I. Vágyakozás

De jó lenne látni,
hogy nevet a szemed,
jó lenne figyelni
mozdulatod, kezed,
jó lenne hallani
bársony-sötét hangod,
hallom mindenhonnan
mint otthoni harangot...
Jó lenne álmodni,
hogy újra hozzád megyek,
s jobbról a Dunában
kacér felhők felett,
némán suhannak már
sirályok, nagy hegyek,
és csak a Szerelem
amit viszek neked


II. Suhanás

Szemsugárba kapaszkodva
szivárványnak néztelek,
szívemet a szélnek tárom,
s élvezem, hogy eltemet
a Valami a kék határon,
határtalan élvezet,
ahogy hallom, ahogy látom,
már közeleg, alig várom,
suhanok egy szemsugáron
- gondolaton ékezet -,
vagy csak szín a szempilládon,
és csak veled, csak veled...
Menedékhez szállok hozzád,
nem érlek el...nyújtsd kezed!
Gonosz, szörnyű álmok űznek,
s tudom fel nem ébredek...
Majd ha sötét felhők közül
pillantásod rám nevet,
szemsugárral üzensz némán
- gondolaton ékezet -,
végtelenbe suhanok már,
és csak veled, csak veled...



III. Szárnyalás

Egyre nagyobb
ívben száll velem
az érzés, hogy
nincs már lánc,
vagy kötél, nem
bilincsel kérés,
sem igéret...
Szabadon szállhatok
és megtalállak téged...
Akkor sirályszárnyon
újra elrepülünk,
világok és vágyak
repülnek majd velünk


IV. Emlékezés

Csobogó csenddel
zenélt a Mindenség
ha szóltál, mint égi orgona
s a Sziget volt az oltár.
NŐ! - maga az érzés -,
voltam tán a párja,
ahogy voltam könnye,
s talán kicsit társa.
A csendben most is
csobog valami e hanggal,
elmúlni akkor fog
ha kézen fog egy hajnal,
s nekem menni kell.
Szép volt de már ősz lett
beérem ennyivel...