Aratás

Enyhe szellő fodroz a hajnali tájon,
Gyémánt-harmat csillog a hajló kalászon,
Pacsirták dalától zengő-bongó nyárba
Belenótázik a kaszák suhogása.

Börtön ablakából nézem, hogy aratnak.
Oly közel és mégis, – olyan távol vannak.
Gyöngyöző homlokuk csillan a napfényben,
Ritmusuk itt zenél láncolt két kezemben.

Három börtönös nyár ólmos, nehéz terhe,
S régi aratások fájó nagy emléke,
Szorítja fájdalmas béklyóba a szívem:
S tenyerembe hajtom őszült, fáradt fejem.

Írta: Herczeg János

Die Ernte

Sachte Brise wehte auf die morgendliche Leere,
ein Diamant-Tau schimmert auf der gebeugten Ähre,
von der Lerchengesang mit Hall-und Schall des Sommers
vermischt sich den Gesang mit der schwirren des Sensens.

Aus dem Gefängnisfenster schaue die Ernte zu,
so nah, und trotzdem in die weite Ferne, dazu.
Die perlende Stirne blitzt auf in den Sonnenstrahl,
die Rhythmik musiziert auf Ketten an Händen klar.

Die, drei Gefängnissommer, von Bleischweren Arrest,
die uralte Ernte, die dir keine Ruhe lässt,
zwängen mit grossen, schmerzhaften Fesseln, dein Herz,
und in den Händen sank der greise Kopf von Schmerz.

Fordította: Mucsi Antal-Tóni