A költő és a szavak

Szómágia, széles ívű szavalat!
Szó szót követ, a szélben a szavak
szerte szállnak, szanaszét szóródnak,
mint a hamvak;
a süket és vak külvilágnak
hírt rólad hiába adnak.

Szavak, szavak, szavak!
A szerelmes szép szavak,
miket egykor mondtál,
már régen messze járnak,
kongó lépteik elhalnak a csendben;
szívedhez vissza már nem találnak.

Csak a csúnya szavak maradtak veled,
mint csészében a keserű üledék.
Szájzugodban megülnek türelemmel,
a habzó indulat hullámára várván,
mely majd őket is messzire sodorja,
s magadra maradsz, mint a zacc,
a csésze alján szótlanul és árván.

Kedves Zsoló, nagyon egyet tudok érteni a megállapításaiddal és sajnos a keserűségeddel is.
Megérte elolvasni hozzászólásodat, bár majd kifolyt a szemem közben. ) olyan aprók ezek a fránya betűk.

Kell-e verset írni?

Írni nem muszáj!
Jobb, ha csak csókra nyílik a száj
míg a Dunán csorog az uszály;
a napnak élünk és a Napban...
és a múló pillanatban
ezernyi sor átvillanhat
az agyunkon talán...
mégis, a pillanat a fontos,
az Itt és a Most... a folyó és a táj,
mely lassabban változik,
mint a hullámzó érzelem!

Ezért helyes a tételem:
Írni nem muszáj!

Azt gondoltam fontolgatva a választ, hogy előéletem kiteregetése helyett szorítkoznék a feltett kérdésekre adandó válaszokra, mire azonban a tényleges leírt sorokig jutottam, elkerülhetetlenné vált a múltnak eme részével is foglalkozni.Valahol az előző évezred utolsó perceiben kezdett verni a szívem, ehhez képest is sokára ébredtem arra az öntudatra, ami az írásra késztetett. Mondhatnám, hogy tudatos folyamat következményeként, de ez hazugság volna. Írni kényszerített a néma börtönbe zárt fantázia, talán vidéki származásommal együtt magammal hozott ízes szókincs, mely ragadványként felmenőim érdeme, talán az élet hozta helyzet, mikor felkérés is érkezett, hogy egy komplexebb történeten elgondolkodjak még éretlen gyermekfejjel…ki tudja? Mindenesetre az írás ízére ráérezvén egyre inkább kellett írni, akármit: eleinte tudományos fantasztikus kis történeteket, később verseket. Persze közben faltam a hozzá tartozó szakirodalmat, hogy nagy butaság azért ne legyen belőle. Sohasem vezérelt a másnak tetszés igénye, bár jól esett és esik máig, ha igazságos értékelést kapok, emellett hatással is vannak rám bizonyos stílusok, és képviselői. A közhely és az általánosság szintjén nemigen látok túl, sajnos ez egyre dühítőbb tény, azért igyekszem kitörni már megszokott és unásig halmozott fordulataimból. Tán még ez is szerencsésebb, mint puszta fogyasztói létben vegetálni. Ez célja is egyben az irodalmi fórumok szereplőinek: mutatni egy önkifejezési lehetőséget a ma olvasójának, bátorítani arra, ami elfojtásra kerül és mérgez, hogy a némaság, ill. a más irányú kitörés helyett verbális irányban kulturáltan kommunikálni kezdjen. Úgy hiszem, a labda- az érték közvetítése- mindig is az írástudók kezében van és ez az első olyan kor, amikor lehetőség is van (lenne) a közvetlen, gyors terítésére is. Ám a valóság nem az ideáknak megfelelően látszik működni, sőt, mintha épp fordítva: amikor szinte lehetetlennek tűnt értéket közvetíteni, sokkal több értékteremtő, értékmegőrző lélek élt, amikor meg lehetne, senkit sem érdekel már. A nevelés közvetlen, példaadó voltában hiszek, család(otthon)-tanító(iskola)-élet sorrendben. Természetesen nem a züllő, gyermeket ok nélkül, önkényesen fenyítve utcára üldöző példaadásban, nem is a magára hagyó tegye-amit-akar magatartásban. Fájó, de az emberfő kiművelése munkával jár, odaszánt, alázatos elhivatottsággal. Kényelmünk oltárától kell felállnunk felismerve, hogy mi örökségünk, feladatunk, a jövő megőrzésének záloga: művelni és megőrizni édes anyanyelvünket! Tudjuk, hogy nemzetek vesztették el öntudatukat, asszimilálódtak elhagyva/elüldöztetve nyelvüktől, váltak nemcsak nyelvükben holttá. Nincs más, fontosabb feladat, mint életben tartani és édessé tenni ezt az örökségünket! A történelem gondoskodott, hogy változatosságával nyelvi-, és kifejezésbeli gazdagságával egyedülálló helyet foglaljon el a világnyelvek között. A gátak feloldása –lásd az információ áramlásét pl.- nem feltétlenül jár a közösség hasznára előnnyel, mivel az érték hordozója az egyedül álló ember, akinek egyedülállóságában kell értékőrző módon viselkednie. A gátak feloldása hamis szabadságtudatot ébreszt, mely inkább szabadosságként élhető meg, vagyis az addig kötelezőnek, nyűgnek ítélt dolgokkal szembeforduló lázadásként, a hagyományok eltörléseként. Igen, tudjuk, majd minden kor lázadt az azt közvetlenül megelőző kor szabályrendszere, erkölcsi, társadalmi, politikai világképe ellen, de ez most más: világméretű passzivitás látszik eluralkodni és világméretű érdektelenség és motiválatlanság. Ugyanakkor menekülés kezdődik a meseszerű irracionalitás világába, el a megoldhatatlannak látszó valótól. Irodalmi nyelvre lefordítva úrrá kell lenni a kétségbeesés e formáin, határozott, világos jövőképet rajzolva, úgy, mint akik hisznek is benne, kommunikációra hívva és támogatva a fejlődés és hagyományőrzés folyamatait. Személyi felelősséggel védjegyezett irodalmi közösség példájára van szükség – egy 6. Nyugatos generáció megérésére, amely jó tanár módjára nemcsak van, de eligazít, és érvényt szerez az irodalmi szó minőségének. Valóban, ez műhelymunka nélkül, pusztán egymásra acsarkodó, vagy éppen lebzselő, kisasszonyosan kotnyeleskedő, irodalomtalanított, bulvárkörnyezetben, ahol a „kommunikáljunk a kommunikációért elv” a cél, nehezen elképzelhető. Tanulásra, műhelymunkára inspiráló fórumok kellenek, közérthető, színvonalas összefoglaló tankönyvek, vitaanyagok, programtervek a kultúra megőrzés területén teendőkről és persze sok-sok pályázat, vagy maecenas útján megnyert anyagi forrás.

