Gyermekkori barátnémhoz
  
Te vagy? valóban te vagy az?
Vagy e látmány csak képzelet?
Csak képzetemnek tündér délibábja,
Amelyben lelkem ujra látja
Szép arcod s boldog gyermekségemet?

Te vagy valóban! ennyire
Csalódás nem megy, nem mehet;
Ismérem én jól e szemek sugárát,
Amellyel glóriába zárád
Hajdanta boldog gyermekségemet.

A kisleányból hajadon,
A kisfiúból ifju lett;
Jött az idő, mely soha meg nem állott,
S miként a szélvész a virágot,
Elvitte boldog gyermekségemet.

Azóta tiszta látköröm
Oly gyakran elsötétedett,
S az éjszakában, mely sírként fedett el,
Csak egy csillag volt, a könny, mellyel
Sirattam boldog gyermekségemet.

Viszontlátásunk ünnepén
Ölelj meg, lyánykám, engemet;
Hagyd elfeledni kínos ifjuságom,
Hagyd karjaidban ujra látnom
Ragyogni boldog gyermekségemet!

Borjád, 1845. szeptember 26. - október 7. között

Du bist es? Bist du das wirklich?
Oder Trug der Vergangenheit?
Die Fata Morgana meiner Fantasie,
indem die Seele dich wiedersieht,
dein Gesicht ‘d meine glückliche Kindheit?

Du bist es wirklich! So viele
Enttäuschungen gibst nicht weit 'd breit;
ich kenne den Strahlen dieser Augen gut,
mit dem du immer mich zurückrufst
in gestern ‘d meine glückliche Kindheit?

Das kleine Mädchen, eine Frau,
die Klein’ zu einem Mann gereift;
die Zeit ist gekommen, die nie haltgemacht hat
und wie der Nordwind das Blütenblatt
mitnahm, auch meine glückliche Kindheit.

Seitdem meine klare Sehkraft
wurde so oft zu Dunkelheit
und der Nacht, die wie ein Grab mich bedeckt hat,
war nur ein Stern, die Träne, der mir half,
weinen, um meine glückliche Kindheit.

Am Fest unser’s Wiedersehens
mein Mädchen; umarme mich leicht;
lass mich meine trübe Jugend vergessen,
lass dich in meinen Armen pressen,
erleuchte meine glückliche Kindheit!!

Borjád, 26. September - 7. Oktober 1845

Fordította: Mucsi Antal-Tóni