Stimmen | toni | 2024/05/10 - 09:11 | 2024/05/10 - 09:11 | |
Irodalom | Joachi Ringelnatz: Missglücktes Liebesabenteuer / A félresikerült szerelmi élmény | toni | 2024/05/09 - 09:02 | 2024/05/09 - 09:02 | |
Irodalom | Sas Ede Az éjszakába / In die Nacht. | toni | 2024/05/08 - 08:53 | 2024/05/08 - 08:53 | |
Irodalom | Havasi István A szegények háza / Das Armenhaus | toni | 2024/05/07 - 08:37 | 2024/05/07 - 08:37 | |
Irodalom | Tóth Árpád: Meddő órán / An karge Stunde | toni | 2024/05/06 - 07:54 | 2024/05/06 - 07:54 | |
Irodalom | Radnóti Miklós: Gyökér / Wurzel | toni | 2024/05/05 - 09:16 | 2024/05/05 - 09:16 | |
Irodalom | G. Diószeghy Mór Ahol nyilnak az akácok / Wo die Akazienbäume blühen | toni | 2024/05/04 - 08:18 | 2024/05/04 - 08:18 | |
Irodalom | Jakab Ödön: Édesanyámnak / Zu meiner Mutter | toni | 2024/05/03 - 07:15 | 2024/05/03 - 07:15 | |
Irodalom | Rigó Tibor Május ha lehetnék / Wenn ich könnte Mai sein | toni | 2024/05/02 - 07:46 | 2024/05/02 - 07:46 | |
Irodalom | József Attila: Munkások / Die Arbeiter | toni | 2024/05/01 - 07:51 | 2024/05/01 - 07:51 | |
Irodalom | Palágyi Lajos Reggel a tengeren / Morgens auf das Meer | toni | 2024/04/30 - 07:29 | 2024/04/30 - 07:29 | |
Irodalom | Rigó Tibor: Cigány keringő / Zigeunerwalzer | toni | 2024/04/29 - 08:08 | 2024/04/29 - 08:08 |
Legújabb hangzóanyagok
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Audió | Tompos Lilla: Karácsony | ambrusa | 2019/12/23 - 21:34 | 2019/12/23 - 21:34 | |
Audió | Kék mezőben | Góth László | 2019/12/14 - 05:58 | 2019/12/14 - 05:58 | |
Audió | Szabó Melinda: Októberi látomás | ambrusa | 2019/10/12 - 19:26 | 2019/10/12 - 19:26 | |
Audió | Kelvin: Angyalka | ambrusa | 2019/01/15 - 22:18 | 2019/01/15 - 22:18 | |
Audió | Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban | ambrusa | 2019/01/02 - 12:54 | 2019/01/02 - 12:54 |
Legújabb fórumtémák
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Fórumtéma | Megszűnt pályázat | Markovics Anita | 2019/12/31 - 13:41 | 2019/12/31 - 13:41 | |
Fórumtéma | Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző | prayer | 2 | 2016/11/28 - 12:48 | 2018/03/31 - 00:43 |
Fórumtéma | 2017. AKÍK Művészeti Pályázat | prayer | 2016/12/28 - 19:03 | 2016/12/28 - 19:03 | |
Fórumtéma | 2016 évi rendezvények | capek | 17 | 2016/01/14 - 11:27 | 2016/08/07 - 16:47 |
Fórumtéma | CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva | prayer | 14 | 2016/04/17 - 18:06 | 2016/07/17 - 12:32 |
Fórumtéma | CINKE klub Gyöngyivel | prayer | 20 | 2015/04/17 - 21:42 | 2016/07/09 - 14:15 |
Fórumtéma | Cinke színdarab | Emeraude | 1 | 2016/04/25 - 09:38 | 2016/04/27 - 08:51 |
Fórumtéma | Szent Márton évforduló pályázat | prayer | 5 | 2014/09/28 - 09:49 | 2016/03/01 - 22:47 |
Fórumtéma | Ötletek, és a megvalósítás. | prayer | 164 | 2010/02/05 - 20:51 | 2016/02/02 - 14:28 |
Fórumtéma | Aktuális pályázatok | zsuska | 177 | 2013/02/06 - 11:01 | 2016/01/26 - 12:16 |
Friss blogbejegyzések
- Kreativitás,- és inspirációfokozó zene íróknak
- MikRobi - Gyerekdal | Zene Gyerekeknek
- Egy szerelmes „versezés” margójára
- Piñata - kötetbemutató
- Irodalmi pályázat: Meseszövő pályázat (Határidő:2018. november 1-től 30-ig)
- Tehetséggondozó alkotótábor: Szöveggyár Mexikóban! (Jelentkezés: 2018. október 5-ig)
- Irodalmi pályázat: Aposztróf novella pályázat (Határidő: 2018. október 8.)
- Irodalmi pályázat: Science fiction novella (Határidő: 2018. október 17.)
- Irodalmi pályázat: Szépírói pályázat 2018 (Határidő: 2018. október 31.)
- Irodalmi pályázat:Szárnypróbálgatók 2019 (Határidő: 2018. szeptember 16.)
Legújabb rendezvények
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Rendezvény | Tavaszi Varázs Fesztivál | capek | 2019/03/29 - 11:00 | 2019/04/12 - 12:06 | |
Rendezvény | Húsvéti nyusziles az Origó-Házban | capek | 2019/04/18 - 12:00 | 2019/04/12 - 12:02 | |
Rendezvény | Vidám farsang | capek | 2019/02/28 - 16:00 | 2019/03/14 - 12:11 | |
Rendezvény | CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák | capek | 2019/02/22 - 17:00 | 2019/03/14 - 11:54 | |
Rendezvény | Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... | capek | 2019/01/24 - 16:00 | 2019/01/16 - 21:40 |
Friss hozzászólások
1 év 15 hét
1 év 42 hét
1 év 51 hét
2 év 11 hét
2 év 25 hét
2 év 25 hét
2 év 27 hét
3 év 13 hét
3 év 17 hét
3 év 38 hét