A köd, az élet, az álom, és a jövő

A köd,
szürke homályos massza,
keresztül láthatatlan
semmiség,
néha mintha
egy kicsit ritkult volna
de akkor jött
a fekete sötétség.
Szeretnék előttem valamit látni,
tapogatok
mindkét kezemmel:
De mindenhol csak hideg falak,
ezek az utak már sehova sem vezetnek…

Az élet,
egy egyszerű
mindennapi ugyanaz,
csinálom azt
amit kötelességemnek érzek,
néha gondolataim
valahogy elszöknek tőlem,
olyankor a szívem
pehely kőnyűnek érzem.
Repülök a felhők felett,
a lelkem megkönnyebbül,
fentről az emberek a gondjaikkal
oly kicsinyeknek tűnnek:
Most, mikor olyan boldog vagyok,
miért nincs most vége a földi életemnek…

Az álom
bársonyos rozsszínű világ,
szárnyas angyalok
csak kérésemre várnak,
mindenhol virág
hallok egy gyönyörű zenét,
csábító zenére
legszebb táncokat táncoljuk...
Szép angol keringő
szerelmes argentin tangó,
kék Duna Valcerje
kábít a Bosa Nova;
Felébredni most még nem akarok,
csak tovább menni,
menni és odaérni valahova…

A jövő
amitől még
sok szépet elvárok,
remény egyedül
vezet engem oda,
ami előttem van
jó, hogy még nem látom,
nem fognám
akkor olyan sokáig,
az odavezető kezet.
Kéz a kézben,
mi boldogan megyünk,
utunkon
egymást segítve,
mindketten egyszerre érünk oda:
Utánunk a nagykapu végre becsukódott,
csak azt mondjuk: Végre mi is hazaértünk…

Mucsi Antal-Tóni  2009 Április 13