Nem is gondoltam, hogy ez a téma ilyen érdekes fordulatot vett. Ennek viszont nagyon örülök! Lényeget kimondtátok, anyatka  és Hori is! Bizony elszaladt a kocsi, több generációt túllépve, mert sem írni, sem olvasni, értő olvasás alapján visszaadni a tartalmat bizony nem megy! A divat, öltözködés is elveszi a figyelmet  a fontos dolgok elől, és ehhez nagyon sokat ront még tovább az anyagi érdekek előtérbehelyézése miatt az agressziv marketing, akár az iskolai dolgok beszezésénél is érzékelhető. 

Komoly gond, hogy egy közösség elé kiállni  sem mernek, szorongnak, legyenek diákok, vannak felnőttek is, sajnos sok felnöttbe is beleivódott a kisebbségi érzés, és ne menjünk messzire, a rendszeres kommunikáció elmaradása miatt is.További  gondot jelent az iskolai iránymutatások hiánya is.

Nyáron, iskolakezdés előtt barátaim gyerekeivel szoktam foglalkozni, felkészíteni, felzárkóztatni őket az új tanévre. Akinek tanulási gondjai vannak, azoknál kineziológiával oldjuk a blokkokat is. Szerencsére, akik rendszeresen jártak nálam, azoknak a szülei is példamutatóak, van minta előttük, igy a gyerekeknek is könnyebb.

Akkor nekem szerencsém van/volt. Jó magyar tanárokat fogtam ki, minden iskolatípusban.
A gyereked esete nyilván nem egyedi, más bánásmódot igényelnek,  más értékelési rendszert kell alkalmazi. Az ilyen gyerek szülője, nyilván másképp látja a dolgokat, elhiszem.

Ha alsóban nincs iránymutatás, hogy mit olvasson a gyerek, nincs ajánlott és kötelező irodalom, félő, olyat választ majd a boltok polcairól, amelyek egy fabatkát sem érnek (viszont jó csicsásak és drágák, nem akarom ideírni, bizonyára tudod, mikre gondolok). Vagy egyszerűen semmit nem választ, mert minek olvasni?

Valóban, nem egyszerű eset. És valóban, minden korosztálynak meg kell találni a megfelelő irodalmat.

