A betűk megnövésére várva

toni képe

A betűk megnövésére várva

Egy hétig viseltem azt a régen várt új szemüveget
de még ma sem tudom használni a jegyzet füzetemet,
a betűk nem csak, hogy ugrálnak, néha el is tűnnek
és a sorok velem még ma is, egy csúf játékot űznek.

Ma ismét az optikushoz, hét napra végre elmentem
azt mondta, most így ahogy van egy hétig viseljem,
a szemeimet és az üvegeket is még egyszer lemérte
egy hét múlva az új üvegek itt lesznek, és jöhetek érte.

Most, majd egy év után, az ujjakkal sem látok jobban
néha úgy érzem nem Svájcban élek, hanem Timbuktuban,
a különbség a kettő között, és ahol nincs semmi aránylat
mert itt mindent neked, barátságosan megmagyaráznak.

Az nem azt jelenti, hogy te megkapod azt amit szeretnél
de a sok beszédtől sokszor úgy érzed nem vagy az eszednél,
ha nem jól látok az még nem azt jelenti, hogy a szemüveg rossz
mert egyszerűen az is lehet, hogy nem jól műtött meg az orvos.

Hát elmentem az orvoshoz, hogy vizsgálja meg a szemem
de szerinte a bajom, hogy az ügyet nagyon komolyra veszem,
így hát megértettem a szemeim és az üvegek is nagyon jók
egy régi idézet azt mondja: „A lólába valahol nagyon is kilóg!”

Igazadnak lenni, és igazságot kapni, az nem mindig ugyanaz
a mindennapi  életben sem mindenhol egyforma hosszú az arasz,
ma már a történteknél sohasem az első kérdés, egy normális: Mi?
mert sokszor a kapott válasz attól függ, ha tudják, ki az a: Ki.

Nagy szerencsém mégis, a mai modern technika vívmánya
ha nem segít más, van minden pszichológusnak egy díványa,
ott meg magyarázzák neked, a nem jól látás csak beképzelt
mert egy mai ember képzelete sokszor, hosszában kettészelt.

Van amikor az ellenkezőjét érzed, ennek a modern világnak
ott már te hiába is ellenkezel, mert ők csak tovább dumálnak.
egy közmondás is azt mondja: Soha se vitatkozz az idiótákkal,
mert a gyakorlatukkal legyőznek, és téged úgy is átvágnak.

Így én most már csak hallgatok, nem vitatkozom velük
vannak nagyon sokan, kiknek sokkal rosszabb a végzetük,
messzire még jól látok, mit sokan már homályosan látnak
és örvendek mindennap, ennek a csodaszép Svájci tájnak.

A monitor helyett előttem, két 80-as Plazma képernyő
itt egy kis betű is automatikusan a többszörösére nő,
és az informatika modern vívmányának köszönhetem
azt, hogy mi mindenre várok, veletek még is közölhetem.

 