A ti esetetek speciális, de a hangoskönyveket amúgy nem találom jó ötletnek. Leszoktat az olvasásról.

Kedves Hori!

Lehet, hogy alsó tagozatban semmilyen kötelező olvasmányt nem adnék. Amiket felsoroltam, nem olvasásra alkalmatlanok, csak nem jó időben adjuk a gyerekek kezébe szerintem.
Igen, olvasson a gyerek olyat, ami szórakoztatja, értse meg a szöveget, érezze magát jól olvasás közben. Szerintem ez is fejleszt főleg alsóban, s nem utolsósorban baráttá teszi az olvasást, nem mumussá. Aztán felsőben meg már könnyebb dolga lenne a tanárnak is, hiszen olyan gyerekeket  kapna, akiket nem kell noszogatnia akár az Egri csillagok elolvasása miatt.
Már ott kezdődik, hogy sokkal lassabban tanítanám meg a betűket, hagynék időt, hogy rögzüljön minden a helyén. Nem tudom megadni a pontos technikát, mint írtam nem ez a szakmám, de nem hiszem, hogy ne lehetne az olvasás szeretetére nevelni. Sok jó tanár van, igazán úgy érzem, hogy a fejlesztők tudnak nagyon valami titkot ezzel kapcsolatban. A fiam SNI- s gyerek, (sajátos nevelési igényű), sok mindent átéltünk, de most fantasztikus fejlesztőpedagógust kapott. Biztosan más a képzésük én úgy érzem igazán gyerekközpontúak ( már akiket eddig ismertem). A fiamnak az olvasással van gondja, dislexias, teljesen normális intelligenciával, sőt van amiben még meg is előzi a többieket. Harmadikos korában év elején derült ki, elvittem az illetékes nevelési tanácsadóba, mert éreztem valami nincs rendben. Meg kell mondjam, vihettem volna előbb is. Annyi kudarc, rossz élmény, annyi bizonyítani akarás, majd részéről érdektelenség, amin keresztül ment..., szóval van lelkiismeret furdalásom. De nem szólt senki a suliban, hogy figyelj már, ez nem jó így, pedig mentem sokat, kérdeztem mit csináljak, hogy segítsem. Azt mondták nem buta, csak lusta, neki lassabb a tempója. De a múlton már kár rágódni, nem tudom visszacsinálni. Iskolaváltás, új tanárok, s a negyedikes osztály ismétlése az én kérésemre ( az meg egy külön regény, hogy értem el, hogy még egyszer járja, hiszen a jegyei alapján ötödikbe mehetett volna tavaly), és ez a fejlesztő sokat segített/ segít. Tudod mekkora öröm nekem, amikor látom képregényt olvasni? És most nem az a fontos, hogy nem a Pál utcai fiúkat választja, inkább az, hogy ráérez az olvasás ízére. (Persze nem horror a képregény, azért figyelek mit veszek neki. ) Ezután jöhet majd lassan a többi, hiszen már nem lesz egyszer csak ellensége mindaz ami papírra van nyomtatva, és még könyv alakú is. Mert bizony ezek a gyerekek ezt érzik, s ráadásul félnek a betűktől, hiszen annyi rosszat kellett miattuk elviselniük.
Tavaly a Lessie volt a kötelező, felolvastuk ( ő is olvasott valamennyit belőle), kitöltöttük a feladatlapot, csak akkor volt bibi, amikor arról kérdeztek, amit a mamával olvastak. Végül is hármasra sikerült. De volt értelme?
Pál utcai fiúk már hangos könyvről megy, nagyon élvezi! Fogja ismerni a történetet, és az is lehet, hogy kedvet kap hozzá, hogy jobban belelapozzon az igazi könyvbe is saját elhatározásból. Egri csillagok is kapható hangosban, nagyon örülök neki!
Most ezt csak azért írtam le, mert sokan járnak hasonló cipőben, olyanok is akiknél nem vizsgálták, hiszen régebben nem volt ismert ez az egész dis-es dolog. Sőt ma is könnyebb azt mondani a gyerekről, hogy lusta, buta, mint utánanézni a dolgoknak.

A Holt költők társasága kár, hogy csak film. Jó lenne igazából, legalább egy kicsit. Tudom, hogy a tanterv az ott van, tudom, hogy sok múlik a vezetőn is, nem akartam senkit bántani, ítélkezni. Az én tanárnőm valahogy nem mutatott nagyon utat, nem adott irányt, ez csak az én tapasztalatom, irigylem azt akinek nem ez jutott.

A mai világ sok értéket lerombol, illetve le akar rombolni. Remélem van amit át lehet menteni.