Mucsi Antal-Tóni      2015 Március 14


 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Rigó Tibor A szerelem / Die Liebe toni 2024/03/13 - 08:28 2024/03/13 - 08:28
Irodalom Szentessy Gyula Láttam az utczán / Auf der Straße gesehen toni 2024/03/12 - 08:30 2024/03/12 - 08:30
Irodalom Martin Greif: Heimat / Haza toni 2024/03/11 - 08:54 2024/03/11 - 08:54
Irodalom Szentessy Gyula Este / Abend toni 2024/03/10 - 08:30 2024/03/10 - 08:30
Irodalom Pósa Lajos: Hazajöttem / Ich kam nach Hause toni 2024/03/09 - 09:23 2024/03/09 - 09:23
Irodalom Rigó Tibor: Zsiborgó tagjainkra / An unseren abstumpften Gliedern toni 2024/03/08 - 07:28 2024/03/08 - 07:28
Irodalom Lauka Gusztáv A Vénség / Das Alter toni 2024/03/07 - 08:53 2024/03/07 - 08:53
Irodalom Rigó Tibor Vannak még órák / Es gibt noch Stunden toni 2024/03/06 - 08:29 2024/03/06 - 08:29
Irodalom Szávai Gyula A szív / Das Herz. toni 2024/03/05 - 09:12 2024/03/05 - 09:12
Irodalom Arany János A honvéd özvegye / Die Witwe des Landsers toni 2024/03/04 - 08:19 2024/03/04 - 08:19
Irodalom Egy „harmónikus családi élet”, avagy: néha egy kis humor is jól esik... toni 2024/03/03 - 08:28 2024/03/03 - 08:28
Irodalom Rigó Tibor Háborúk dúlnak / Kriege toben toni 2024/03/02 - 09:00 2024/03/02 - 09:00
Irodalom Rigó Tibor Közöny / Gleichmut toni 2024/03/01 - 08:41 2024/03/01 - 08:41
Irodalom Helene Branco: Hier / Itt toni 2024/02/29 - 08:01 2024/02/29 - 08:01
Irodalom Szulik József: Hattyúdal / Schwanengesang toni 2024/02/28 - 09:20 2024/02/28 - 09:20

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Asimov, Isaac: Védőbeszéd a science fiction mellett ambrusa 1 2018/10/11 - 17:16 2018/10/22 - 20:33
Audió Asimov, Isaac: Fiam, a fizikus ambrusa 2018/10/15 - 22:53 2018/10/15 - 22:53
Audió Asimov, Isaac: A varázsige ambrusa 1 2018/09/17 - 21:28 2018/09/25 - 23:04
Audió Asimov, Isaac: Lidércnyomás ambrusa 2018/09/25 - 22:02 2018/09/25 - 22:02
Audió Asimov, Isaac: Kedves keselyűk ambrusa 2018/09/23 - 22:18 2018/09/23 - 22:18

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma "Nyitott kapuk" pályázat, versmegmérettetés prayer 28 2013/05/18 - 07:58 2013/07/03 - 16:18
Fórumtéma A hét legjobb alkotásai ajánlások prayer 663 2010/03/01 - 20:18 2013/06/17 - 21:29
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.05.17. - 2013.05.26 Tiszai P. Imre 9 2013/05/17 - 16:41 2013/06/01 - 08:32
Fórumtéma Vallomás ; Hello (dalvers) skorpio 1 2013/05/17 - 11:07 2013/05/17 - 11:09
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.04.29 - 2013.05.05 Tiszai P. Imre 24 2013/04/30 - 10:22 2013/05/15 - 14:34
Fórumtéma Vágy--Belle A Noterdami toronyőr musical fődalának műfordítása skorpio 1 2013/05/11 - 12:12 2013/05/11 - 18:04
Fórumtéma Mottó_Előszó helyett_Előszó_Egy vallomás skorpio 2 2013/05/11 - 13:20 2013/05/11 - 17:50
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.04.23 - 2013.04.28. Tiszai P. Imre 1 2013/04/24 - 00:01 2013/04/26 - 12:29
Fórumtéma Néma vágy... Taygeta 4 2013/04/09 - 21:30 2013/04/22 - 20:35
Fórumtéma A Föld Taygeta 4 2013/01/22 - 22:22 2013/04/09 - 21:26

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény "Lelkem virágai" Törő Zsóka bemutatkozása capek 2017/11/24 - 17:00 2017/11/23 - 21:45
Rendezvény Sebestyén Andu Andrea fotókiállítása capek 2017/10/06 - 17:00 2017/09/20 - 11:09
Rendezvény Szent Iván Napi mulatság capek 2017/06/23 - 17:00 2017/06/17 - 21:10
Rendezvény Ha én rózsa volnék..Nyikos Rózsa és Barátai capek 2017/06/09 - 17:00 2017/06/09 - 14:17
Rendezvény TOLDI "a teljes mű" Kuncz László előadásában capek 2017/05/30 - 17:00 2017/05/24 - 10:35